Hopp és kopp

Harminckét veretlenül megvívott tétmérkőzés után a Hoffenheim vendégeként szenvedett vereséget vasárnap a Bayern München labdarúgócsapata.

A sors a legjobb rendező – mondják sokan, és azok, akik ezt emlegetik, a múlt hét végén újra kihúzhatták magukat: „Mennyire igazunk van!”

Az, hogy a Hoffenheim fölényes, 4-1-es győzelemmel véget vetett a Bayern München szűnni nem akaró veretlenségi sorozatának, csupán a történet egyik fele. Nem akármilyen része, az biztos, hiszen a bajor csapat nem csupán harminckét tétmeccsen át maradt veretlen, hanem megnyerte a német bajnokságot és kupát, elhódította a Bajnokok Ligája-trófeát, valamint az európai Szuper Kupát. Össz-gólkülönbsége a sinsheimi alászállást megelőző legutóbbi vereség, a tavaly decemberben elszenvedett mönchengladbachi 1-2 óta 108-23 volt.

Ez még akkor is bámulatos, ha a BL-döntő és a Szuper Kupa-mérkőzés másként is zárulhatott volna, hiszen a PSG ziccerhelyzetek sorát hagyta ki a párizsiak szempontjából 0-1-es találkozón Lisszabonban, míg a Sevilla müncheni nyomás alatt játszott ugyan Budapesten, ám a két legnagyobb lehetőség a marokkói rontópál, Youssef En-Nesyri előtt nyílt. Igaz, a német bajnoki nyitányon 8-0 volt a Schalke ellen, ahogyan a Barcelona biciklijébe is nyolcas került a Bajnokok Ligája Oktoberfestet idéző negyeddöntőjében.

Félreértések elkerülése végett: csakis a Bayern München játéka emlékeztetett mulatságra, semmi más, hiszen a Bundesliga-találkozót zárt kapuk mögött rendezték. Nem úgy, mint a szuper kísérleti mérkőzést a Puskásban. Szegény Sipos Jenőnek, az MLSZ szóvivőjének nem volt könnyű feladata: azzal bízták meg, hogy huszonnégy óra alatt úgy tízszer-hússzor szerezzen ollózásos, oxfordos vagy még annál is különb gólt, mert a riportereknek – és rajtuk keresztül a lakosságnak – naponta meg kellett magyaráznia a megmagyarázhatatlant.

A sinsheimi stadionban 6030 néző volt, nagyjából a harmada a pesti publikumnak. Februárban 30150 szurkoló töltötte meg teljesen a lelátókat. A Bayern akkor 6-0-ra nyert a Hoffenheim vendégeként, de nem ünnepelte diadalát. Mégpedig azért nem, mert ultrái szélsőségesen durva hangnemű transzparensekkel gyalázták Dietmar Hoppot, a házigazda klub elnökét. Az elöljárót Hurensohnnak, azaz Kurafinak nyilvánították, akárcsak a dortmundi fanatikusok, akik azt sem mulasztották a „Hurensohn” után írni, hogy szó szerint tesznek Hoppra, ha tetszik érteni, miféle mellékhelyiségi tevékenységre gondoltak.

A radikális Bayern-tábort – Christian Dingert játékvezető közbenjárására – többször is figyelmeztették a megafonokon keresztül, ám az intések nem használtak, s a meccs bírája a hetvennyolcadik percben megszakította a játékot. Aztán mégis csak befejezték a találkozót, de úgy, hogy a Hoffenheim és a Bayern játékosai egymásnak passzolgattak, miközben a bajor klub vezérkara Hopp mellett demonstrált. „Ez a labdarúgás sötét napja volt – nyilatkozta a Kicker német sportmagazinnak Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München kétszeres aranylabdás vezérigazgatója. – Szégyellem magam, és elnézést kérek Herr Hopptól.”

Na most, túl azon, hogy a Hoffenheim futballistái a szenzációs négyessel elégtételt vettek a Bayern ultráin, Hoppot ma az ellenségei is kénytelenek „a mi emberünknek” tartani. A mecénás ugyanis, aki összesen 350 millió eurót fektetett eddig a Hoffenheimbe, a fő támogatói közé tartozik annak a CureVac laboratóriumnak, amely a koronavírus ellenszerének előállításán dolgozik. A tübingeni labornak az Európai Unió 80 millió eurót szavazott meg az oltóanyag kifejlesztésére.

Összehasonlíthatatlanul nagyobb tétről van szó, mint például az újabb Szuper Kupa-mérkőzésen, amelyet Münchenben vív szerda este a Bayern és a Borussia Dortmund. A táborok minden valószínűség szerint nem szidhatják a Hoffenheim elnökét, mert a Német Labdarúgó Szövetség a járvány elleni védekezést tartja a legfontosabbnak, s mivel a fertőzések száma Münchenben hét napon belül ismét meghaladta a 100 ezer lakosra jutó ötven új infekció kritikus határát, a találkozót alighanem zárt kapuk mögött rendezik.

Ha kivételesen ott lehetnék, a magam részéről kitennék egy molinót: hopp, Dietmar, hajrá Tübingen!