Orbán-kormány;hazugság;populizmus;

2020-10-15 08:34:00

Bűvészkormányzás

A legutóbbi nemzeti konzultáción még az állampárt híveinek 61 százaléka – kereken egymillió ember - is úgy látta, be kell zárni az oktatási intézményeket és át kell állni a digitális távoktatásra. Szerencsére a kormánynak 2016 óta pont van digitális oktatásfejlesztésért felelős kormánybiztosa Czunyiné Bertalan Judit személyében, csak meg kellene nyomni tehát a gombot a legkésőbb tavasz óta nyilván lázas igyekezettel kiépített szervereken.

Ha volnának. Helyette Czunyiné hivatali utódján, Maruzsa Zoltán államtitkáron sikerült megnyomni a gombot, aki finom mosolyával mindenkit megnyugtatott, hogy az „októberi iskolai szünet majd kisöpri a vírust” az iskolákból. És a kormányhívek között valahogy nem okozott megrökönyödést, hogy egy német-történelem szakon végzett pártcsinovnyik jósolgat az immáron több száz életet követelt járványról, amelybe több pedagógus is belehalt.

Valójában ugyanis pontosan azt kapják, amire befizettek: az erőskezű kompetens vezetés látszatát. Amely annyira nemzeti, hogy trikolóros szájmaszkot köhög össze. És a képen egy cseppet sem ront, ha bedől a forint, ha tesztelés híján kontroll nélkül terjed a vírus, vagy ha nyilvánvalóan az orosz birodalmi politika vagy a német nagytőke érdekeit szolgálja a kabinet.

Magyarország újkori történetében nem volt még vezetés, ahol a látszat és a valóság ennyire elvált volna egymástól. Orbán szerint olyan országban élünk, ahol világszínvonalú az egészségügy, ahol nincsenek oligarchák, ahol kisebb a korrupció, mint Németországban, ahol sokszínű, szabad a sajtó. Ez is mutatja, hogy Orbán az elsők között ismerte fel, mi az új idők lényege: a kritikus tömeggé lett tudatlanságnak a tudáselittel szembeni, a világon végigsöprő lázadása. 

A változást az internet és a közösségi hálók elterjedése hozta el, ahol egy laposföldhívő futóbolond is egyenértékűvé tudott válni az egyetemi tanárral. Sőt le is körözte: a fogalmatlan tömeg pontosan tájékozatlansága miatt sokkal szervezettebb, határozottabb társadalomalakító erővé tudott válni, mint a lényegénél fogva sokrétű, útkeresésében mindig bizonytalan értelmiség. A lecke adott volt a világ összes diktátorhajlamú politikusának: megfelelő propaganda technológiával a politikai rendszerük sokkal „gazdaságosabban” üzemeltethető, ha nem a problémás értelmiségre, hanem a jól irányítható értelmetlenségre épít. Így tett a minden politikai szélkakasok védőszentje, Orbán is, aki könyörtelen cinizmussal sutba dobta a Polgári Magyarország eszméjét, és kifejezetten a Kádár-rendszerben szocializált idősebb, illetve a leszakadó rétegekre építi a politikáját. A gazdasági konjunktúra lecsengésével pedig azzal próbálja uralni a pillanatot, hogy tudatosan hergeli a köznép gyűlöletét a „szemüvegesek” - tanárok, színészek, orvosok - ellen.

Így lett Magyarországon a kormánypolitika fő feladatává a politikai fantasy világok építése. Így lett a „jó kormányzásból” egy cinikus, öncélú hatalmi gépezet. A politika művészete pedig így vált a hálózatba szervezett emberi butaság és gonoszság menedzselésévé.