ombudsman;tüntetés;

2020-10-09 12:08:57

„Szükségtelen, rosszul megfogalmazott gyülekezési tilalom” – Ombudsmanhoz fordul a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ

„A rendőrség bírságolási gyakorlata egyértelműen visszatartó erővel, dermesztőleg hatott azokra, akik a véleménynyilvánítási és gyülekezési szabadságukkal felelősen, a járványhelyzetet figyelembe véve kívántak volna élni” – közölte a TASZ Politikai Szabadságjogok Projektjének munkatársa.

Tavasszal hatszor tartottak autós-dudálós kormányellenes tüntetést a Clark Ádám téri körforgalomban. „A békés felvonulások nem jelentettek járványügyi veszélyt, a rendőrség mégis elrettentő mértékű bírságokat rótt ki a résztvevőkre. Számos, hasonlóan szükségtelen és aránytalan intézkedés csorbította a polgárok véleménynyilvánítási szabadságát, amiről a TASZ és a Magyar Helsinki Bizottság jogsegély-szolgálataihoz érkezett megkeresések, valamint a rendőrségtől kért közérdekű információk tanúskodnak” – írja honlapján a Helsinki Bizottság.   

A két szervezet szerint szükség van annak átfogó vizsgálatára, hogy a gyülekezéshez való jog hogyan érvényesül a koronavírus-járvány miatt megváltozott helyzetben.

Hozzátették, hogy a hatályos gyülekezési jogi szabályok biztosítanak minden jogosítványt a rendőrség számára ahhoz, hogy a járványhelyzetnek megfelelő döntéseket hozzanak, szükség esetén feltételeket és korlátozásokat írjanak elő, hogy a békés gyülekezéshez való jog a megváltozott körülmények közt is gyakorolható legyen.

A TASZ és a Magyar Helsinki Bizottság az alapjogi biztost arra kéri, hogy tegyen javaslatokat a jogalkotónak és az országos rendőrfőkapitánynak. Úgy vélik,

Farkas Erika, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa hozzátette: