Előfizetés

MTVA: csak mellékbejárat jut a kérdezősködő politikusoknak

Batka Zoltán
Publikálás dátuma
2020.10.09. 08:00

Már a a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) belső szabályzata is rögzíti: az országgyűlési képviselőket nem jogosítja fel a parlamenti igazolványuk arra, hogy bármikor belépjenek a közmédia épületébe, és ott felvilágosítást kérjenek a köztestület munkájáról.
Lapunk információi szerint ugyanis Papp Dániel vezérigazgató olyan belső utasítást adott ki csütörtökön, amely szerint a parlamenti képviselőket „elsősorban írásban” kell tájékoztatni a közmédiában folyó munkáról. Az új szabályok szerint, ha egy politikus mégis találkozni akarna az MTVA bármelyik vezetőjével, akkor ezt csak akkor teheti meg, ha írásban nem lehet válaszolni a kérdéseire. Ebben az esetben 15 nappal korábban kell kérvényezni a találkozót, de a vizit alkalmával a politikus nem használhatja a főbejáratot, hanem egy oldalsó, Bojtár utcai ajtón keresztül kell bemennie az erre a célra kijelölt helyiségbe.
Két évvel ezelőtt Hadházy Ákos és Szél Bernadett független képviselők, valamint több ellenzéki politikus is bement a kormánypártok propagandáját sugárzó közmédia Kunigunda utcai székházába, és - élve a 2012-es országgyűlési törvény adta jogukkal - kérdéseket akartak feltenni a vezetőknek. Egyebek mellett arra lettek volna kíváncsiak, hogy a 90 milliárd forintos állami támogatással üzemelő MTVA-ba miért csak ritkán hívják meg az ellenzéki politikusokat, és miért kizárólag a kormánypárt üzeneteit jelenítik meg. A vezetőség azonban arra hivatkozva, hogy a közmédia területe védett objektum, többször is biztonsági őrökkel dobatta ki a képviselőket, az egyik intézkedés következtében pedig mentő vitte el Varju Lászlót, a Demokratikus Koalíció politikusát. (Ennek ellenére Polt Péter ügyészsége Varju László ellen indított eljárást, mondván: nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott az őt leteperő őrnek.)
A sorozatos ellenzéki akciók miatt a kormánypárti kétharmad idén februárban módosította az országgyűlési törvényt. Ebben ugyan benne maradt, hogy az állami szervek kötelesek a képviselőket megbízatásuk ellátásában támogatni, felvilágosítást adni, ám valamennyi közigazgatási szerv, közintézet és közintézmény vezetőjétől csak "előzetesen egyeztetett módon” lehet tájékoztatást kérni. Egy gumiparagrafus is bekerült a szövegbe, miszerint a képviselői látogatás és a válaszadás csak az érintett szerv működésének aránytalan sérelme nélkül gyakorolható.

