Párizs;terror;késelés;lefejezés;

2020-10-16 20:27:20

Lefejeztek egy tanárt Párizs közelében

Az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot.

– közölték a francia hatóságok. 

Értesülések szerint az elkövető a nyílt utcán késsel támadt áldozatára, majd lefejezte. A rendőrség a közeli Éragny-sur-Oise településen végzett a támadóval, aki állítólag a rendőrökre is rátámadt. A francia BMF TV ugyancsak arról számolt be, hogy a tettest agyonlőtték.

A francia rendőrség szerint az áldozat egy középiskolai történelemtanár volt. A rendvédelmi szervek egyik forrása úgy tudja, hogy Mohamed-karikatúrákat mutatott az iskolai tanórán.  

A francia terrorellenes ügyészség közölte, hogy egyebek mellett terrorista indíttatású gyilkosság miatt indított vizsgálatot.

Értesülések szerint Jean Castex francia miniszterelnök a helyszínre indult.

A Le Figaro pedig arról számolt be, hogy délután 17 óra körül értesítették a rendőrséget egy gyanús személy miatt, aki az iskola környékén téblábol és kést tart a kezében. Amikor a rendőrség megkérte, tegye le a fegyverét, nem volt rá hajlandó. Emiatt rálőttek. Onnan kb. 200 méterre hevert áldozatának lefejezett holtteste. Az egyik szülő szerint a támadó robbanómellényt viselt, emiatt a speciális egységeket is hívni kellett. 

A BMF TV időközben arról számolt be, hogy Emmanuel Macron francia elnök is odaindul a belügyminisztériumban tartott rendkívüli válságtanácskozást követően péntek este. 

- hangsúlyozta Twitter-üzenetében Richard Ferrand, a francia nemzetgyűlés elnöke.

"Az iszlamizus háborút folytat ellenünk: erőszakkal kell kikergetnünk az országból" - reagált Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke mikroblogján a történtekre. 

Nemrég – ugyancsak Párizsban – de egy hasonló jellegű támadás történt. Mint a Népszava is beszámolt, késsel megsebesítettek négy embert pénteken a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap volt szerkesztősége közelében, Párizsban, ahol 2015 januárjában két terrorista meggyilkolt 12 embert, zömmel a lap munkatársait, illetve megsebesítettek 11 további embert.