drogfogás;Újpest;

2020-10-06 13:38:29

3,5 milliós drogfogás Újpesten

A nyomozók több budapesti helyszínen tartottak házkutatást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói bűnügyi információ alapján azonosították a 41 éves budapesti É. Zoltánt, aki a gyanú szerint speedet és marihuánát árult Budapesten - írja a rendőrség honlapján.   

Az újpesti nyomozók a férfit egy XV. kerületi lakásban fogták el 2020. október 1-jén délelőtt, majd kábítószer-kereső kutya segítségével átkutatták a lakást, és egy másik – szintén a férfihez köthető – XV. kerületi albérletben, valamint egy újpesti lakásban is kutatás tartottak. A rendőrök az egyik mélyhűtőben több mint fél kilogramm speedet, a lakásban 300 gramm kábítószergyanús, zöld növényi törmeléket, a kábítószer adagolásához használt eszközöket, és több mint fél millió forintot találtak. A lefoglalt kábítószer értéke megközelítőleg három és fél millió forint. A nyomozók a vagyonvisszaszerzés biztosítása érdekében lefoglalták a férfi Mazda típusú autóját is.

Aznap a kutatások során a rendőrök három fogyasztót is elfogtak, két férfinál nyolc gramm kábítószergyanús zöld növényi származékot találtak, egy nővel szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pedig pozitív jelzést adott kokain és amfetamin fogyasztásra. A rendőrök a három személyt kábítószer-birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Az újpesti nyomozók É. Zoltánt őrizetbe vették és kábítószer-kereskedelem bűntett miatt szintén gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök előterjesztést tettek a férfi letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2020. október 3-án elrendelt.