– Pár évvel ezelőtt megjelentek a szőlőt addig csak szupermarketekben látott, hegyes orrú bőrcipőt viselő urak a térségben, beültek az állami borkereskedő cégek vezetőségébe, és máig érthetetlen, sznob lendületből eltöröltették a háromputtonyos aszút, amit addig a legjobban el lehetett adni itthon és külföldön.
Itt kezdődött Tokaj-Hegyalja hanyatlása – mondja Erdőbénye határában egy szőlősgazda. Sárospataktól Tolcsváig, Tokajtól Tarcalig sokakkal beszélgettünk arról, miért nem tudnak a kistermelők megélni a szőlészetből, borászatból, miközben ömlenek az állami pénzek a térségbe. Költségvetési forrásból működik az elmúlt években rendre átlag egymilliárdos mínuszt produkáló Grand Tokaj Zrt., s közel nyolcmilliárd forintot áldoztak olyan közösségi borfeldolgozók építésére, amire a helyiek szerint nincs égető szükség. Amire viszont kellene, arra nemigen kapnak fejlesztési forrást – legalábbis azok akik nincsenek „tűz-közelben”.
– Négy pályázatot nyújtottunk be fejlesztésre, köztük új borászati üzem építésére, illetve szálláshelyek létesítésére, de nem nyertünk egyetlen fillért sem, pedig profi budapesti pályázatírót bíztunk meg – mondta Tolcsván Sveda László, aki másfél hektáron gazdálkodik, s aranyérmes aszúkat, szamorodnikat készít. Szerinte a felvásárlási gondok egyre égetőbbek, s akkor, amikor a 18 százalékos állami kompenzációval együtt is csak 95 forintot adnak egy kiló furmintért a borvidéken, el kell gondolkodni, hogy egyáltalán megéri-e még szőlőt termelni. Ez az összeg ugyanis még a művelési költséget sem fedezi. Hozzátette: a kilencvenes években, amikor a francia, japán vagy épp spanyol befektetők megjelentek a Hegyalján, beruházásaikhoz jelentős, mintegy nyolcvan-nyolcvanöt százalékos állami támogatást kaptak. De az volt az egyik feltétel, hogy a kistermelőktől majd átveszik a szőlőt. – Mára nemhogy nem veszik át, de odáig jutottunk, hogy a saját területeik egy részén is zöld-szüretet végeztek, vagyis állami dotáció fejében egyszerűen ledobták a földre a termés jó részét. Elképesztő, hogy egy 5400 hektáros borvidék nem tudja eladni az itt termett bormennyiséget, miközben a franciák csak Bordeaux térségében ennek mintegy húszszorosáról, százezer hektárról értékesítenek – mondta, s hozzátette: errefelé ezért is szokták ironikusan azt mondani, hogy a tokaji bor világhírű, de sajnos csak itthon.
Közben folyik a birtokkoncentráció: az alacsony felvásárlási árak miatt egyre több kistermelő dobja be a törölközőt, miközben vevőként jellemzően már nem borászok, hanem politikusok, államtitkárok, NER-közeli cégvezetők jelennek meg. – Csak nézzük, hogy mit csinálnak itt az új urak: egyszer itt húznak fel egy üzemet, egyszer ott, teszik ki a táblákat, hogy száz- vagy kétszázmillió forintot nyertek olyan uniós forrásból, amiről nekünk információink sincs. Pár éve nagy szenzáció volt, hogy Lázár János birtokot vett Mádon. A kettőnk négy keze se lenne elég megszámolni, hány politikus követte azóta a példáját – mondja Szegiben egy kis szőlőtermelő.
A helyi viszonyoktól való függetlenséget választotta Paulenszki Zsuzsa, amikor szülei munkáját folytatva közgazdász-jogászként átvette a húsz hektáros tolcsvai családi birtokot. Ő nem a magyar vagy az európai piacra fókuszált, egyből Ázsia felé nyitott: évi 150-200 ezer palackjuk nagy része – benne magasabb kategóriájú és muzeális tokaji aszúkkal, szamorodnikkal – Kínába megy. A számításuk bejött: tavaly már 270 milliós árbevétel mellett több, mint 80 milliós nyereséget termeltek, de ehhez az kellett, hogy mindent kézben tartsanak, és tulajdonosi szemlélettel közelítsenek a borhoz. – Én akkor is ott állok, amikor bejön a szőlő, s akkor is, amikor a szállító elviszi a palackokkal megpakolt dobozokat – fogalmaz.
Jóval nehezebb azoknak, akik hazai piacra termelnek. Hercegkúton és Tolcsván Csubák József szőlész-borász szintén szakmabeli feleségével közösen dolgozik, s ők is megerősítik, hogy a három puttonyos aszú eltörlése hatalmas pofon volt a borvidéknek – volt, aki egyenesen úgy fogalmazott lapunknak, hogy ez többet ártott a Hegyaljának, mint a filoxéra-járvány, amikor az ország termőterületeinek nagy részén kipusztult a szőlőültetvények zöme. – Most az a „divat”, hogy száraz furmintot kell előállítani, de ha az emberek nagy része a Tokaj szót meghallja, ma is az édes aszúra vagy a szamorodnira gondol – mondják Csubákék. Szerintük a három puttonyos aszút az is megvette, aki most nem tud 15 ezer forintot adni egy ötputtonyosért, így nem csoda, ha visszaesett a kereslet. Halomban állnak a borkészletek, a kistermelők pedig csak fillérekért tudják eladni a szőlőt, noha korábban egy kisebb terület éves bevételéből sokaknak még egy Zsigulira futotta.
„Prémium minőséget kell előállítani”
Idén júliusban nevezték ki Tokaj-Hegyalja kormánybiztosává a fuvarozási cégeiből már kiszállt, rendre a leggazdagabb magyarok között szereplő, Wáberer Györgyöt.
Feladatkörében szerepel, hogy „közreműködik a térség megtartóerejének növelését segítő döntések előkészítésében és végrehajtásában”. Milyen tervei vannak?
Elemzéseink egyértelműen azt mutatták, hogy a régió jövője a jól átgondolt és hatékonyan működtetett idegenforgalomban, az ahhoz kapcsolódó vendéglátásban, a borászaton nyugvó gasztronómiában van. Elkészítettük a térség átfogó fejlesztési tervének javaslatát, aminek középpontjában mintegy 90 beruházás és rekonstrukció van: ezek egytől egyig találkoznak az érintett városok és községek lakosságának igényeivel és szükségleteivel, s egyeztettük azokat a polgármesterekkel.
Mennyi fejlesztési pénz érkezik a térségbe, mikorra várható a beruházások elindulása?
A tervezetünk és az ahhoz tartozó költségvetés elfogadását követően azonnal el szeretnénk kezdeni a megvalósítást. Vannak olyan fejlesztések, amelyek akár egy éven belül is tető alá hozhatóak, és vannak hosszú távúak. Az a törekvésünk, hogy az érintettek összefogásával a lehető legrövidebb idő alatt elérjük a térségben élők élet- és munkafeltételeinek érezhető javulását.
A szőlő felvásárlási ára évek óta alacsony, az állami felvásárló, a Grand Tokaj Zrt. a helyiek szerint inkább a nagyobb termelőktől vesz át szőlőt, a kicsiktől nem, ezért egyre többen hagyják el a térséget, mert a szőlőből nem tudnak megélni.
Folyamatosan dolgozunk a Grand Tokaj Zrt-vel a térségi szőlészeti-borászati fejlesztési koncepció kidolgozásán is. Erre a felvetésre a részletekbe menő elemzések, tervezetek összevetése után tudok választ adni.
Több közösségi szőlőfeldolgozó üzemet építettek az elmúlt években, de a helyiek szerint ezek nincsenek kihasználva...
Három helyszínen, zöldmezős beruházás keretében jött létre egy-egy korszerű borászati üzem, ahol biztosítható a gyors szőlőátvétel és feldolgozás, komplett borkészítési technológia vagy annak elemei. A Tokaji Szőlő- és Bortermelési Közösségi Infrastruktúra Központ Nonprofit Kft. már működésének első évében 180 ügyfélnek nyújtott szolgáltatást a hercegkúti és a bodrogkisfaludi szolgáltató borászati központban. A közösségi feldolgozóüzemek minden borvidéki gazda előtt megnyitották a lehetőséget, hogy a legkorszerűbb eszközöket igénybe véve, kiváló minőségű bort tudjon készíteni. Ez ma Magyarországon egyedülálló.
Terveznek-e javítani a szőlő-felvásárlás struktúráján esetleg a termékleírás lazításával, hogy azok is el tudják adni a szőlőjüket, akik nem feltétlenül prémium-minőségben termelnek?
A hatásköröm nem terjed ki erre a kérdésre. De ahhoz, hogy Tokaj-térség a történelmi hagyománynak megfelelő régi fényében jelenjen meg a nemzetközi porondon, prémium minőséget kell előállítani.
