szuperkórház;

2020-10-16 07:30:00

Szuperkórház: még később, még többért

A kormány egy percig se vette komolyan a fővárosi javaslatot, miszerint a szuperkórház Dobogó helyett Kelenföldön épüljön fel, ahol van villamos és busz is.

Még el sem kezdődött az építkezés, de már kétszer akkora megvalósítási költséggel számolnak és három évvel későbbre tervezik a szuperkórház megnyitóját. Mindez egyelőre kevéssé zavarja a kormányt, lévén a Dél-Budai Centrumkórház (DBC) terve soha nem tartozott az Orbán-kabinet kedvenc projektjei közé. Sőt érkeztek olyan hírek is kormányközelből, miszerint annyira hátra sorolódott, hogy könnyen ki is eshet onnan.

Ebben a ciklusban mindenesetre aligha foglalkoznak vele, mivel a kiviteli tervek legkorábban 2022 őszére készülnek el és jó esetben akkorra lesznek meg az engedélyek is. A megvalósításról szóló döntés, a kivitelezői tender kiírása így mindenképpen a következő országgyűlési választások után megalakuló kormányra marad, ahogy az építkezéshez tartozó források előteremtése is. De addig is elköltenek rá legkevesebb 15 milliárdot.

A szuperkórház építését Rogán Antal még Fidesz-frakcióvezetőként jelentette be 2015-ben. A kormány 2016 őszén döntött arról, hogy zöldmezős beruházásként, az M1/M7-es autópályák bevezető szakaszánál található Dobogó nevű területen építi fel a Dél-Budai Centrumot (DBC).

A hét hektáros mocsaras, közművesítetlen terület felét ingyen adta a főváros, a Pilisi Parkerdő és a XI. kerületi önkormányzat, míg a másik felét Tamás Lászlótól – Orbán szotyipartnereként elhíresült – ingatlanvállalkozótól vette meg az állam 4,4 milliárdért. Karácsony Gergely főpolgármester új helyszínt ajánlott a Kelenföldi Pályaudvar mellett, amit a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) meg is vizsgáltatott. A 8 hektáros barnamezős területről Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a vizsgálat végén lapunknak azt mondta, hogy alkalmas lenne a létesítmény fogadására. 

Bedros J. Róbert projektért felelős miniszterelnöki megbízott viszont szeptemberben szintén a Népszavának azt mondta, hogy a „kormány soha nem akart eltérni a helyszínre vonatkozó eredeti elképzeléstől és mindjárt közzé is teszi az új közlekedési hálózat létrehozásáról szóló kormányhatározatot.” Ez eddig nem jelent meg. Az M-Teampannon tervezőirodával tavaly októberben aláírt szerződésben szintén a Dobogót jelölték meg kivitelezési helyszínként. S ezen azóta nem változtattak. A kormány tehát egyetlen percig se vette komolyan az FKT ülésén felmerült javaslatot.

A területvásárlás mellett eddig a tervezői díj vitte el a legtöbbet. Noll Tamás építész csapata honi viszonylatban rekord közelinek számító, bruttó 10,5 milliárdért vállalta a feladatot. A teljes tervdokumentációt 2022 októberére kell elkészíteniük. Az 1,2 millió ember ellátására tervezett, mintegy 160 ezer négyzetméteres épületkomplexumnak nem csupán a vázlat-, építési engedélyes és kiviteli terveit kell elkészíteniük, hanem az engedélyek megszerzéséhez szükséges vizsgálatokat és hatástanulmányokat, valamint az árazott költségvetést is, és az iroda feladata a tervezői művezetés is. Az engedélyes tervek a Népszava információi szerint már el is készültek. 

A kórházátadót 2018-ban öt éven belülre tervezték, Bedros tavaly januárban néhány hónapon belüli alapkőletételt ígért. Ez azóta se történt meg, idén szeptemberben pedig már 2026-os indulásról beszélt a kormánymegbízott. (Kérdéseinkkel ismét megkerestük a DBC projektigazgatóságot, de válasz helyett egy korábbi cikket küldtek tájékoztatásul.) Az idővel együtt nő a pénzügyi keret is. A kormány első körben 100-150 milliárdra becsülte a költségeket. Bedros J. Róbert idén már 300 milliárd forinttal számolt, igaz szerinte ebbe már minden belefér: a falaktól kezdve az összes gyógyító- és kommunikációs eszközig bezárólag. Az ide vezető úthálózat, illetve közösségi közlekedés kialakításának költsége viszont nincs benne – igaz, ennek kiépítését a projekt nem is tartalmazza. 

A DBC egészségügyi gárdájának derékhadát a Szent Imre kórház adja majd, de Bedros reményei szerint érkeznek majd szakemberek külföldről és más kórházakból is. Szerinte ez nem okoz majd hiányt másutt, mégpedig azért nem, mert addigra átformálják az ellátórendszert, illetve a szakembereket átadó kórházakban megszűnik a szuperkórházban is nyújtott ellátás. Lehet kiutazni Dobogóra. Két helikopter-leszállópálya biztosan lesz.