koronavírus;

2020-10-10 14:15:00

Azért nem emelkedik jobban a járványgörbe, mert nem tudunk többet tesztelni

Becslések szerint a kritikus lefolyású esetszámok növekedése várható.

Nem azért nem nő a koronavírus-esetszámunk, mert a járvány nem halad előre, hanem mert a tesztelési kapacitásunk elérte a felső határát – idézte Oroszi Beatrix orvos-epidemiológusnak az InfoRádió Aréna című csütörtöki műsorában elhangzott állítását a 24.hu.

A folyamatosan, de nem robbanásszerűen emelkedő járványgörbéről a Semmelweis Egyetem munkatársa elmondta, hogy „az menne még följebb, de nem tud”.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy változik a betegek kormegoszlása. Minél inkább nő az azonosított esetek átlagkora, annál inkább csökken a kevésbé súlyos esetek azonosítása. Az eltolódásból pedig az következik, hogy a kritikus lefolyású eseteknek az emelkedése várható a következő napokban–hetekben.

Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem matematikusa szerint azért is nehéz a járvány jövőbeli alakulásának előrejelzése, mert az elmúlt hetek megnövekedett esetszámaival nem tartott lépést a tesztelések száma. Kiemelte: