Előfizetés

„Az európai értékek nem eladók” – Nem enged a jogállamisági kritériumokból az EP négy frakcióvezetője

Halmai Katalin (Brüsszel)
Publikálás dátuma
2020.10.06. 06:40

Fotó: ALEXIS HAULOT / EP
Az Európai Parlament (EP) négy meghatározó frakciójának vezetői közös cikket írtak arról, hogy nem fognak engedni a jogállamisági kritériumokból az EU következő költségvetésének tárgyalása során.
„Mi, az Európai Parlament négy legnagyobb politikai csoportjának vezetői együtt üzenjük az Európai Tanácsnak, az Európai Unió Tanácsának és az Európai Bizottságnak: közös értékeink nem eladók. Az utóbbi hetekben azzal szembesültünk, hogy a tagországok vezetői az unió költségvetéséről és a helyreállítási tervről nyáron elért kompromisszum elemeit a legkisebb mértékben sem hajlandóak megváltoztatni. Ez nincs összhangban az akkori ígéretekkel, különösen azzal az elköteleződésükkel, hogy jogállami feltételrendszer lépjen életbe az európai költségvetés és a Next Generation EU védelme érdekében. Félreértés ne essék, egyhangúlag üdvözöljük a helyreállítási tervet. Gazdaságainknak sürgős segítségre van szükségük a munkahelyek megőrzéséhez, és hogy esélyt teremtsünk a jövő számára. Kétség sem férhet ahhoz, hogy az Európai Parlament támogatja a helyreállítási tervet. Ennek már bizonyságát adtuk, amikor szeptember 16-án, halogatás nélkül megszavaztuk a Bizottság helyreállítási tervét, és ezzel elköteleztük magunkat a szükséges folyamatok elindítása mellett. Most a 27 kormányon és a nemzeti parlamenteken a sor, hogy megtegyék ugyanezt. A polgárainkra nehezedő gazdasági nyomás napról napra, kritikus mértékben erősödik. Ezért elfogadhatatlan számunkra, hogy a jogállamiságot aláásni akaró vezetők – saját önös érdekeiket a választóik érdeke elé helyezve – arra vetemednének, hogy a helyreállítási tervet túszul ejtsék. Igazságügyi rendszerünk válságban van, és egész jogrendünk megkérdőjeleződik, ha egy kormányunk szájkosarat tesz bíróira és a félelem és az ellenőrzés légkörét teremti meg a nemzeti igazságszolgáltatási rendszer minden szintjén. A polgári szabadságjogokra, a médiaszabadságra és a pluralizmusra hatalmas nyomás nehezedik. A sajtószabadság és a civil társadalom elleni támadások, az újságírók elleni verbális és fizikai agresszió (sőt merényletek), kormányokat támogató oligarchiák térfoglalása a médiában néhány tagállamban a jelek szerint általánossá válik. A sajtószabadság nem luxus, hanem a szabad és működő demokráciák létének előfeltétele. Belső piacunkat veszély fenyegeti. Azt látjuk, hogy maroknyi ember átveszi az irányítást a közpénzek és a közbeszerzések felett, így válik a korrupció mindennapi jelenséggé. Meggyőződésünk, hogy egy valódi jogállamisági feltételrendszer az európai költségvetésben létfontosságú ezen folyamatok leküzdéséhez. Az óra egyre hangosabban ketyeg. A Tanács elfogadta álláspontját, így a tárgyalások végre megkezdődhetnek, de néhány alapvető biztosíték sajnos hiányzik. Először is világos és eredményre vezető folyamatra van szükség, a Bizottságra bízott döntésre, amelyet a Tanács csak a szavazatok minősített többségével tud felülbírálni. Másodsorban a folyamatnak alapvető minimumként ki kell terjednie legalább a jogállamiság elvei és az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások kezelésére. A Bizottság megállapításait az újonnan bevezetett Éves Jogállami Jelentésre és egy független szakértőkből álló bizottság munkájára kell alapozni. Harmadszor, a kiskapu, mely a tagállamoknak lehetőséget adna, hogy az ügyet az Európai Tanács jövőbeli üléseire halaszthassák, oda vezethetne, hogy a kérdés rendezése évekre megrekedjen. Ez csak azok érdekeit szolgálja, akik nem akarják, hogy bármilyen intézkedésre kerüljön sor. Mindenekelőtt: meg kell védenünk polgárainkat egyes kormányok gyakorlatától, és létre kell hozzunk egy olyan rendszert, amely lehetővé teszi, hogy az unió forrásaihoz közvetlenül hozzáférhessenek. Egyetlen európai állampolgárt sem szabad megbüntetni azért, mert kormányuk nem tiszteli és nem tartja be uniónk alapelveit. Mindhárom intézményünket be kell vonni ebbe a folyamatba, ami a Bizottság és a Tanács mellett érdemi beleszólást jelent az Európai Parlament számára is. Az Európai Parlament kész ezt a felelősséget teljes mértékben vállalni, hiszen ezt várják el tőlünk polgáraink. Felhívjuk a Tanácsot, hogy tegye ugyanezt, és tanúsítson konstruktív hozzáállást a jogállamiság ügyében. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy megvédjük nagyszerű európai demokráciánkat, gazdaságunkat, értékeinket – és ami a legfontosabb, polgáraink érdekeit. Küldetésünk mellett kitartunk: az európai értékek nem eladóak!”
  • Manfred Weber, az Európai Néppárt képviselőcsoport elnöke
  • Iratxe Garcia Pérez, Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége képviselőcsoport elnöke
  • Dacian Ciolos, Renew Europe/Megújuló Európa képviselőcsoport elnöke
  • Ska Keller & Philippe Lamberts, Zöldek/Európai Szabad Szövetség képviselőcsoport társelnökei

