Heti abszurd: Kacagó áthallások

Kézfogási sorrend; elnézés a fej fölött (épp másfél centivel); helycsere a fontos megbeszélések asztalánál; megváltozott szerviz a fogadáson; és így tovább – a kremlinológia (na, jó, ne legyünk ilyen közép-európaiak: a fehérházológia is) becsült, elmélyült tudomány. Aki tudja olvasni a jeleket, élre törhet vagy épp túlél. Nem csoda, hogy akad, aki évtizedeken át csiszolja észlelési tudását, hogy értse a hatalom minden rezdülését, legyen szó puccos birodalomról vagy banánköztársaságokról.

Utóbbiak esetében azonban mintha kevésbé lenne dús-burjánzó a rituálé, bonyolult a hatalmi struktúra. Ha valaki felfelé tör (vagyon vagy politikai pálya, egyre megy), elegendő, ha az erő két-három erőkörét kiismeri, és sok meglepetés nem érheti. Az üzenetek ormótlansága/kifinomultsága pedig leképezi a feladót. Itt van mindjárt a Magyar Nemzet címlapja. A cím olyan, mint mindig: „A baloldal rémhíreket terjeszt, miközben tagadja a közteherviselést” (hogy az igazsághoz miképp viszonyul a mondás, az nem tárgya az írásnak). Szóval semmi szokatlan, ezen a felületen inkább semleges, mint fröccsenős.

Ami odaver, az a kép. Fitos orrú fiatal lány tésztalapokat csomagol. Nem, nem piskótát, nem réteslapot. Pászkát (vagy maceszt) – tudjuk, kik eszik. Persze lehet, hogy túl van ez gondolva. Megeshet, a kép kiválasztója az anyukájánál vasárnap fogyasztott libalevesen merengett épp, amikor illusztrálni kellett a balliberális oldal hazugságait és ingyenélését, és tudat alatt pavlovi reflexnek engedelmeskedve a tartalmas lé egyik bázisösszetevőjének (a maceszgombócnak) az összetevőjét ábrázoló fotót illusztrálta. Hiszen az a mondás csípőből visszautasítandó, hogy a rendes emberek tb-befizetéseit hiénázó, hazudós baloldal etnikai billogozásáról volna a szó, a gasztronómia segítségével. (Ha erről lenne szó, akkor az újság progresszíven követné a világban tetten érhető trendeket. Ugyanis az antiszemita rágalmak és sértések zöme nem egy egyértelmű zsidózás keretében hangzik el, hanem sokan kódnevekkel bújócskáznak: például angolszász nyelvterületen a jews [zsidók] szó helyett a hasonló hangzású juice [gyümölcslé] szót használják.)

Utóbbi felvetés (a megbélyegzésről) már azért is kizárt, mert a Magyar Nemzet szerkesztői éberen figyelnek minden hatalmi intencióra – és bizony a kormánykommunikáció deklarálta, hogy a sorosozás, illetve az amerikai üzletember sátánként való kiplakátolása véletlenül sem zsidózás. Márpedig frissen közreadott esszéjében a miniszterelnök mindenkinek a szájába rágta, hogy az ellenzéki pártok Soros György honi segédcsapatai, ergo nem lehetnek országrontó zsidók, netán zsidóbérencek. Szóval a kormánymédium nem merne ilyen látványosan eltérni az irányvonaltól. Sőt előfordulhat, hogy túlságosan is igazodik. A kormány gyakorta állítja be magát Izrael Állam hű szövetségeseként és a honi zsidóság pártfogójaként, így akár a pozitív diszkrimináció is vezérelhette a fotóválasztást, magyarán: a gonosz ellenzéki erők még a pászkacsomagoló lányokat is képesek feláldozni politikai törekvéseik oltárán.

És akkor itt lehetne morbid hasonlatokat építeni a tiszaeszlári vérvád parafrazeálásával, de minek? Kár lenne áthallásokkal babrálni, hiszen a miniszterelnök nem sunnyog, két dolgot is nyíltan felvállalt. Az első, hogy ő kilovagol, és megrohamozza Brüsszelt. A másik, hogy ő tovább nem kormányoz, a választásra fókuszál. Ritka az ilyen egyenes ember. Így azonnal hitelessé válik azon mondása, hogy az ellenzék egyetlen célja a hatalom megragadása. (Hogy a Fidesz-kommunikáció ezt a szóösszetételt hogyan tudta szitokszóvá növeszteni, az örök rejtély, hisz még a versengő demokráciákban is ez a cél, nemhogy az autoriter rezsimekben. Ja, nem utóbbiak esetében a megtartása a helyes kifejezés, kész öröm, hogy mifelénk nem kapaszkodik bele úgy a magát a pártpolitika fölé ültetni próbáló miniszterelnök, hogy a vér is kiserken a körme alól.)

Mert mire is kellene a hatalom? Hogy Szijjártó Péter külügyminiszter helikopterrel repülhessen vidékre vizitálni, egyes rossz nyelvek szerint ebédelni? Hogy a járvány tombolása idején a miniszterelnök szíve melengetésére épített gigászi stadionban nézők előtt lehessen – egyfajta emberkísérletként – egy Szuperkupa-mérkőzés? Arra, hogy korrupcióval vádolt kormánypárti politikus ügyéből ki lehessen koptatni a munkájukat lelkiismeretesen végző ügyészeket? Ugyan már!

A hatalom a nép boldogítására adatik. És a nép a boldogságot választott képviselői útján gyakorolja: ha Orbán kacag, egy ország hahotázik.