gázolás;Dózsa György út;M. Richárd;

2020-10-12 10:04:04

Ismét jogosítvány nélkül vezetett M. Richárd - reagált a Fővárosi Főügyészség

A Dózsa György úti gázolás egyik vádlottját első fokon örökre eltiltották a vezetéstől, a jogerős ítéletig pedig bevonták jogosítványát.

Bár a bíróság első fokon örökre eltiltotta M. Richárdot a vezetéstől, és jelenleg sincs jogosítványa, a Dózsa György úti baleset okozója néhány nappal ezelőtt a XIII. kerületben bukott le egy Mercedes volánjánál ülve – írja a Bors.

A lap egyik olvasója múlt szerdán este szemtanúja volt annak, ahogyan a férfit rendőri intézkedés alá vonták a Váci úton. Elmondása szerint M. Richárd egy német rendszámú Mercedesből szállt ki, igazoltatás után pedig lezárta a kocsiját, majd gyalog elhagyta a helyszínt.

A Bors érdeklődésére az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság az alábbiakat válaszolta: 

A rendőrök most feljelentették őt, és szabálysértési eljárás indult ellene.

M. Richárd 2017 májusában a Dózsa György úton csapódott hatalmas sebességgel Mercedesével egy szabálytalanul kanyarodó Citroënbe. A balesetben két ember vesztette életét, és többen megsérültek. A vádirat szerint a férfi vezetői engedély nélkül a megengedett 50 km/h-t jelentősen meghaladó, 135-140 km/h sebességgel közlekedett a XIII. kerület, Dózsa György úton a Kassák Lajos utca kereszteződés irányába, szakértők szerint pedig kábítószert fogyasztott a baleset előtt.

M. Richárd jogosítványát korábban már bevonták egy régebbi eset miatt, néhány hete pedig a bíróság első fokon örökre eltiltotta a vezetéstől. Az ítélet nem jogerős, a tárgyalás megy tovább másodfokra.

Pénzbírsággal is megúszhatja a kigyúrt vállalkozó

Hiába számít notórius visszaesőnek, az újabb jogosítvány nélküli vezetés miatt sem kell különösebben aggódnia M. Richárdnak - tudta meg a Népszava. Bár a férfit szeptember végén első fokon négy év fogházra és a vezetéstől való örök eltiltásra ítélték, az egy héttel később elkövetett eset újabb szabálysértésnek számít, és  ha bírósági eljárás is lesz belőle, az korábbi ügyeivel nem összevonható.

A lapunknak nyilatkozó büntetőjogász, Györei Péter szerint az újabb esetben eljáró bíróság ugyan figyelembe veheti, hogy M. Richárd már a Dózsa Györgyi úti tragikus baleset időpontjában is jogosítvány nélkül vezetett, ám ez csak a szabálysértési bírság összegét növelő tényező lehet. A kigyúrt vállalkozó így maximálisan 90 ezer forint bírságot kaphat, vagy - ha ezt nem fizeti be - az összeget "le is ülheti"; a szabálysértési törvény szerint egy fogházban töltött nap ötezer forint befizetésének felel meg. Györei arra is emlékeztetett, hogy ha valaki hat hónapon belül kétszer is elköveti a jogosítvány nélküli vezetés szabálysértését, a bíróság örökre is eltilthatja a vezetéstől - M. Richárd azonban ezen már (nem jogerősen) túl van, emiatt nem kell aggódnia.  

A lapunknak témában nyilatkozó másik ügyvéd, Molnárfi István szerint is csak szabálysértési bírság lehetősége áll fent M. Richárddal szemben - tekintve, hogy az ügyében hozott ítélet még nem jogerős. Ha az lenne, akkor az újabb szabálysértés már más elbírálás alá esne, akár 60 napos elzárást és 300 ezer forintos pénzbírságot is vonhatna maga után. Molnárfi arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a lebuktatott férfi helyszíni bírságot fizetett a rendőröknek, az 45 ezer forintos tételt jelent - erről ugyanakkor nincs információnk. A 90 ezer forintos pénzbírságra abban az esetben számíthat, ha a helyszínen nem ismerte el a szabálysértést, és a rendőrök feljelentették a történtek miatt.