Előfizetés

Sürgősségi osztályról filmforgatásra – Így nem őrül meg a magyar egészségügyis covid idején

Kuslits Szonja
Publikálás dátuma
2020.10.11. 14:45

Baji Anikó, Ancsa az Uzsoki Utcai Kórház sürgősségi osztályának triázsa, ő az, aki besorolja, hogy kit és milyen gyorsan kell ellátni. A kiégés ellen úgy védekezett, hogy kitanult egy teljesen más szakmát is, a kórházi munka mellett évek óta ír és videókat készít az egészségügyről. Egy fiatal nő az egyik videója alapján ismerte fel, hogy ő volt, aki segített neki, mikor stroke-ot kapott. Ancsa nemrég elnyerte a Richter Anna-díjat is, a több millió forintos pályázati pénzből pedig filmet forgatott a stroke-ról.
– Egy 12 órás műszak után a sürgősségi osztályon leül a gép elé és blogol. Évek óta kommunikál hitelesen az egészségügyről. Hamarosan bemutatják első rövidfilmjét, melynek témája a stroke, és aminek alapja az egyik írása. Hogy jött az ötlet, hogy filmet szeretne forgatni? – A tavalyi évem az útkereséssel telt, próbáltam magam beleilleszteni a médiakommunikáció világába úgy, hogy felhasználom a sürgősségi triázsként szerzett ismereteimet. A stroke-­ellátás az egyik leglátványosabb eleme az akut betegellátásnak, hatására észrevehető fejlődés tapasztalható. Mikor egy stroke-beteg bejön hozzánk és már nem tudja mozgatni az egyik karját, nem tud beszélni, nagyon kiszolgáltatott helyzetben van. Ha ez így marad, nemcsak a saját, hanem a családja élete is örökre megváltozik. De ha sikerül időben ellátni, akkor ennek eredménye ott, előttünk bontakozik ki. Látjuk, ahogy visszakapja a karját, ismét tud kommunikálni. Ez elképesztően jó érzés. A média évek óta sulykolja, hogy ismerjék fel a stroke-ot, gyakran jelenik meg, hogy milyen tünetei vannak (nyelési zavar, egyensúlyzavar, féloldali végtag gyengeség/zsibbadás, beszédzavar, látászavar, féloldali bénulás). Mégis, sürgősségi triázsként azt tapasztalom, hogy az érintettek egy része vár. Várja, hogy majd elmúlnak a tünetek, hogy magától jobb lesz a helyzet. Ezzel pedig időt veszítenek, és az esélyt arra, hogy segítsünk nekik. De ha sikerülne megelőzni a stroke-ot, akkor nem csak a felismerésre kellene hagyatkozni. A kialakulásában szerepet játszik a dohányzás, a diabétesz, a túlsúly, a magas vérnyomás. Ezek rendszeres szűréssel diagnosztizálhatók, így megelőzhető lehet akár a stroke is. Mindezt úgy akartam kommunikálni, hogy az megfogja az embereket, ne menjenek el mellette. – A megvalósításban az idei Richter Anna-díj segített, a pályázata 4 millió forintot nyert nemrég. Számított arra, hogy megkapja a támogatást? – Amikor megpályáztam a díjat, éreztem, hogy ez az, amire szükségem lenne. Végül nem sokkal a határidő előtt jelentkeztem. Tavaly decemberben, mikor felhívtak, hogy bekerültem a döntőbe, szinte sokkot kaptam. Akkor jeleztem a főnökeimnek, hogy mi a helyzet, és szerencsére nagyon támogatóak voltak. Közben jött a Covid–19 is, így az eredményhirdetés csúszott. Végül idén áprilisban tudtam meg, hogy nekem ítélték a díjat. Aznap kimásztam a szkafanderből egy műszak után, teljes időzavarban és kétségbeesve indultam bevásárolni, közben az járt a fejemben, hogy mostantól már ki tudja, meddig, ilyen lesz az életem. Most is elsírom magam, ha eszembe jut, mert akkor ez megváltoztatta az életemet. Egy kút mélyén ültem és egyszer csak kihúztak onnan. – A munkája korábban több ­stroke-os életére is nagy hatást gyakorolt. Van olyan fiatal, aki egy videója alapján ismerte fel, hogy valójában ki volt az, aki segített neki a káoszban. – Igen, tavaly májusban találkoztam Mónikával, méghozzá a sürgősségi munka legnehezebb időszakában, a váltás előtt. Ekkor az éjszakai műszak már nagyon fáradt, de még nem érkezett meg a nappali váltás. Ilyenkor sokkal nehezebb összetrombitálni a stroke-ellátáshoz szükséges teamet a neurológiáról, laborból, intenzív osztályról és a sürgősségiről. Mónikának sikerült visszaszorítani a tüneteit és mozgott a keze, a lába, az ellátás végén beszélni is tudott. Nem sokkal később egy videóm jelent meg a kórház ­Facebook-oldalán. Akkor láttam, hogy valaki írt a videó alá, mert felismerte a hangom, tudta, hogy én segítettem neki. Később össze is barátkoztunk, egy nagyon kedves lány, aki szépen felépült. – Néhány hónappal később már arról beszélgethettek, hogy indul a forgatás, film készül a stroke-ról. Kikkel dolgozott együtt és milyen volt a közös munka? – A Színház- és Filmművészeti Egyetem korábbi diákjai segítettek a terv megvalósításában. A rendező Szakonyi Noémi, ő írta a forgatókönyvet is, Vincze Máté Artúr volt az operatőr, Meggyes Kriszta pedig producerként és rendezőként is segített. Mindhárman kiváló dokumentumfilmeket készítenek, fiatalok, tehetséges művészek, és nagyon baráti áron vállalták a közös munkát. Terhes Sándor Jászai Mari-díjas színművész hatalmasat alakít, öröm volt nézni a játékát. De kiemelném még a PAF – Pozitív Attitűdformálás Alapítványt is, amely abban segített, hogy jobban megismerjük a stroke-os betegek pszichológiai állapotát.
Baji Anikó
– Sürgősségi triázsként és médiakommunikációs szakemberként hat éve létrehozta az Akut Szakasz nevű oldalt, ahová folyamatosan ír, hamarosan pedig megjelenik első könyve is. Miről szól majd ez a kötet és miért döntött a megírása mellett? – Az első kötet nem könyvnek indult, hanem naplónak, de a szerkesztő kérése volt, hogy maradjon meg ebben a formában. Ahogy mindenki az első hullám alatt, én is állandóan a híreket figyeltem és rettegtem attól, hogy nálunk is az lesz, mint Bergamóban vagy Kínában. Az, hogy magyar egészségügyi szakdolgozóként belecsöppenek egy pandémiá­ba, őrülten nagy dolog. Volt ugyan korábban olyan tantárgyunk, hogy járvány- és közegészségügytan, de nem hittük, hogy valaha szükség lesz az akkor tanultakra. Tudtam, ha nem írom le azt, hogy mit élek át sürgősségi triázsként, el fog tűnni az életemből. Ezért kezdtem naplót írni. Ez volt az egyetlen stabil pont akkoriban, és voltak olyan pillanatok, amiket úgy éreztem, hogy muszáj megörökíteni. Ilyen volt, mikor egy pandémia közepén