3-as metró jelentés: egy hónapja javítják az elütéseket

Szalai Anna
Publikálás dátuma
2020.10.06. 06:20

Fotó: Népszava
Karácsony Gergely főpolgármester január első munkanapján rendelte el az M3-as vonalon futó orosz metrókocsik felújítására kötött szerződés, valamint az azt megelőző tender átfogó felülvizsgálatát.
Hiába készült el augusztusban a hármas metró kocsibeszerzését vizsgáló szakértői jelentés, azóta is tart a véglegesítése. Az előző ciklusok kétes projektjeinek vizsgálatára létrehozott önkormányzati bizottsággal ráadásul egyelőre annyit sem közöltek, hogy a beszámoló már elkészült – tudtuk meg Havasi Gábortól, a testület vezetőjétől.
– Jelenleg a jelentés véglegesítése zajlik, ami pusztán az elütések javítását és az adatok egyeztetését jelenti, természetesen a megállapítások megváltoztatása nélkül – válaszolta a Népszava érdeklődésére a BKV. Mint írták, a dokumentumot a véglegesítést követően a felügyelőbizottság kapja meg, mint a vizsgálat megrendelője.
– A jelentést pontosítani kell, mert a szakértői vizsgálat nem minden kérdésünkre adott kielégítő választ – válaszolta lapunk érdeklődésére Katona Tamás, a felügyelőbizottság elnöke, aki elismerte, hogy ő már látta a szakértői anyagot, de mint mondta: a három különböző – jogi, közgazdasági és műszaki – területről érkezett válaszok bizonyos pontokban nem egységesek és következetesek. Emiatt kiegészítő kérdéseket tett fel, ezekre még nem érkeztek meg a válaszok. Amint elkészül a végső jelentés, megtárgyalja a felügyelőbizottság, majd ennek alapján összegzik a vizsgálat eredményét és ezt átadják Karácsony Gergely főpolgármesternek. Katona Tamás arra nem tudott válaszolni, hogy ez mikor történik majd meg.
Karácsony Gergely főpolgármester január első munkanapján rendelte el az M3-as vonalon futó orosz metrókocsik felújítására kötött szerződés, valamint az azt megelőző tender átfogó felülvizsgálatát. A főpolgármester azután döntött így, hogy a BKV kénytelen volt beismerni, a „felújított” szerelvények padlólemezeit gyakorlatilag felzabálja a rozsda. Két hónapot adott a vizsgálatra. A BKV felügyelőbizottsága ehhez képest január végén foglalkozott először az üggyel, amikor nem támogatta azt a javaslatot, miszerint a BKV könyvvizsgáló cége, valamint annak jogi partnere folytassa le a vizsgálatot, mert nem látták biztosítottnak az eljárás részrehajlás nélküli lefolytatását. Nyílt közbeszerzést kértek, abban bízva, hogy egy ismert minőségbiztosító cég, például a német központú TÜV Rheinland vizsgálhatja majd ki az ügyet. Nem így lett.
A pályázatra három ajánlat érkezett, kettőt érvénytelennek nyilvánítottak. A feladatot 57,5 millió forintért elvállaló BME Viking Villamosmérnöki és Informatikai Kutató-Fejlesztő Nonprofit Zrt-nek a fellelhető adatok szerint nem sok köze van a járműgyártáshoz és a minőségellenőrzéshez. A BKV viszont azt írta a Népszavának, hogy az ajánlati áron kívül a teljesítési határidőt és az igénybe venni kívánt szakemberek szakmai tapasztalatát is figyelembe vették. A szerződést júniusban írták alá. A BME Viking 60 napot kapott a jelentés elkészítésére. A Népszava információi szerint tartották határidőt.
A dokumentumra már csak azért is kíváncsiak sokan, mert a felügyelőbizottság által megszavazott kérdések közé nem került be az a kézenfekvő kérdés, miszerint a Metrovagonas által leszállított kocsik felújított régiek vagy silány újak, amelyeket – a tendert kijátszva – egyszerűen rásózták az oroszok a fővárosra. 

Tűzifára sincs pénz – Az utolsó forintjaikból támogatnak a kistelepülések

Doros Judit Vas András
Publikálás dátuma
2020.10.06. 06:00
Szociális tűzifa sem jut mindenkinek
Fotó: Béres Márton / Népszava
Az önként vállalt szociális juttatásokat az idén még kigazdálkodták a kistelepülések, jövőre viszont már nem mindenütt lesz pénz a legrászorultabbak helyi támogatására.
Nehéz helyzetbe kerültek az állami elvonások – gépjármű és helyi iparűzési adó – miatt az önkormányzatok, melyek közül igazán a kistelepülések sínylik meg a központi büdzsébe elrekvirált forintokat. Az amúgy is sokszor forráshiányos önkormányzatok az idén átütemezték vagy lemondták a tervezett fejlesztéseket, hogy legalább az évek-évtizedek óta vállalt helyi szociális támogatásokat állni tudják. – Szeptemberben évek óta adunk beiskolázási, illetve óvodakezdési támogatást a családoknak – mondta Süle Tibor, Alsóbogát polgármestere –, s ez az idén sem maradt el, ami nagyjából 250 ezer forinttal terhelte meg a kasszánkat. – Tavaly még úgy terveztük, emelünk az összegeken, de az elvonások után örültünk, hogy a korábbi támogatást tudtuk vállalni. Pedig nem nagy pénzről van szó: a ovisoknak 3500, az általános iskolásoknak 6000, a középiskolásoknak 10 ezer forintot adunk. Igazából annak köszönhetően, hogy nem tartottuk meg a falunapot és elmaradt a szokásos kirándulás is, s ezek költsége így felszabadult. A somogyi falu vezetője hozzátette, az idősek és gyermekek karácsonyára szerencsére lesz pénz, ugyanis közel 400 ezer forintot nyertek erre a célra pályázaton. A Dráva menti Heresznyén még nem tudják, tartanak-e Idősek Napját, ám a járvány miatt lehet, ezzel is tudnak spórolni. A szokásos szeptemberi tanévkezdési támogatást szinte minden család megkapta, ugyanis jellemzően hátrányos helyzetűek élnek a faluban. – Nem egyszerű kigazdálkodni, de egyszerűen nem tehettük meg, hogy ne adjunk, ugyanis mindenki számolt vele, s a legtöbb famíliában minden forintnak helye van – magyarázta Rengel László polgármester. – Mivel az elvonások miatt az önkormányzatnak is meg kellett húznia a nadrágszíjat, így a működési támogatásból csíptünk le, aztán valahogyan majd megpróbálunk még jobban spórolni. Így tudunk iskolába járási bérlettámogatást is adni. A Heves megyei Nagyvisnyón az idén karácsonykor már nem kapják meg a régebben szokásos 1500-2000 forintos élelmiszer-utalványt az idősek. A falu költségvetése egyébként is szűkös, az államtól évi 23 millió forintot kapnak az alapfeladatok ellátására, ami eleve kevesebb a szükségesnél, de most még a négymillió forintos gépjármű-adóbevételtől is elestek a koronavírus miatt bevezetett elvonások miatt. Csőgér Bálint, az ezerfős település polgármestere elmondta: mivel nem számítanak hátrányos helyzetű településnek, a rájuk eső normatíva is kevesebb, de mindeközben fenn kell tartaniuk az óvodát, az orvosi rendelőt, könyvtárat, közösségi házat, s hordják – igaz, most maszkban és kesztyűben – a szociális ebédet az időseknek és a rászorulóknak. Ilyen helyzetben nem arról kell dönteni, kinek milyen támogatásokat osszanak, hanem arról, hogy „melyik ujjukat harapják.” A faluban közel négyszáz nyugdíjaskorú ember él, de csak hetven gyerek, ezért inkább az utóbbiak kapnak majd idén nyolcszáz forintos Mikulás-csomagot, az