A koronavírus-járvány kitörésekor sokan nem estek pánikba, és önsajnálat helyett segíteni próbáltak. Mint arról a Népszava is beszámolt, alakult többek között olyan taxiscsoport a Facebookon, amelynek segítségével a védekezésben közreműködők szállítását szervezték, és lett egy olyan csapat, amelyik etette az orvosokat, ápolókat, egy másik pedig pihentette őket. Utóbbi két társaság működtetői lapunknak azt mondták, készen állnak arra, hogy a járvány második hullámában is segítsenek.
Az Etesd a dokit! Facebook-csoporthoz, amelyet Keve Márton séf indított, szinte azonnal csatlakozott Pancsovay Zita és még két, feladatát vesztett vendéglátós. A „vakon” (a járvány miatti távolságtartás okán) csapattá kovácsolódott társaságot eleinte segítette Jókuti András, a Világevőként ismert gasztroblogger is, de amikor látta, hogy önjárókká váltak, elengedte a kezüket.
A kezdeményezéshez hamar sok szervezet számtalan felajánlással csatlakozott, még az Egyesült Királyság magyarországi nagykövetsége is beszállt. Iain Lindsay nagykövettel olyan jó kapcsolatot alakítottak ki, hogy a távozó diplomata a búcsúvacsorájára is meginvitálta az „etetőket”. „Tervezünk egy Best of Etesd a dokit!-vacsorát, és Mucsi Zoltánnal, aki videóval segített népszerűsíteni a kezdeményezést, is együtt fogunk vacsorázni. Már leadta a rendelést is” – árulta el Pancsovay Zita.
Intenzív indulás, hihetetlen összefogás
„Keve Márton éppen Londonból tért haza, az első itthoni munkanapján kellett bezárni az éttermeket, párjának, Farkas Katának pedig nem is volt munkája. Ahogy megláttam a csoportjukat, írtam, tíz perc múlva telefonon beszéltünk Marcival, aznap este pedig el is kezdtük szervezni, hogy minél előbb meleg ételt tudjunk vinni a koronavírusos betegeket ellátó egészségügyi intézményekbe. A gluténmentes pékséget üzemeltető Serfőző Márta is azonnal jelentkezett, és a Borganika nevű gasztrohelyen dolgozó Drégelyi Xénia lett az ötödik tagunk” – idézte fel a kezdeteket Pancsovay Zita.
Szinte azonnal rengeteg felajánlás is érkezett, így azzal kellett „logisztikázni”, miként lehet mindent felhasználni, és hogy juthatnak az ételek a megfelelő helyre. „Olyan intenzíven zajlottak az események, hogy naponta nagyjából 14–16 órákat dolgoztunk, eleinte a számítógép előtt, majd az éttermem lett a bázis. Oda érkeztek az adományok, ott főztük a napi kétszáz adag ételt, és osztályoztuk a szállítandó termékeket. Sokan az idejüket, a munkaerejüket, szállítási és cipelési kapacitásukat ajánlották fel. Volt olyan, aki kölcsönkért egy kisteherautót, hogy két és fél tonna kakaót – kétszer is fordulva – szétoszthasson. Hihetetlen volt az összefogás.”
Eleinte mindent a Szent László Kórházba vittek, de mivel minden más segítség is ott landolt, kialakítottak egy igazságos elosztási rendszert, amellyel simán „terítették” az egy hónapon keresztül érkező, napi kétszáz friss croissant-os felajánlást is. Zita szerint sokat tanultak, a kezdeti nehézségeket áthidalva a végére profin dokumentált, a partnereket, „alvállalkozókat” is tartalmazó rendszerük lett, amellyel azonnal újra tudják etetni az egészségügyi dolgozókat, ha kell.
Amikor újranyithattak az éttermek, a Kiosk Angyal nevű élelmezési programhoz csatlakozva tovább főztek, de már azoknak a vendéglátósoknak, akik a járvány miatt elvesztették a munkájukat. Amikor pedig leálltak, a megmaradt alapanyagokat bajban lévő éttermeknek adták, a támogatásért cserébe azt kérték tőlük: vegyenek vissza egy vendéglátóst.
Pancsovay Zita nemhogy rossz tapasztalatról – furcsa módon –, egyetlen negatív kommentről sem tudott beszámolni, a legszebbnek pedig azt a visszajelzést tartja, amikor valaki azt írta egy posztjuk alá, hogy nekik is szól az este nyolckor felharsanó, egészségügyi dolgozóknak szánt hálataps. „Nagyon sok üzenetet, fényképet kaptunk a csoport közösségi oldalára, de az is gyakran előfordult, hogy amikor a rekeszekért mentünk, egy-két kedves szót találtunk bennük; megírták, hogy ízlett az étel, sőt volt, hogy a receptet is elkérték.”