a káoszban egyszer csak meghallja az ember egy újszülött csecsemő sírását. Mi pedig ott állunk és potyognak a könnyeink attól, hogy ebben az őrületben gyermekek születnek. – Most is kevesebb a beteg a sürgősségi osztályokon, ahogy az első hullám idején? – Az első hullám alatt visszaesett a betegszám, mert féltek kórházba menni az emberek, ez most annyira nem látványos, de azért egyértelműen kevesebben vannak. Örülök annak, hogy most már be mernek jönni akár egy hasfájással is, aminek eredményeképp időben megtaláljuk a súlyos epehólyag- vagy vakbélgyulladást is. – Lelkileg hogyan éli meg a második hullámot? A szorongás és a bizonytalanság, ami az első hullám alatt jelen volt, most is megvan, vagy már higgadtabban áll a járványhoz? – Most más miatt félünk. Az elmúlt fél évben az egészségügyi dolgozók a saját csapatukkal készültek. Mindenki tudja, kinek és hol vannak a gyenge pontjai, ki mennyi időt képes elviselni maszkban, hogy tolerálja ezt a fajta stresszt, és tisztában vagyunk vele, hogy mit várhatunk a főnökeinktől. Nemcsak egy szkafanderes triázs vagyok, hanem Ancsa, akit ismernek. A legnagyobb félelmünk és frusztrációnk most abból fakad, hogy átvezényelnek minket, és idegen közegbe, idegen emberekkel kell dolgozni. Csapatba rendeződve élünk, de egy idegen helyen nem tudjuk, hogy kinek mi a gyengesége és az erőssége, ami borzasztóan nyomasztó. A pandémia elején „katonák” voltunk, nekünk készítették a gyárak a védőeszközöket, a „fegyvereket” a vírus ellen. A frontvonalban harcoltunk. De valójában nem katonák vagyunk, hanem nők, akik gyermeket nevelnek, családot tartanak össze, másra van berendezkedve a lelkünk. Most létrehoztam egy zárt támogató csoportot az Akut Szakaszon belül a Facebookon, hogy megismerjék és támogatni tudják egymást azok az egészségügyi dolgozók, akiket átvezényelnek. Egy nap alatt több mint 600-an feliratkoztak, ennek nagyon örülök, így egymást is tudjuk segíteni. – Jelenleg egy TedX-előadásra is készül. Mi az, amiről a legszívesebben beszél majd ezen az eseményen? – A stroke-ról természetesen szó lesz, de beszélni fogok magamról, a szakmai munkámról. Arról a folyamatról, hogyan lép ki a komfort­zónájából egy sürgősségi osztályon dolgozó triázs, aki fokozottan ki van téve a kiégésnek, és miképpen talál egy olyan szakmát, amit a már meglévővel együtt tud hasznosítani, és így elkerüli a kiégést. Kommunikációs szakemberként és triázsként is dolgozom, igyekszem összehozni a kettőt. – Ha tanácsolhatna valamit az embereknek mint egészségügyi dolgozó, mi lenne az? – Azt mondanám, hogy akik a ­Facebook-oldalakat és a médiát figyelik, válasszák külön, hogy mi az álhír vagy vélemény, és mi az, ami hiteles tájékoztatás. Ne vegyenek biztosnak egy Facebook-bejegyzést, tájékozódjanak megfelelő forrásokból! A leghitelesebbek mindig a kórház oldalán közzétett információk. A maszk a bezártság szimbóluma lett, de jelenleg ez az egyetlen fegyverünk a vírus terjedése ellen, tehát vegyék fel az emberek, akkor is, ha ez nem kellemes!

