verekedés;Ács;súlyos testi sértés;fakanál;

2020-10-16 10:28:52

Fakanállal verte el korábbi támadóját egy férfi Ácson

Súlyos testi sértés lett a megtorló akcióból, vádlott a megverése miatt őrjöngő sértettből.

Vádiratot nyújtott be a Komáromi Járási Ügyészség a férfival szemben, aki az őt ért sérelmet fakanállal bosszulta meg, ezzel nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozva.

Az ügyészségi irat szerint a férfi tavaly augusztus 4-én 16 óra körül három testvérével, és édesapjával átment a sértett ácsi lakásához, hogy számonkérje: miért bántalmazta őt aznap. A korábban megvert, bosszúszomjas vádlott kiugrott az autóból, és berohant haragosa udvarára.

Ott azonnal rátámadt sértettre: többször ököllel ütött a férfi felé, aki megpróbált hátrálva  kitérni, de legalább egy ütés arcon találta, és nekiesett egy asztalnak.

Ezután támadója egy közel 1 méteres fakanalat kapott elő autójukból, s azzal ismét támadásba lendült – többször is megütötte a sértettet, egy csapás pedig eltörte a férfi bal kezének kisujját.

 

Az ügyészség a Komáromi Rendőrkapitányság nyomozása után benyújtott vádiratban indítványozta, hogy a férfit a Komáromi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje.