Oroszország;Moszkva;járvány;koronavírus;

2020-09-29 18:43:25

Kéthetes iskolai szünetet rendelt el a Moszkva polgármestere

Szobjanyin emellett hétfőtől két hétre felfüggesztette a szabadidős és kiegészítő oktatási gyermekintézmények látogathatóságát.

Moszkvában kéthetes, október 5-től 18-ig tartó szünetet rendelt el az általános és középiskolákban kedden az új koronavírus-járvány terjedésének lefékezése érdekében Szergej Szobjanyin polgármester.

Az óvodák a korábbi munkarendnek megfelelően dolgoznak majd. Szobjanyin emellett hétfőtől két hétre felfüggesztette a szabadidős és kiegészítő oktatási gyermekintézmények látogathatóságát. A moszkvai filmszínházaknak az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) azt javasolta, hogy negyedóránként ellenőrizzék a termeket és vezettessék ki a maszkot nem viselő nézőket.

Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter a Vlagyimir Putyin elnök részvételével megtartott keddi kormányülésen bejelentette, hogy megkezdődött a Gamaleja Intézet által kifejlesztett első orosz vakcina tömeggyártása. Bejelentette, hogy az oltóanyag első teszttételei az összes orosz régió és Fehéroroszország is megkapta, valamint hogy Moszkvában már több mint 5500 embert beoltottak vele.

A novoszibirszki Vektor kutatóközpont által jókifejlesztett második orosz vakcinát várhatóan három hét múlva fogják bejegyezni.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden megerősítette a hétfőn elsőként a dél-koreai elnöki hivatal által közölt hírt, miszerint Putyin elhatározta, hogy beoltatja magát. Az orosz államfő erről a dél-koreai hivatali partnerével, Mun Dzse Innel folytatott telefonbeszélgetés során tett említést.

Peszkov szerint a vakcinálásra azért van szükség, hogy csökkenthessék az elnök "járványügyi védelmének szintjét". A szóvivő megígérte, hogy az oltás tényét nyilvánosságra fogják hozni.

Az orosz fővárosban az elmúlt egy nap leforgása alatt 23 Covid-19-beteg halt meg, ami a legmagasabb szám július 15. óta. Az orosz fővárosban a járvány kezdete óta 5203-an vesztették életüket. Az újonnan kimutatott igazolt fertőzöttek száma 2300-zal - ez a legnagyobb növekmény május 31. óta - 290 293-ra, a gyógyultaké pedig 1227-vel 247 301-re emelkedett.

Országos szinten az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 8232-vel 1 167 805-re emelkedett. Ez a legnagyobb szám június 16. óta, a növekmény már második napja meghaladja a nyolcezret. A terjedés üteme harmadik napja 0,7 százalékos, a korábbi 0,6 százalék után. Az új esetek 27,6 százaléka tünetmentes.

A napi növekmény szeptember elején lépte át az ötezret, 19-én a hatezret, 25-én pedig a hétezret. Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (7 149 073), India (6 145 291) és Brazília (4 745 464) után.

Az aktív esetek száma 1593-mal 193 286-ra nőtt. A halálos áldozatoké 160-nal 20 545-re, a felépülteké pedig 6479-cel 952 399-re emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 45,6 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 255 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával több mint 219 ezer embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes a keddi kormányülésen közölte, hogy a fertőzöttek 2,7 százaléka kerül súlyos állapotba. Az orosz egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a Covid-19-betegek ápolására alkalmas 129 750 ágy 89 százaléka foglalt, de az állomány szükség esetén bővíthető. A járvány terjedésének elején csak 50 ezer olyan kórházi férőhely volt Oroszországban, amely biztosítani tudta az új koronavírusos páciensek szakszerű kezelését.

Vlagyimir Putyin elnök egy hétfői tanácskozáson ismételten az egészségügyi előírások betartását kérte a lakosságtól. Agaszi Tavadjan, a moszkvai Gazdasági Kutatóintézet statisztikusa és modellezési szakértője kedden a RIA Novosztyi hírügynökségnek azt mondta, hogy a járvány tetőzése a legjobb esetben jövő héten, a legvalószínűbben két-három hét múlva, a legrosszabb forgatókönyv szerint pedig november közepén várható. Tavadjan szerint nincs értelme szigorú karantén bevezetésének, mert az emberek 80 százalékával nem lehet betartatni.

Natalja Psenyicsnaja, a Roszpotrebnadzor központi járványügyi kutatóintézet igazgatóhelyettese az Interfaxnak nyilatkozva november elejére jósolta a csúcs elérését.

Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke közölte, hogy 18 képviselőt kezelnek kórházban Covid-19-vel és további hatvan pedig már túlesett a fertőzésen.