A közös lista jobban hasít

Balassa Tamás
Publikálás dátuma
2020.10.11. 14:00

Fotó: Népszava
Előbb vegyük vissza a hajóflottát a pofátlan kalózként pöffeszkedő kormányos köreitől, utána ráérünk visszaállítani a békés utazás feltételeit. Ebben a metaforában foglalható össze annak a tanulsága, miként alakult ki a NER lebontását első számú feladatként megfogalmazó közeg. Ez az úgynevezett összefogás-szavazó, aki ráeszmélt, hogy személyes értékrendje mit sem ér szabadság nélkül.
A Publicus Intézet közvélemény-kutatói a Népszava megbízásából készített felméréseikben az elmúlt hónapokban figyeltek fel arra, hogy megszaporodtak az egyéb pártot választók, és egyre több közöttük az olyan ellenzéki, aki csak az összefogásra szavazna. Máskülönben otthon marad. Hiszen ki jönne lázba attól, ha tíz év után is egy kisebb arányú vereség reményével kecsegtetik? „Ők az összefogás-, vagy ha úgy tetszik, a köztársaságpárti szavazók – mondja Pulai András, a Publicus Intézet stratégiai igazgatója. – Szeptemberben ez az opció már rajta volt a kérdőíven, és visszamenőleg két hónapot számoltunk újra. Egyelőre nem látszik egyértelmű trend, hogy a bizonytalanokból szivárogtak át vagy az ellenzéki pártokról morzsolódtak le, esetleg a Fidesztől jönnek. A kormánypárt támogatói közül ugyanis 8-10 százalék kifelé kacsingat, és ha az ellenzék erőt, egységet és kormányzóképességet tud felmutatni, akkor egy részüket megnyerheti.” László Róbert, a Political Capital választási szakértője szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy mennyire lehet pontosan mérni az összefogás-szavazók jelenlétét és működését. Azt pedig különösen kilátástalannak tartja, hogy a választóktól akarják megtudni a pártok, egy vagy több listával volna nagyobb esélyük több embert mozgósítani. „Mindenesetre, ha most időben meglenne az együttműködési modell, az már csak azért is megkönnyítené a pártok helyzetét, mert nem erről kellene beszélniük a kampányban. Hanem arról, hogy mitől lesz jobb egy általuk vezetett, Orbán utáni Magyarországon élni. Ez sokkal nehezebb, mint döntést hozni a listák számáról.”
Az elmúlt hónapok kutatásai rendre összeadják a Fidesszel szembeni erők támogatottságát. A Závecz mérése szerint 34:32 az állás a kormánypártok javára. Kérdés, mennyire adhatók össze a szavazatok, vagyis az elmúlt évekhez képest mennyire olvasztotta tovább az ellenzéki szavazók körében a többi párt iránti ellenérzéseket a kormánnyal szembeni elégedetlenség? Pulai András szerint a támogatottságok illusztrációképpen összeadhatók, de így más eredmény születik, mintha azt kérdeznék: a Fidesz és az ellenzéki összefogás közül kire szavaznának?

Ösztökélő összefogás

„Ha összeadjuk a számokat, akkor kevesebbet kaptunk, mintha a két tömb fej-fej melletti versenyét mérnénk. Vagyis az ellenzéki érzelmű, változáspárti szavazók – így a fideszesek egy része is – megmozdulnak, ha széles körű együttműködést látnak. A kettő között ma 5-6 százalékpontnyi a különbség. Az még nem látszik, hogyan befolyásolja a képet az összefogás-szavazó megjelenése. Ők a biztos pártválasztók között 4, az összes megkérdezett között 2 százaléknyian vannak. Mivel ki tudják fejezni ezt a szándékukat, el tudom képzelni, hogy a sokpártos és a kétpártos kérdezés során a kormány és az ellenzék közötti különbség csökkenni fog. Vagyis az összefogás mérhetően képes mobilizálni a választókat.” Az egy- vagy többlistás megoldás támogatottságáról a stratégiai igazgató azt mondta: nincs olyan kutatásuk, ami azt mutatná, hogy bármilyen több lista nagyobb szavazatmennyiséget hozna, mint az egy lista. A Publicus Intézet szeptemberi mérése szerint az ellenzéki szavazók közel kétharmada úgy gondolja, hogy akkor van nagyobb esély a Fidesz leváltására, ha a pártjaik egy listán indulnak. Közel minden ötödik megkérdezett szerint a két lista lehet a nyerő, és csak a tizedük támogatja a pártok külön indulását. „Több mint fél éve kutatjuk ezt, és az eredmények túlnyomó többsége alapján az egy lista bőven hasít, sikeresebb lehet, és nagyobb arányban is szavaznának rá. A több lista a legjobb esetben is csak megközelíteni tudja ezt. Persze ez egy sok összetevős egyenlet, amiből a választói szándék csak egy.” László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint az elmúlt évtized ellenzéki szerencsétlenkedései miatt az „összefogás” szó hallatán sokaknak már a hideg futkos a hátán. Ennél is nagyobb probléma, hogy mindenki mást ért alatta. „Sokan úgy vélik, hogy csak akkor valósul meg az »összefogás«, ha a közös jelöltek mellett egyetlen közös listát állít az ellenzék. Pedig ha két vagy akár három listájuk lesz, akkor is teljes lehet az együttműködés, legfeljebb kicsivel nehezebb elmagyarázni. Nem csoda, hogy a legtöbb választó fejében ez nem áll össze, hiszen a pártok, a véleményformálók is zavarosan nyilatkoznak erről. Valószínű, hogy az egyetlen közös listás modellt fogják a pártok választani, de az nem igaz, hogy nincs másik útja a teljes körű együttműködésnek.”