Emlékezetes pillanatként idézte fel azt is, amikor az első hetek online és telefonos egyeztetéseit követően először találkoztak. A közös főzések a projekt második felére már társasági programmá váltak. Mindig csatlakozott hozzájuk valaki, egy fotós lány például megörökítette, hogyan készülnek az ételek. Az utolsó pár hétben pedig két, Olaszországban élő, de Magyarországon ragadt lány segített főzni, így akkor házilag készült a gnocchi is.
Hadikonyha
A projekt, bár Pancsovay Zita ezt csak kérdésünkre említette, pénzükbe is került. A rezsiköltségek fedezése mellett ugyanis eleinte a hiányzó alapanyagokat is saját zsebből fizették, de később már a felajánlásokból főztek. „Hadikonyhát vittünk, abból lett ebéd, amit kaptunk. Szerencsére nagyon sok zöldség is érkezett, amelyekből fantasztikus ételeket készítettünk. Voltak eszközfelajánlások is, kaptunk például zöldségaprítókat, hogy ne egész délelőtt kelljen szeletelni a krémlevesek alapanyagát. Örültünk, hogy már az elején kaptunk komposztálható vagy többször felhasználható dobozokat, mert nem szerettünk volna óriási mennyiségű műanyag szemetet termelni, és végig környezetbarát vagy lebomló szereket használtunk”.
„A többiek nevében is mondhatom: biztos, hogy újra belevágnánk – hangsúlyozta Pancsovay Zita. – Fantasztikus érzés, hogy a jótékonysági együttműködés alatt kialakított munkakapcsolatok a normál működésünk során is megmaradtak. Nemrégiben Keve Marcival vállaltam el egy privát kitelepülést, a szállítónk pedig egy olyan taxis volt, aki tavasszal rengeteget segített. Egy pillanatra meg is álltunk tudatosítani, az Etesd a dokit! hozott minket össze. Különleges hangulatban; régi bajtársként, »ősbizalommal« dolgoztunk együtt a már fizetős munkán.”
„Az i-re a pontot pedig az tette fel, amikor közhasznú társasággá alakultunk, így már nagyobb vállalásaink is vannak, például diákoknak szeretnénk megmutatni a környezettudatosság fontosságát, a hulladékmentesség lehetőségeit, illetve azt, honnan jön az étel, sok gyerek nem is látott még veteményest” – jegyezte meg Pancsovay Zita.
Ellazulva, mégsem otthon
A Pihentesd a dokit! nevű Facebook-csoportot, amelynek a leírása szerint az a célja, hogy segítsen az egészségügyben dolgozóknak a munkahelyükhöz közeli ingyenes szálláslehetőségeket találni, Berke Mónika „véletlenül” indította el. Ingatlanokkal foglalkozik, és mivel az Uzsoki utcai kórházzal szemben lévő kis irodáját a járvány kitörésétől kezdve nem tudta rendeltetésszerűen használni, kiposztolta, hogy felajánlja olyan egészségügyi dolgozónak, aki nem szeretné hazavinni a vírust. A bejegyzését több ezren osztották meg, aminek az is lett a következménye, hogy sokan privát üzenetben ajánlották fel üresen álló lakásaikat. Egy héttel később már 50 „ingatlanja” volt, hamarosan pedig már nemcsak Budapesten, hanem vidéki nagyvárosokban is igyekezett összekötni az önzetlenül segítőket és azokat, akiknek szükségük volt a felajánlásokra.
Mónika véletlennek tartja azt is, hogy az első pillanatban két olyan ismerősével, Bódis Nikolett-tel és Kosztyu Andreával osztotta meg a tervét, akik azonnal csatlakoztak is hozzá. Mivel mind a hárman értékesítési területen dolgoznak, nagyon hamar ki tudták alakítani azt a módszert, amellyel zökkenőmentesen tudtak később is mindent intézni. Igaz, ehhez szinte huszonnégy órás szolgálatban váltotta egymást a három lány. „Kicsit fárasztó volt folyamatosan a gép előtt ülni és rendszerezni a beérkezett információkat.” Sok erőfeszítést igényelt a logisztika is, többek között a találkozásmentes átadások megszervezése. Csatlakozott három ózonos cég is, így a megüresedett lakásokba fertőtlenítés után költözhetett a következő ideiglenes lakó.
Több jó, mint munka
A visszajelzéseken sokszor meghatódtak: kórházak is megköszönték a segítségüket, de voltak, akik videót készítettek nekik. „Sokkal több jót kaptunk vissza, mint amennyi munkát beletettünk. Mind a hárman úgy gondoljuk, mindent újra így csinálnánk.” Nem is álltak le, most is van olyan lakás, amelyben Covid-osztályon dolgozó orvos vagy ápoló lakik, és már egyre több tulajdonos jelezte, felajánlja az ingatlanát, ha újra szükség lesz rá. „Készen állunk, hogy újra belendüljünk, és mivel a rendszer teljesen ki van építve, még gördülékenyebben tudunk működni” – mondta az eddig nagyjából 400 egészségügyi dolgozó átmeneti pihentetését megszervező Berke Mónika.
