magyar válogatott;Marco Rossi;Európa-bajnoki selejtezők;

2020-10-06 10:30:00

Az év meccsén mutatkozhat be Loic Nego

„Apró részleteken fog múlni a csütörtöki siker, nyilván szeretnék játszani, de egyelőre nem tudom, lehetőséget kapok-e a szövetségi kapitánytól” – mondta a Fehérvár FC francia származású játékosa.

„Nyilván nagy motivációt jelent, hogy kijutás esetén akár a világbajnok franciák ellen is pályára léphetnék, ugyanakkor egyelőre csak a csütörtöki mérkőzésre figyelek, én is és a csapat is” – idézte a távirati iroda Loic Negót, a Fehérvár FC francia származású játékosát a magyar válogatott hétfői edzése előtt. Marco Rossi szövetségi kapitány azért hívhatta be a keretbe, mert a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség enyhítette a honosításra vonatkozó szabályokat. Nego 2019. február 14-e óta magyar állampolgár, de eddig azért nem léphetett pályára a magyar nemzeti együttesben, mert korábban szerepelt tétmérkőzésen a francia U19-es és U20-as válogatottban is, ez pedig kizáró ok volt az országváltáshoz. A 29 éves szélső védő, aki tíz éve játszott legutóbb a francia utánpótlás-válogatottban, 2013-ban érkezett Magyarországra, amikor az Újpesthez szerződött, majd egy rövid angliai kitérőt követően tért vissza a lila-fehérekhez, 2015 nyara óta pedig jelenlegi csapatát, a Fehérvárt erősíti.

Nem túlzás azt állítani, hogy a csütörtökön Szófiában Bulgária ellen pályára lépő válogatott óriási jelentőségű meccset játszik. Győzelem esetén az Izland–Románia párharc győztesével játszana a Puskás Arénában, és annak a győztese már kijut az Európa-bajnokságra, Amelynek egyik helyszíne Budapest lenne, a csoportban Franciaország, Portugália és Németország jelenléte már biztos.

„Apró részleteken fog múlni a csütörtöki siker, nyilván szeretnék játszani, de egyelőre nem tudom, lehetőséget kapok-e a szövetségi kapitánytól” – jelentette ki Nego, aki még a középpályán is otthonosan mozog. Rossi kapitánynak amúgy komoly fejfájást okoz, hogy legjobb játékosát elveszítette: a vírushelyzet miatt az osztrák Salzburg nem engedte el Szoboszlai Dominikot a válogatottba, mivel a klub három játékosa is megfertőződött, ezért az egész csapat izolált karanténba került.

A magyar szövetség korábban közölte, Sallai Rolandnak a szófiai összecsapást követően kell csatlakoznia a Freiburghoz, a kapus Gulácsi Péternek pedig a vasárnapi, Szerbia otthonában sorra kerülő Nemzetek Ligája-mérkőzés után kell visszautaznia Németországba. Ez azt jelenti, hogy az Oroszország elleni, jövő szerdai NL-találkozót mindketten kihagyják.