Nem az vagyok, aki vagyok – mondja Jago rögtön a dráma elején, és ezzel szinte mindent elárul. Ja és még egyet: hogy gyűlöli a „vastagszájút”, vagyis Othellót. Székely Kriszta rendezésben Shakespeare drámájának kulcsa Jago. Ő gyűlöl, hazudik, nem az, akinek mutatja magát, és a hazugságaival, mindent szétzilál. Akárcsak, mint III. Richard, elhatározza, hogy gazember lesz, és minden tettét ennek rendeli alá. Nem inog meg, megy előre. Nem riad vissza semmitől. Sértett: főnöke nem őt nevezte ki ezredessé, maradt százados. Székely Kriszta előadásában ez a frusztráltság és elvakult gyűlölet mozgat mindent.
Ez egy markáns értelmezés, amely ráadásul végig működik. A zavarbejtő, a módszer, az hogy semmi és senki sem számít. E kell érni a végcélt, mindegy, hogy miként, milyen áron. Sajnos, vannak ilyen ügyeink manapság, ráadásul színháziak is. Az előadás talán ezért is hamar megérinti a nézőt, mert azt látja, amit nap, mint nap tapasztal. Másrészt rendkívül friss és mai a forma. Egy hatalmas buli, vagy revü! Matisz Flóra Lili énekel élőben és ő keveri, mint egy dj a zenét. Az egész lüktet, olykor kitörnek a szereplők, aztán elkeseredett dühükben elcsendesednek, lehalkulnak.
Pallós Nelli átlátszó PVC-hőfüggönyből álló díszlete egyszerre nyomasztó és nagyszabású. A színlapon Illyésnek az Egy mondat a zsarnokságról kezdetű szövege köszön vissza, a zsarnokságot viszont a hazugsággal helyettesítették be. Az előadásban ezek a mondatok nem jelennek meg, de a manipuláció kegyetlensége, lavinaszerű könyörtelensége annál inkább. A darabot Márton László fordításában játsszák, de Szabó-Székely Ármin dramaturg is olykor közbeavatkozott, tovább élesítve az elhangzottakat.
A Jágót játszó Kovács Lehel legalább egy fejjel kisebb a többieknél. Nem is mer melléjük állni, kilógna a sorból. A mozdulatai, gesztusai rendkívül erősek. Mindenkin képes átgázolni, a végén még saját magán is. De az se számít, a lényeg a győzelem, elérte amit akart. Othellót, Bányai Kelemen Barnát végig négerezik, pedig a színpadon csak a ruhája fekete jelzésszerűen. A másságot így nagyon finoman érzékelteti a rendező. Bányai Kelemen olyan, mint egy alvó parázs. A néző arra vár, mikor is kap lángra. Sokáig vívódik, tartja magát, aztán elnyeli őt az ármány.
Rujder Vivien, mint Desdemona nem csak hamvas és elbűvölő, hanem helyén van az esze, mer dönteni és a döntését felvállalja. Emelt fővel, szenvedéllyel képviseli azt amit, illetve akit választott. Amíg tudja, aztán pedig a sorsát is vállalja. Vizi Dávid jóravaló Cassiója hamar áldozattá válik. A végén jóvátételt kap ugyan, de ami történt az örökké vele marad, nem lehet kitörölni. Borbély Alexandra Emiliája leleplezi a cselszövő férjét, így hős mártírként végzi, a színésznő ezt képes is eljátszani. Elek Ferenc, Takátsy Péter, Vajdai Vilmos, Lengyel Benjámin és Berényi Nóra kisebb karakterszerepekben válnak fontossá.
A többször elhangzó Alabama Songra még mindenki tombol egy kicsit, aztán érkezik Othello „véres hosszú körmondata”. Nagy szíve volt neki, mondja Cassio végezetül. Tort ülhet a gyűlölet és a hazugság. Megy minden tovább, még akkor is, ha már semmi sem mosható teljesen tisztára.