Elő az előválasztással!

A közöslista-állítás előtt a karakterüket mérlegelik a pártok a többiekhez képest (a Momentum, a Jobbik és az LMP a korábban kormányzó baloldali pártoktól, politikusoktól akarja megkülönböztetni magát), de az országos listaállításhoz szükséges feltételt is szem előtt tartják: ehhez 27 választókerületben kell egyéni jelöltet állítaniuk. László Róbert szerint az előválasztás még okozhat meglepetéseket a jelölőszervezeteknek, mert a választási matek olyan lista-összeállítást is megkövetelhet, amit ma nem is nagyon tudunk elképzelni. „Miután káderhiánnyal az összes párt küzd, egyik sem fogja bánni, ha nem kell mind a 106 kerületben jelöltet állítani és kampányolni. De sok kerület lesz, amelyet több párt is a magáénak szeretne tudni. Ezeken a helyeken komoly csaták várhatók, de ez akár hasznukra is válhat. Gondban akkor lesznek, ha több listát akarnak állítani, és az előválasztási eredmények olyan pártokat kényszerítenek egy listára, amelyek nem biztos, hogy közösködni szeretnének. Bármelyikük nyer ugyanis előválasztást 27-nél kevesebb helyen, partner után kell néznie. Elképzelhető tehát, hogy az előválasztási eredmények fogják kijelölni, ki kivel indul közös listán.” László Róbert az Azonnalin publikált elemzésében hívta fel a figyelmet, hogy éles helyzetben egész másképp viselkedhetnek a szavazók. Sokan mondhatják például, hogy márpedig ők nem fognak X pártot vagy Y politikust tartalmazó listára szavazni, de lehet, hogy a választáson mégis megtennék, ha ezt éreznék a kormányváltás egyetlen esélyének. Az „összefogáspártiak” közül pedig sokan minden bizonnyal azt mondanák ma egy kérdezőbiztosnak, hogy csak az egyetlen közös listára hajlandók szavazni, mégsem valószínű, hogy 2022-ben ne húznák be az X-et akár kettő, akár három közös listára, hangsúlyozta a választási szakértő. A Népszavával egy másik aggályát is megosztotta. „Ha végigzongoráznánk a pártlisták szinte végtelen kombinációját, mi is belecsavarodnánk. Próbáljuk ki, hogyan szavaznánk egy DK–MSZP–Párbeszéd-, illetve egy Job­bik–Momentum–LMP-lista esetén. És ha a Momentumot áttesszük az első listára vagy a Párbeszédet a másodikra? Ahogy most az olvasó, úgy a közvélemény-kutató kérdésére a válaszadó is itt adná fel, és túl akarna lenni a végeláthatatlan kérdéssoron. Tehát nincs mese, a listaállítás politikai döntés, amit a politikusoknak kell meghozniuk. De amikor megszületik a döntés, szóljon az akárhány listáról is, abba bele kell állniuk. Azt kell kommunikálniuk, hogy ez minden együttműködési modellek lehető legjobbika. Ha ezt sikerül megugraniuk, a legtöbb választópolgár is meg lesz róla győződve, hogy a hőn áhított összefogás megszületett, függetlenül attól, hogy két héttel korábban még egészen másképp képzelte. De ha bármely párt kibeszél, akkor az egészet el tudja rontani.”