A kormány rendezné az oroszokkal a metróvitát

Szalai Anna
Publikálás dátuma
2020.10.09. 07:40

Fotó: Béres Márton / Népszava
A kormány több illetékese és a főpolgármester is megerősítette lapunk korábbi információját: a kabinet a választások óta tárgyal a fővárosi önkormányzattal arról, hogy átvegye Budapesttől a hármas metró kocsijait leszállító orosz Metrowagonmas felé fennálló, csaknem 7 milliárdos kötbérkövetelést. A főváros és a kormány közötti tárgyalások tényét megerősítette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium sem tagadta a kötbér átvállalásáról szóló, a fővárossal folytatott tárgyalásokat. A tárca az írta lapunknak: „Az M3 metróvonalon közlekedő járművek felújítása a BKV és orosz partnere között létrejött szerződés alapján, fővárosi finanszírozásban történt meg. Arról sem döntés, sem megállapodás nem született, hogy állami szereplő a felek között kialakult jogvita rendezésében szerepet vállalna”. – Valóban folynak tárgyalások, de azok lezárásáig nem kívánok semmit sem mondani az ügyről – mondta a Népszava érdeklődésére Karácsony Gergely főpolgármester, aki további részleteket nem közölt. – Az engedményezés rendkívül egyszerű jogi aktus, a legtöbb jogi követelés átadható másik félnek, ha az hajlandó átvenni a követelést. A magyar joggyakorlatban is gyakran alkalmazzák, gondoljunk csak például a be nem fizetett szolgáltatói díjakból, elmaradó hiteltörlesztésekből adódó követelések eladására különféle behajtó cégeknek. Az engedményezésről természetesen értesíteni kell a másik felet is, de a hozzájárulása nem szükséges az ügylethez – világította meg a BKV Metrowagonmas iránti kötbérkövetelésének államra vagy valamely minisztériumra engedményezésének jogi hátterét Magyar György ügyvéd. Ez a BKV számára mindenképpen előnyös, hiszen biztosan a pénzéhez jut, méghozzá sokkal gyorsabban, mintha végig vinné a pert. A kötbérkövetelés behajtására induló perben az engedményezés után a fővárosi közlekedési cég helyére lépő állam dönthet úgy, hogy peren kívül megegyezik a Metrowagonmassal. Vélhetőleg ez is a cél, hiszen így gyorsan lezárható a per, amely esetlegesen nem kívánt reflektorfénybe vonhatja az orosz gyártóval kötött üzletet. Ez az orosz cég számára is előnyös lehet hiszen a peren kívüli egyezségben jóval előnyösebb feltételeket alkudhat ki magának. Az állam számára a több milliárdos engedmény sem kivitelezhetetlen, mint ahogy a kötbér egészének elengedése sem. Mivel ezer szállal kötődünk Oroszországhoz – elég csak a Dunaferr-re, a paksi beruházásra, az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Bank Budapestre költöztetésére gondolni – nem kizárt, hogy az engedményezési aktus mögött politikai, diplomáciai célok húzódnak meg – vélelmezi Magyar György.

A XII. kerület több bölcsődéjében és óvodájában megjelent a koronavírus

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.10.09. 07:28
Képünk illusztráció
Fotó: BURGER / AFP/PHANIE
Van, ahol nevelőnek, és van, ahol kisgyereknek lett pozitív a COVID-tesztje.
Több csoportot is be kellett zárni a XII. kerület bölcsődéiben és óvodáiban – jelentette be a Hegyvidéki Önkormányzat honlapján. A Zugligeti bölcsődében egy csoport van bezárva, egy kisgyermeknevelőnek lett pozitív a koronavírustesztje, a vele egy csoportban dolgozók és tíz gyermek került járványügyi megfigyelés alá. A Városmajori óvodában jelenleg rendkívüli szünet van. A Csermely Tagóvoda október 11-ig, a székhelyóvoda pedig október 18-ig tart zárva. Ennek oka, hogy a Csermely Tagóvoda egyik csoportjában egy dolgozó, a másik csoportban egy gyermek fertőződött a vírussal. A Városmajor utcai székhelyen két dolgozónak lett pozitív eredménye, mindkét dolgozó tünetmentes. Az Orbánhegyi Óvodák tagóvodájában két dolgozónál mutatta ki a PCR-teszt a fertőzést, ők ugyanabban a csoportban dolgoznak. Mivel ott megoldható a csoportok elkülönítése, ezért csak ebben az egy csoportban van rendkívüli szünet, az idejáró gyerekek legkorábban október 12-én mehetnek óvodába. A KIMBI Óvodában egy dolgozó igazoltan fertőzött, ő tünetmentes. A csoportok elkülönítése itt is megoldható, így csak egy csoportban van szünet október 16-ig, a járványügyi megfigyelés idejére. Az óvodákba kijáró, SNI ellátásban résztvevő gyógypedagógusok és szakszolgálati munkatársak tesztelését is biztosítja az önkormányzat. Ez e heti szűrésen az egyik utazó gyógypedagógus PCR-tesztje pozitív lett. Ő tünetmentes, de mivel az eredmény megérkezése előtt 3 óvodában öt gyermekkel került kapcsolatba, így a gyerekek is járványügyi megfigyelés alá kerültek.  (A hvg.hu nyomán.)