lemondás;Szeged;letartóztatás;önkormányzati képviselő;áfacsalás gyanúja;

2020-10-02 12:07:03

Már nem tanácsnok a két hónapja rács mögé zárt szegedi képviselő

A több százmilliós károkozás egyik gyanúsítottja egyik tisztségéért kapott pénzből a börtönből jótékonykodik, de mandátumát egyelőre megtartja.

Lemondok Szeged Város Önkormányzatának család-, szociális és sportért felelős tanácsnoki tisztségemről, valamint a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-ben betöltött felügyelőbizottsági (fb) tagságomról – jelentette be a városi közgyűlésnek írt, az önkormányzat honlapján közzétett szerdai levelében Joób Márton. 

A több százmilliós áfacsalással hét másik társával együtt gyanúsított Joób, az Összefogás Szegedért egyéni önkormányzati képviselője, egyben az MSZP politikusa – Ahogy azt a Népszava is megírta – július 30-án tartóztatta le először a Kecskeméti Járásbíróság, és jelenleg is rács mögött várja a büntetőeljárás folytatását.

Most Joób Márton úgy döntött:

A levélből azonban nem derült ki, hogy mi lesz a letartóztatás miatt érdemi tevékenység nélkül kapott fb-díjazással, és az sem, hogy mi lesz a politikus a szegedi 19. számú egyéni választókerületben szerzett, és egyelőre megtartott önkormányzati mandátumának, illetve az azért járó tiszteletdíjának a sorsa.