Aki Á-t szavaz…

A közös listára szavazás esélyeit az is mutathatja, hogy mennyire változtak a másodlagos preferenciák, és miként alakul a pártok elutasítottsága az ellenzéki szavazók körében. Pulai András szerint már 2018-ban is látszott, hogy ahogy közelednek a választások, úgy olvad el a kereszt­elutasítás. A választás hetében már 95 százalék fölött volt az átszavazási hajlandóság, bárhová az ellenzéki pártok között, sőt már akkor is látszott, hogy az összefogás bizonytalanokat is mobilizál. „A 2019-es önkormányzati választáson ugyanezeket a tendenciákat láttuk, azzal a különbséggel, hogy megjött a katarzis. Megszületett az összefogás és élesben lehetett tesztelni mintegy száz településen. Mindenhol az látszott, hogy az ellenzéki összefogásra és a közös polgármesterjelöltre zizegnek a választók. Kiderült, hogy ez egy működőképes modell, és tényleg pluszszavazókat mobilizál, s bemozgatja a bizonytalanokat is. Ekkor elkönyvelték a választók, hogy ez a siker receptje vagy annak egyik kihagyhatatlan összetevője, és most már elvárják az ellenzéki pártokról, hogy megoldásra jussanak. Nem érdekli más őket. A gátak leomlottak, nem látok érdemi elutasítottságot az egy közös lista ellen” – mondja a Publicus stratégiai igazgatója. László Róbert szerint a választók másodlagos pártpreferenciája viszonylag jól mérhető, ahogy az elutasítottság is (azt mindenki pontosan tudja, kit utál nagyon), de mindebből nem feltétlenül következik, hogy éles helyzetben hogyan szavaznának. „A kormányellenes szavazók körében ugyanis a legfőbb kérdés az, hogy Orbán Viktor hogyan váltható le, és hogy hisz-e a kormányzóképes alternatíva létezésében. Ha hisz, sok ellen­érzés háttérbe szorul.” A Political Capital választási szakértője kiemeli: egy dolgot nem szabad megismételni, a 2018-ban az utolsó pillanatig folytatott ötletszerű visszalépkedések gyakorlatát. Ekkor koordinált együttműködés csak az MSZP–Párbeszéd és a DK között volt, az Együtt egyoldalúan léptette vissza viszonylag sok jelöltjét, jó néhányat a Momentum is. Az LMP-nek csak néhány jelöltje tett így, vállalva a párt etikai bizottságának szankcióit, a Jobbik pedig mind a 106 jelöltjét állva hagyta.

Orbánia sarokpontja

Az összefogás talán az egyetlen, ami az Orbán-rendszer Achilles-sarka lehet. Ezért ehhez még a kormányzati propagandagépezetnek is lesz egy-két szava. A lakosság 50 százaléka még arról sem értesült – részben a kormánymédia hírelhallgatása miatt –, hogy a hat ellenzéki párt hónapokkal ezelőtt letette a garast a megállapodás mellett. Miközben nemigen hagynak ki egy lehetőséget sem, hogy az összefogás pártjainak helyi vitáiról tudósítsanak. „A kormány érdeke az, hogy hermetikusan záró búra alatt tartsa a szavazóit, de ez egyre kevésbé fog menni azokon a településeken, ahol létrejött az ellenzéki többségű önkormányzat által támogatott alternatív nyilvánosság. Miközben persze a köztársaságpárti vezetőknek jól kell kormányozni, nem kell alapot adni a támadásokra, és el kell juttatni a híreket és az üzeneteket a választókhoz, hogy értsék, mi miért történik” – mondja Pulai András.

Politikai harc a virtuális térben

P. Szabó Dénes
Publikálás dátuma
2020.10.11. 11:00
Trump holds 'Keep America Great' campaign rally
Fotó: JIM WATSON / AFP
Nemcsak a kampányutakon, a közösségi oldalakon is üzenetekkel bombázza a választókat a két amerikai elnökjelölt, Joe Biden és Donald Trump. Itt a jelenlegi elnök jóval több embert elér, de könnyen önmaga ellensége lehet: az, hogy nagyon gyakran elveti a sulykot, eltántoríthatja közönségének gondolkodó részét.
Szűk egy hónap múlva kiderül, ki nyeri az amerikai elnökválasztást, november 3-ig azonban még bőven van ideje a két félnek. A harc pedig nemcsak a kampányutakon, de a virtuális térben is zajlik, hiszen a két elnökjelölt nagy hatásfokkal használja a Facebook-, az Instagram- és a Twitter-oldalait, nem beszélve a szokásos tévészereplésekről. Az aktivitás terén persze Donald Trumpnak lényegesen nagyobb előnye van, hiszen már évekkel a 2017-es beiktatása előtt is aktívan használta a Twitterjét, nem beszélve arról, hogy a nyolcvanas évek óta imád a tévéképernyőn szerepelni, 2004 és 2015 között pedig A tanítvány (The Apprentice) című reality sorozat műsorvezetője volt. Hozzá képest Biden halk szavú és megfontoltabb, a Twitter esetében pedig még lenne mit tanulnia, amit a számok is jól bizonyítanak: míg a demokrata jelöltnek „csupán” 10,7 millió követője van és hatezer feletti tweetje, addig Trumpnak már 87,1 millió követője és ötvenhatezer üzenete. A republikánus jelölt ráadásul az utóbbi időben „elszabadult”: hétfő kora este óta például, amikor elhagyta a Walter Reed katonai kórházat, ahol korábban koronavírus-fertőzéssel kezelték, több mint százhúsz alkalommal üzent a Twitterjén. Arról nem is beszélve, hogy egyik Tweetjében azt üzente, hogy az amerikaiak ne féljenek a Covidtól, ne hagyják, hogy az uralja az életüket, miközben a vírus az Egyesült Államokban már több mint 210 ezer halálos áldozatot követelt.

