A demokrácia üszkösödő lába

Az önkormányzati rendszer évfordulóján nincs ok az ünneplésre.

Szeptember 30-a a Helyi Önkormányzatok Napja: harminc évvel ezelőtt ezen a napon rendezték a rendszerváltoztatást követő első helyhatósági választások első fordulóját, 2000-ben pedig úgy döntött a parlament, hogy minden évben emlékezni fognak erre a történelmi eseményre. Bár a részvétel csak 40 százalékos volt, a választás több ezer jelöltet mozgatott meg: 45 évnyi diktatúra után jelentős tömeg kapcsolódott be a helyi közéletbe, a pártok úgy tekintettek az önkormányzatokra, mint a demokrácia második lábára a parlament mellett.

Ma már „csak” 98 olyan polgármester van hivatalban, akik 1990-ben kerültek a településük élére. Köztük van Gémesi György Gödöllő vezetője is, akit hétfőn újraválasztottak a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnökévé. Az egykori MDF-es, egy időben a Fidesszel is jó viszonyt ápoló, mára a kormánypárttal szembekerült polgármester jó ideje azt hangoztatja, hogy az önkormányzatok rosszabb helyzetben vannak, mint az 1990 előtti tanácsrendszer idején. Aki hatalomnak nem kedves, az nem kap fejlesztési forrásokat, kiegészítő támogatást a működéséhez. Számos fideszes polgármester is úgy véli, az elmúlt harminc évben fokozatosan korlátozták a helyhatóságok autonómiáját, a NER tíz évében pedig elvették tőlük azokat az intézményeket – így az iskolákat, a kórházakat –, amelyek révén közvetlenebb kapcsolatot tarthattak a polgárokkal. Ráadásul 2012-ben megszavazták a polgármesteri tisztség és a parlamenti képviselőség összeférhetetlenségét, így – miként arról Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere 2013-ban egy interjúban fogalmazott – a parlament „lába nem ér le többé a földig”, azaz a helyben népszerű, a településükért lobbizó politikusok kikerültek az Országgyűlésből, s nincs ráhatásuk már a kormány döntéseire sem.

Ráadásul az állam a kezdetektől fogva spórolt az önkormányzatokon. Soha nem adott elég pénzt a feladatok ellátására, a helyi bevételek egy részét is elvonta. Rögtön a működésük első évében az Antall-kormány elvette a személyi jövedelemadó addig helyben maradó bevételének a felét. A kevés pénz miatt később jött az eladósodás, majd a Fidesz konszolidációs csomagja, aminek persze része volt a feladatfinanszírozási modell, ami mára sok sebből vérzik.

Ünneplés ma is lesz a Belügyminisztériumban, de ez már nem a demokrácia ünnepe – mondják sokan. Tavaly októberben 3178 települési önkormányzat működött az országban, ezek közül 322 volt város, 104 nagyközség és 2705 község. 1990-ben még csak 145 várost tartottak nyilván, ám ez a növekedés nem feltétlenül egy organikus urbanizációs folyamat eredménye. Hiába nőtt ugyanis a városok száma, Észak-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország és Dél-Alföld települései ugyanott tartanak, mint 30 éve: e négy országrész ott van az EU 15 legszegényebb régiója között. 2013-ban egyébként a kormány befejezte a városi címek adományozását.

„A Kossuth térről nem láthatják”

A magyar települések több mint felét tömörítő Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) nemrég öt oldalas elváráslistát küldött a kormánynak. Jobbá szeretnék tenni a rendszer működését – állítja Schmidt Jenő, a szervezet elnöke, Tab fideszes polgármestere.

Mi a legnagyobb baj?

Az állam a feladatokra odaadja ugyan a pénzt, de ez az összeg nem fedezi a kiadások egészét, közben pedig minden más szabad forrást elvonnak a településektől. Az óvodák, bölcsődék, a gyermekétkeztetés kiadásait megközelítőleg fedezik a támogatások, ugyanakkor a háziorvosi ellátás vagy a kultúra, könyvtárak esetében a településeknek a kiadások minimum 60 százalékát maguknak kell állniuk. A településüzemeltetés finanszírozása nem változott 2013 óta, s akkor még nem beszéltünk arról, hogy az önkormányzati hivatalok dolgozói nem egyszer a járási hivatalokban dolgozók fizetésének felét kapják. Ez folyamatos panasz- és feszültségforrás, ugyanakkor az elégtelen finanszírozás követlezménye, hogy kiegészítő támogatásra szorul több mint 1500 önkormányzat.

Mitől lenne hatékony, átlátható, kiszámítható a rendszer?

Tételesen meg kellene fogalmazni a feladatokat településnagyságtól függően, a falvaknál pedig rögzíteni, hogy mit vállalnak, és ehhez igazítani a finanszírozást. Az is gond, hogy míg az ötezer fő alatti települések pénzügyi helyzetét naprakészen követi az Államkincstár az ASP rendszerben, addig a nagyobb városok működése nem átlátható. Jelenleg az önkormányzati közműcégek legnagyobb adósa az állam, szinte soha nem fizet időben, pedig ha megtenné, megszűnnének a körbetartozások ebben a szektorban is.

Visszakövetelik a személyi jövedelemadó egy részét. Vannak ennek realitása?

Épphogy most van rá minden eddiginél nagyobb szükség, hiszen az elvonások miatt megszűnt a 2000 fő alatti települések szabadon felhasználható néhány százezer forintos kerete, amivel fedezni tudták az állami támogatás és a tényleges kiadások közötti különbözetet. Ugyanakkor azt is gondoljuk, hogy csak azok a települések kaphassanak pótlólagos támogatást, amelyek mindent megtettek, hogy legyen helyből származó bevételük, vagyis adókat vetettek ki.

A helyi iparűzési adó szétosztását a TÖOSZ hogy oldaná meg?

Egy járáson belül minden dolgozó „hazavinné” a lakóhelye szerinti faluba a rá eső adórészt – a vállalatok pontosan tudják, honnan járnak be dolgozni az alkalmazottaik. Eddig a nagy hasznot a nagyobb városok kapták.

Kaptak választ a javaslataikra?

A belügyi tárca jelezte, hogy áttekintik őket, de hogy mikor, az nem hangzott el.

1998 óta helyi képviselő, 2002 óta Tab polgármestere. Mi változott ez alatt az idő alatt az önkormányzati szférában?

Az egész 180 fokos fordulatot vett. Az elején nagy szabadság volt, mindent csinálhattak a települések. Ma elértünk a másik oldalra, szinte minden beszabályozott és minimális a mozgástér. Hiszek benne, hogy jönni fog a visszarendeződés és fokozatosan kiegyenlítődnek a lehetőségek, hisz még csak 30 éves a rendszer. Egy demokratikus rendszer száz év alatt nyeri el a végleges formáját.

Rá lehet kényszeríteni a kormányt, hogy máshová tegye a hangsúlyokat?

Minden rendszert a valós élethez kellene igazítani. A politikának meg azt kell elfogadni, hogy nem lehet az országot üzemeltetni önkormányzatok nélkül, és a Kossuth térről nem láthatják, mi van Borsodban vagy Baranyában, az ott élő emberek sorsával csak az önkormányzatok képesek foglalkozni.