Vagyunk-e a magunk urai?

Zavarba ejtő képekkel, felvetésekkel, múlhatatlan dilemmákkal találkozunk a Kiscelli Múzeum Testkép című kiállításán.

Melyikünk ne állt volna már a tükör előtt feszengve, vagy épp elégedetten figyelve saját testi adottságait, megjelenését? Ki ne nézett volna már végig a villamoson vele szemben ülőn, vagy ne érezte volna magán mások – illetlen, vagy véletlen – tekintetét? Bár a hétköznapok során nem mindig tulajdonítunk neki jelentőséget, úgy tűnik, az életünk nagy része a test és az arról alkotott imázs körül forog. Noha ez nem új jelenség, a terület már a kezdetektől foglalkoztatta az emberiséget; hétköznapi és tudományos diskurzusok elengedhetetlen sarokkövévé vált a téma, amely az idő múlásával egyre inkább lett közösségivé és társadalmivá, távolodva-közeledve az egyéni és személyes meghatározottságoktól.

A Kiscelli Múzeumban látható Testkép – Akt a kortárs magyar fotográfiában című tárlat az ehhez kapcsolódó, sokféle, végeérhetetlennek tűnő képzeteket próbálja meg körbejárni: a testhez fűződő attitűdöket, s annak reprezentációját a nemi- és társadalmi szerepek, az identitás- vagy a morál változása, valamint az egyén és környezete életében játszott jelentés felől vizsgálja. A ruhátlan alakokat szemlélve a nemek közti egyenlőtlenségek és hétköznapi sztereotípiák – legyenek azok pozitívak, vagy negatívak –, a magunkkal és másokkal szemben is alkalmazott testszégyenítés, vagy a tökéletességre, alakíthatóságra való törekvések egyaránt előkerülnek, miközben az aktfelvételeken keresztül a látogató saját viszonyulásait is tetten érheti.

A képek gyakran sebezhetőségeinkről és frusztrációinkról adnak számot: Tombor Zoltán felvételei a nőideál változásaira, és a média önértékelésre gyakorolt hatásaira reagálnak, míg Tímár Péter az akt esztétizáló tendenciáinak állít tükröt. Az elkerülhetetlen változásokra mások mellett London Katalin, Trembeczki Péter és Pinczehelyi Sándor, míg az anyaságra és a gyermeki létre Kusnyár Eveline és Vasali Katalin reflektál plasztikus, gyakran szimbolikus munkáival. Diósi Máté a férfi és női alak eltéréseiről ad tablót önmagán keresztül, s szintén saját testéhez való viszonyáról mesél Szombat Éva élénk sorozatában. A határok feszegetése, a mozgástér tágítása jelenik Benkő Sándor vagy Eifert János felvételein, miközben Hirling Bálint, illetve Urbán Ádám sorozata szintén a korlátok megkérdőjelezéséről, azok átlépéséről szól.

Rendhagyó projekt Pátkai Rozina mammary című memóriajátéka, amely a mellpárosítás elvén alapul; Spanyár Judit Körte-sorozata, ami az asszociációk és nyelvi kifejezőkészségünk összefüggéseit tárgyalja; vagy Fedor Ilka magzati állapotot megidéző Izoláció című munkája.

Az egyes alkotások üzenetei hosszú időre útravalóul szolgálhatnak, megannyi állítást hordoznak, ám számos megválaszol(hat)atlan kérdést is felvetnek. Egyszerre izgalmas és zavarba ejtő képekkel és felvetésekkel találkozunk, amelyek elkerülhetetlenné teszik a szembefordulást önmagunkkal, saját testünkkel, és másokéval. Kirajzolják azokat a napjainkban egyre aktuálisabbá váló kérdéseket is, hogy van-e egyáltalán közünk mások testéhez, és mennyire vagyunk mi magunk megjelenésünk és önmeghatározásunk urai. A Testkép kétségtelenül az év egyik legfontosabb, legsokoldalúbb kiállítása, amely legalább annyira szól a kortárs művészet tűpontos reflexióiról, mint rólunk, nézőkről.

Infó:

Testkép – Akt a kortárs magyar fotográfiában

Kiscelli Múzeum

Kurátorok: Somosi Rita és Szarka Klára

Nyitva: október 25-ig.