idősek felé pedig „marad a jó szó” – fogalmazott a község első embere. Hozzátette: ha nehezen, de a szeptemberi iskolakezdési támogatást most is kiutalták, ez a kisiskolásoktól az egyetemistákig fejenként ötezer forintot jelent. Szociális tüzelőre is számíthatnak a rászorulók: 130 mázsányira pályázott az önkormányzat, 105 mázsányit kaptak, azt osztják majd szét a hideg beköszöntével. A kormányrendelet szerint a fa kiszállításáért nem kérhet pénzt az önkormányzat, az azonban nincs benne a jogszabályban, hogy a polgármesteri hivatalnak elemi kötelessége házhoz szállítani a tűzifát. Így Nagyvisnyó csak azért fizet, hogy az erdőről bekerüljön a tűzifa az önkormányzat által korábban megvásárolt régi téesz-tanya telephelyére, ahol egy köbméteres kalodákba pakolják a fát. A falu szociális szövetkezete köbméterenként kétezer forintért házhoz szállítja a járandóságot, máskülönben mindenkinek egyénileg kell gondoskodnia a fuvarról. Azt, hogy húsvétkor, iskolakezdéskor és karácsonykor kapjanak élelmiszercsomagot a rászorulók, minden körülmények között igyekeznek biztosítani s ez így lesz most is – mondta Vécsi István, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ricse polgármestere. A koronavírus okozta elvonások miatt most „száz dolgot hátrébb kellett sorolni”, nem újulnak meg utak, járdák, de erre a gesztusra mindenképp keresnek forrást: ez egyébként is olyan tétel, amely nem „rengetheti meg” a költségvetést – tette hozzá. Várdán is hosszú évek óta számíthatnak a rászorulók az önkormányzatra, a gyerekes családok például a szeptemberi tanévkezdési támogatásra, amit az idén az elmaradt falunap és a szokásos kirándulások költségéből fizetett a falu. – Sajnos sokkal többen szorulnak rá a különféle helyi támogatásokra, a járvány miatt ugyanis tavasz óta egyre többen veszítik el az állásukat – mondta Varga András polgármester. – A szociális tűzifát is többfelé kell osztanunk, mint amennyivel eleve kalkuláltunk, s minden hasonló helyi segítségre egyre több a jelentkező. Sajnos a tartalékokat feléltük, pedig minden létező összeget, így például az elmaradt rendezvények árát is átcsoportosítottuk már, de ha ilyen marad a helyzet jövőre, teljesen legatyásodunk. Hasonlóképpen az utolsó forintokat költötték el a saját tűzifa-támogatásra egy belső-somogyi faluban, melynek vezetője reméli, jövőre valamilyen formában kompenzálják a településeket, különben csak az üres kasszát mutogathatják a helyi rászorulóknak. – Az embereket nem érdekli, mennyit vontak el, és annyiból igazuk van: fűteniük kell, enni kell adni a gyerekeknek – mondta a polgármester. – Viszont az állami támogatásból nem futja a helyi segítségre, bevétel nélkül pedig tehetetlenek vagyunk. Persze ezt nehezen értik meg helyben, nekik semmit sem mond, hogy elvették az adóbevételeket, csak az jön le nekik, hogy az önkormányzat szemétkedik, mert nem ad, pedig régen adott. – Az adóelvonás megrengette a költségvetésünket, de az idén még vállaltuk, hogy máshonnét átcsoportosítva kifizetjük a szokásos támogatásokat – állította Jáger Róbert, Mernye polgármestere. – Jövőre viszont, ha nem változik a helyzet, képtelenség lesz kigazdálkodni ezeket a pénzeket, egyszerűen nem lesz honnan lecsípni, mert akkor a falu működése kerülne veszélybe.

