Diaporáma_(DHL)
A nyárvég hasas-szotyós körte
s töppedő szőlő. Darazsak érzik:
most kell lecsapni.
Kicsit vizslatnak; körbe-körbe,
majd jön és támad; egész rajnyi.
A hőség súlyos, lusta bivaly.
Elnehezülten hortyog ez ember,
küzd izzasztó-vad álmaival.
Nincs már sok hátra; telihold vérzik
– ünnepből ittfelejtett lampion,
most minden mohó és lemondó:
utolsó korty vagy tánc a partikon.
Jön, tudjuk jól (bár jólesik tán
félrenézni) rőtesbarnuló október
és szeles november –
a kéményekből, utánozva a lomha
varjúrajt, koromszag-füst kereng fel.
Karácsony is jő; bár gyanítható: hó helyett
inkább csak szürke szmog
és tülekedéssel teli üzletek.
Ám újév után nemsokára
hóvirágokkal pettyez február
(házsártos asszony, dirigálva
téli spleent s kormot elutál):
télutó szele kisöpri, kisikálja
a csillagok közét fagyos-tisztára,
aztán az elnyűtt, barna földre
ellátogat megint a szép díva-tavasz
minden megejtő, ismerős-új
sallangját felöltve
– upgrade-olt outfitet az ősi rendhez
(kriptába tér a tél. helyébe: izgalom)
újrakezdés-szagot s adrenalint hoz
– nekünk is vajon?
Ko(o)rköltemény
Arcunkon az őszintétlenség, a rejtőzködés
szimbólumaival járunk-kelünk. (Járatainkon kizárólag
maszkban, illetőleg kendővel vagy sállal fedett
arccal utazhatnak.) Mindezt azért, mert a messzi Kína
egy távoli megapoliszában valakik elropogtattak
egy (talán át se igazán sült) denevérpecsenyét
avagy
mert egy (állítólag) tengeri tüskés gömbhalra,
netán az átlagnál sűrűbb tüskézetű vadgesztenyére
emlékeztető (szintetikus?) vírus kiszabadult valamely
(talán nem is annyira távoli?) laboratóriumból.
– Esetleg valami másból pattant ki a ragály.*
Ezt mi, egyszerű (egyszeri?), ugyan hírekkel s adatokkal
bombázott, ám azok ellenőrzésére föl nem készülhetett,
ki nem tanított, föl nem vértezett halandók, sosem tudhatjuk –
utólag majd (egyesével, de valószínűbb, hogy hullámokban)
szenzációs tényfeltáró cikkek fogják a leplet lerántani,
prezentálva az igazságot; szavahihetőségük ugyanolyan
ellenőrizhetetlen lesz, mint a mai hír- és
„tájékoztatás”-özöné.
Teljesen rendjén való, mondhatnám: az egyetlen
lehetőség, hogy arcunkon az őszintétlenség,
a rejtőzködés szimbólumaival járjunk-keljünk.
Nyomokban azért tartalmaz(hat) önleleplezést,
afféle feltárulkozás minort ez az egyre kevésbé újfajta
módi: némelyek a lehúzott maszk fölött
kidugják az orrukat, mások őszintétlensége
viseltes, kibolyhosodott!
* Egy tekintélyes államférfi (miniszteri sarzsi) szerint – bár ő nem konkrétan erre a járványra vonatkozóan vélekedett így – a Tízparancsolat be nem tartásával húzhattuk ki Istennél a gyufát. És tényleg: Tán jámborak s istenfélők vagyunk?!
