Európai Unió;jogállamisági mechanizmus;

A jogállam fontosságáról győzködik a kétkedő délieket

Magyar és európai baloldali pártvezetők egységet sürgetnek az uniós büdzsét csapoló illiberális kormányokkal szemben.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt társelnöke is aláírta azt a nyílt levelet, amelyben 11 pártvezető határozott kiállást sürget az európai szocialista pártcsalád minden tagjától a jogállamot a költségvetéssel összekapcsoló szabályrendszer kialakítása mellett.

A magyarokon kívül skandináv, benelux, lengyel, osztrák és szlovén politikusok által szignált levél azt a szándékot tükrözi, hogy a baloldalt egységesen felsorakoztassa a jogállami feltételek jövő évi bevezetése mellett.

Az EU részben vagy egészében szocialista irányítású déli tagállamaiban – Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban – a kormányok mielőbb szeretnének pénzhez jutni a közös költségvetésből és a gazdaságélénkítési alapból, ezért kevésbé lelkesen követik a demokratikus értékek érvényesítésének fontosságáról szóló, és a tárgyalások elhúzódásával fenyegető vitákat. Az Európai Szocialisták Pártja elnökének, Szergej Sztanisevnek címzett levél elsősorban az ő meggyőzésüket szolgálja, és várhatóan szóba kerül a baloldali tagpártok vezetőinek és kormányfőinek ma délutáni, az uniós csúcstalálkozót megelőző brüsszeli megbeszélésén.

A ma kezdődő EU csúcs napirendjén nem szerepel hivatalosan a költségvetés és a hozzá kapcsolódó feltételrendszer megvitatása, de a téma előjöhet akár a tárgyalóteremben, akár azon kívül. A tagállami vezetők két héttel ezelőtti rendkívüli találkozóját követően a jogállami elvárásokért nem túlzottan rajongó Visegrádi Négyek miniszterelnökei külön is találkoztak mediterrán partnereikkel.

A baloldali pártelnökök a nyílt levélben rámutatnak: a szociáldemokraták kulcsszerepet játszottak abban, hogy júliusban megszületett a megállapodás a Covid19-járvány következményeit enyhíteni hivatott helyreállítási alapról, amely lefekteti egy igazságosabb, szociálisabb és zöldebb európai jövő alapjait. Nyáron egyetértés jött létre arról is, hogy létre kell hozni egy jogállami feltételrendszert is a demokratikus normák védelmében.

A jogállamot az uniós alapokhoz kapcsoló mechanizmus a leghatékonyabb eszköz a közös értékeket veszélyeztető kihívásokkal szemben – fogalmaznak a levélírók. A pártcsaládnak bátorságra és éberségre van szüksége, mivel a jelenlegi javaslatok csupán a csalás és a korrupció felszámolására korlátoznák a rendelet hatályát. Szerintük csak egy olyan kötelező erejű feltételrendszer elfogadható, amely a jogállamhoz kapcsolódik, és amelyet az Európai Bizottság aktivál a kormányközi EU tanács minősített többségének egyetértése mellett.

„Bízunk benne, hogy számíthatunk a támogatására a jogállam alapvető értékeiért folytatott közös harcunkban. Ha kudarcot vallunk, Európa súlyos árat fog fizetni”

– áll a levélben, amely Stefan Löfven svéd szociáldemokrata kormányfőnek és Lodewijk Asschernek, a holland Munkapárt elnökének a kezdeményezésére született.