Sok tízezeren az erdőt járva gyűjtik a téli tüzelőt

Noha a koronavírus-járvány miatt a kistelepüléseken élők az országos átlagnál nagyobb arányban veszítették el munkájukat, azaz a korábbi éveknél többen szorulnának támogatásra, a kormány az idén sem emelte meg a szociális tűzifa-keretet: továbbra is ötmilliárd forintra pályázhattak az ötezer fősnél kisebb települések. A szeptemberi döntés alapján 2329 település kapott végül támogatást, a rászorulók az év végén és a jövő év elején juthatnak az ingyenes tűzifához. Ez a mennyiség azonban messze nem elegendő a tél átvészelésére, s sokan vannak, akik egyszerűen képtelenek kigazdálkodni a szükséges pluszmennyiséget. Nekik komoly segítség, hogy az állami erdészetek jellemzően lehetővé teszik az erdeikben az ingyenes fagyűjtést.
Egyes vidékeken az emberek mindennel, így például leszerelt ajtóval is fűtenek
Fotó: Röhrig Dániel / Népszava
– Jellemzően a fűtési szezon előtt, nyáron, illetve az ősz elején jelentkeznek a legtöbben, hogy gyűjtenének, de alapvetően mindig van erre lehetőség – mondta a Népszavának Szabó József, a Sefag Zrt. termelési igazgatója. – Általában családok kérik, hogy gyűjthessenek, a cégünknél sok száz família szokott jelentkezni, ami azt jelenti, hogy több ezren gyűjtik maguknak a tüzelőt. Persze nem akárhol, a konkrét helyet a kerületvezető erdész jelöli ki, s ő határozza meg, milyen fajtájú és minőségű fát szedhetnek össze, ahogyan az időpontot is. Ötven köbméter a fejenkénti határ, éves szinten 35-40 ezer köbméter fát szednek így össze. Hogy mekkora az igény a rászorulók részéról, jól mutatja, hogy a somogyi erdőkben összeszedett mennyiség nagyjából a negyede a teljes, országosan kiosztott állami szociális tűzifakeretnek.