kórház;ellátás;ápolók;koronavírus;

2020-10-03 13:30:29

Vehet akárhány lélegeztetőgépet a kormány, az ápolókon áll, milyen esélyei vannak a betegnek

Eszköz, úgy tűnik, van, már csak személyzet kell, aki a betegekkel foglalkozik.

- erről Molnár Zsolt, a szegedi intenzív osztály és az aneszteziológia tanszékvezetőe beszélt egy csütörtöki online konferencián, amelyet csütörtökön tartottak. Azt itt elhangzottakat a 444.hu szemlézte. Hegyi Péter professzor, a Transzlációs Medicina Alapítvány kuratóriumának elnöke is azt mondta, hogy a szakápolói és az orvosok létszáma nagymértékben befolyásolja a halálozási adatokat. Ha az egy szakápolóra jutó betegek száma 2,5 fölé megy, akkor 3,5-szeresével nő a halálozás rizikója.   

A Pécsi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetének  vezetője pedig arról beszélt, az ápolói létszám sehol sem ideális, amelyen csak ront a koronavírus-járvány. 

Gubácsi Judit elmondta, a covidos részlegen az átkerült ápolók munkáját nehezíti, hogy az általános intenzív terápia összetettsége mellett meg kell küzdeni a védőfelszerelés által okozott pszichés és fizikai nehézségekkel, overál van rajtuk, FFP-2-es vagy FFP3-as maszk, szemüveg, arcpajzs, dupla gumikesztyű. Érzékeltette, ez olyan, mint ha egy űrhajósruhában dolgoznának és

Ráadásul azokon is sokkal nagyobb a terhelés, akik nem a koronavírusos részlegere kerülnek be, mivel a nem fertőzött embereket is el kell látni, csak kevesebb emberrel. Emiatt megugrottak a túlórák is. „Egyszerűen csodálom, és el sem tudom képzelni, hogy hogyan csinálják a munkát ott, ahol eleve nagyon rossz a nővér-beteg arány, és még ebből kell osztódniuk, mert a covidos helyekre is el kell menniük." Gubácsi Judit és Hegyi Péter is egyetértett abban, hogy valójában nem az számít, hogy hány intenzíves ágy van, hanem az, hogy milyen súlyos állapotban lévő betegeket kell kezelni.

A megállapítások között elhangzott, az alacsony halálozási ráta alacsonyan tartásához azt kellene elérni, hogy minél kevesebben kerüljenek kórházba. 

További részletek a videóban, amely ugyan hosszú, de rengeteg értékes megállapítás hangzik el benne.

A valósággal a miniszterelnöknek is szembesülnie kellett nemrégiben, amikor az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben tett egyik reggel látogatást. Majd amikor az ügyeletben lévő orvos közölte, nincs elég ember, akkor a kormányfő gyorsan közbevágott és jelezte, őt nem ez érdekli - számolt be lapunk a vizitről.