Závecz Research;

2020-10-14 10:00:00

Nyitottak a magyarok az alapjövedelemre

A lakosság közel kétharmada támogatná az alapjövedelem bevezetését – ez derült ki a Závecz Research ezer fős reprezentatív közvélemény-kutatásából, amit az alapjövedelem-koncepció hazai kidolgozója, a Párbeszéd bocsátott a Népszava rendelkezésére.

A megkérdezettek 44,6 százaléka egyértelműen az alapjövedelem bevezetése mellett foglalt állást, további 20 százalék pedig inkább egyetértene annak bevezetésével. Azok aránya, akik szerint erre nincs szükség - és a „mindenki dolgozzon meg a pénzéért” állítással ért egyet - 14 százalék, több mint 21 százalék szerint pedig inkább egyetért ezzel az állítással. Pártállás szerint a koncepciónak több támogatója van az ellenzéki választópolgárok (72 százalék) és a pártnélküliek (66,7 százalék) körében, de még a kormánypártiak többsége (52,2 százalék) is az alapjövedelem bevezetése mellett foglalt állást. 

A pártállás mellett a másik befolyásoló tényező az iskolázottság: az alapfokú végzettséggel rendelkezők 71 százaléka, középfokúval 59 százalék, felsőfokúval 50 százalék támogatta az alapjövedelmet. Jól látható, hogy az általában alacsonyabb jövedelmű, kiszolgáltatottabb rétegek nagyobb arányban támogatják a koncepciót, ami nem meglepő annak fényében, hogy ők érzékelhetik leginkább a jelenlegi szociális támogatási rendszer hiányosságait. Érdekesség, hogy az alapjövedelemnek több támogatója van a 18-39 éves fiatalok (69:31 arányban) és a fővárosiak körében (70:30 arányban). A támogatók között több a nő, de ez kevésbé meglepő lehet annak ismeretében, hogy más kutatások szerint nem egyenlő munkabért kapnak Magyarországon.

A Párbeszéd az elmúlt héten mutatta be alapjövedelem-tervét, miszerint a létminimum biztosítása érdekében minden felnőtt állampolgár számára 100 ezer forintos minimális jövedelmet biztosítana az állam, gyermekenként pedig további 50-50 ezer forintot folyósítana a családoknak. A koncepció lényege, hogy mivel a szociális alapú támogatások nem biztosítják a létminimumot a rászoruló lakosságnak, ezért azokat kiváltanák az alapjövedelemmel. Hogy a munka iránti kereslet ne csökkenjen, minimálbér-emelést hajtanának végre és dolgozói alapjövedelmet is bevezetnének bruttó 510 ezer forint alatti keresetig, továbbá a nyugdíjakban is differenciált emelést hajtanának végre. Számításaik szerint ennek fedezete rendelkezésre áll már a jövő évi költségvetésben.