Teljesen új helyzet

A demokratáknak, és kivált Bidennek tehát van mit behoznia, azonban a helyzet korántsem volt mindig így. Az amerikai választások történetében ugyanis a 2008-as amerikai voksoláson játszott először fontos szerepet a közösségi média, melyet akkoriban pont, hogy a demokraták, vagyis Barack Obama használt ki jobban. Az akkor vesztes John McCaint látva nem sokan gondolhatták, hogy a republikánusok majd behozzák a web 2.0 szempontjából a lemaradásukat. A helyzet azonban most szintén más, mint 2008-ban, ugyanis a két jelölt egyaránt időskorú, Trump idén töltötte be a hetvennégyet, míg Biden hetvenhét múlt, így a közösségi médiát tekintve egy eddig nem látott küzdelemre számíthatunk, melyre még nem volt példa az amerikai történelemben.

Szorongásra épített kommunikáció

De vajon melyik a hatásosabb stratégia? A visszafogott kommunikáció vagy a nagyobb aktivitás? Az észérvek hatalma vagy a provokatív kijelentések? Vagyis tényleg a sokat ismételt szólamok hozzák a több választót? Az eddigi történelmi és politikai tapasztalok alapján kijelenthető, hogy számos esetben igen. Csepeli György szociálpszichológus A hatalom anatómiája című könyvében például azt írja, hogy a politikai harc szempontjából a kommunikáció célja a feszültség fenntartása és intenzitásának fokozása, miközben egyes politikai üzeneteket ajánlatos minél többször elismételni. A kutató szerint ugyanis már Arisztotelésznek is feltűnt, hogy a polisztársadalomban elenyészően kevesen vannak, akik képesek bonyolult, logikusan felépített, értelemre ható közléseket megérteni, miközben sokan vannak, akiknek nincsen elég eszük ahhoz, hogy túllássanak a saját orrukon, ami Csepeli szerint a jelen demokráciákban is így van. – A mai Cipollák gátlástalanul építenek a többséget joggal kínzó szorongásokra és félelmekre, a különbség annyi, hogy áldozataik nem ébrednek fel a hipnózisból, csak akkor, amikor már késő – mondja a kutató, aki hozzáteszi, hogy a rövid, egymondatos, egymotívumos üzenetekre alapozott kereskedelmi és politikai meggyőzést Edward Bernays, Freud unokaöccse alapozta meg, amit egyesek – mint például Goebbels – „művészi tökélyre” fejlesztettek. Csepeli szerint azonban Trumpnak a választás során a Twitter hasznos lehet a meglévő hívek megtartására és elszántságuk erősítésére, aminek révén ez a kisebbség elsöprő többségnek láthatja magát, ami idővel önbeteljesítő jóslattá válhat. A közösségi média ráadásul kételyeket támaszthat az ellenfél iránt, mely a 2016-os választáson Hillary Clinton ellen bevált, így azt a republikánusok újra be fogják vetni Biden ellen. A szociálpszichológus szerint azonban Trump önmaga legnagyobb ellensége, és időnként elveti a sulykot, ami eltántoríthatja közönségének a gondolkodó részét, melynek nagyságát azonban nem kell túlbecsülni.

Polarizálódó társadalom

A Twitter-üzenetek hatását mégsem lehet figyelmen kívül hagyni, Feledy Botond külpolitikai szakértő szerint ugyanis ez innovatív stratégia volt 2016-ban, amit az elnök azóta is kiválóan használ fel arra, hogy „megkerülje” a hagyományos médiacsatornákat. – Trump számára nem biztos, hogy az újonnan érkező vagy az ingatag választók megszerzése a prioritás, de hogy a saját táborát egyben tudja tartani, az biztos – állítja az elemző, aki szerint érdemes kiemelni, hogy Trump nemcsak a Twitteren üzenget, de hosszabb interjúkat is ad, miközben a stílusára a valóságshow-k kommunikációja a jellemző, elvégre A tanítvány című műsor vezetőjeként sokat tapasztalt arról, hogyan szerezze meg a nézők instant figyelmét. Kéri László politológus is hasonlóan látja a helyzetet, szerinte a szomorú igazság az, hogy milliók vannak Amerikában, akik már hozzászoktak a Twitterről érkező egy-két mondatos iránymutatásokhoz, sőt igénylik is azokat mindennap. Kéri szerint a kampányüzenetek egyszerűsödése, vagyis a világot fekete és fehér állításokra való redukálása több évtizedes folyamat, amelyre az amerikai politikai szociológiai irodalom már a kilencvenes évek derekán felfigyelt, és amelynek komoly szakkönyvek elemezték a kedvezőtlen hatásait. A politológus szerint ami az elmúlt évtizedben Amerikában történik, megfigyelhető szerte a világban: vagyis tartósan rögzül a társadalom végletes és erősen érzelmi alapú polarizációja. – Egy ilyen helyzetben a rövid és impulzív üzeneteknek egyre erősebb lesz a hatása, akár tetszik ez nekünk, akár nem – mondja a politológus, aki a rendszerváltást követően, 1992-ben egy egész őszt töltött az USA-ban, egy olyan nemzetközi csoport tagjaként, akik a Clinton, Bush és Perot közti harc utolsó hat hetét figyelték meg, mely során egyértelművé vált számára, hogy az amerikai elnökválasztási kampány annyira soktényezős játszma, amiben ezerféle szempontra kell figyelni, beleértve az országos és helyi médiumok produkcióját is.

Lehetséges stratégiák

De mit tehet vajon Biden egy ilyen „hangos” politikai térben? Kéri szerint a demokrata jelölt eddigi kampánystratégiáját alapvetően fogja befolyásolni két, viszonylag friss fejlemény. Az egyik, amit az első elnökjelölti vita nyomán megtanulhatott a stábja, vagyis, hogy Trump képtelen betartani a civilizált vitapartneri szabályokat, amit Biden csapata igyekszik bőven kihasználni. Kéri szerint a másik tényező még kínosabb: Trump ugyanis hónapok óta emlegette, hogy kihívója a koránál és egészségügyi állapotánál fogva is alkalmatlan az elnöki szerepre, miközben Trump a koronavírus utáni felelőtlen viselkedésével nem tart be semmiféle olyan szabályt, ami amúgy az amerikaiak milliói számára kötelező. Feledy szerint is visszafogott stratégiát folytatnak majd a demokraták. – A Biden-kampány fő célja, hogy ne mondjanak semmi bomlasztót a táboruk felé, tehát a demokrata oldalról nagy provokációra, meglepetésekre nem kell számítani – mondja az elemző. A céljuk az, hogyha Biden nem hibázik, akkor a protest szavazók hozzá pártolnak, ami egy működő stratégia lehetne normális időkben. Kérdés, hogy a mostani évet annak tekinthetjük-e a koronavírussal és a társadalom minden eddiginél nagyobb megosztottságával. Csepeli szerint a demokraták további aduásza lehet az alelnök, Kamala Harris, aki Biden visszafogott és hallgatag személyiségének éppen az ellentéte. – Ha a demokraták nyernek, akkor azt Harrisnek köszönhetik, aki éppen Biden ellenpontja, ráadásul nő. A XXI. század amúgy is a nők évszázada – fogalmazott Csepeli.