Kikapcsolni és uniformizálni! Ezzel a címmel számol be a legolvasottabb német lap arról, hogy éleződik a harc az SZFE körül. Az új kancellár, egy volt ezredes, az egyik korábbi védelmi miniszter kabinetfőnöke leállíttatta az internetet az iskolában, a diákok viszont tiltakozó menetet szerveznek a nemzeti ünnepre.
Orbán szemszögéből teljesen helyénvalónak tűnhet, hogy egy korábbi tisztet nevezett ki adminisztratív főnöknek az idáig nagy nemzetközi tekintélynek örvendő intézmény élére. Szarka Gábor közleményben jelentette be, hogy befejezettnek tekinti az épületfoglalást. Mondani sem kell, a hallgatók erről másként vélekednek. Ezért az új főnök a tettek mezejére lépett és még az adatkábelt is leszedette, nehogy valaki helyreállítsa a kapcsolatot a világhálóval. A zárakat pedig lecseréltette. Közölte: elmegy a lehetséges határig, hogy véget vessen a „belső anarchiának”.
A gond csak ott van, hogy a művészképzésben a klasszikus tanítás szerint mindig van némi belső anarchia, de Orbán pont ennek akar megálljt parancsolni az országban. Az általa szorgalmazott illiberális demokráciának része a nemzeti művészet. Ezért állított új kuratóriumot a színi egyetem élére, amely idáig a szabad gondolkodás és alkotás otthonának számított. Az új testület vezetője, Vidnyánszky Attila kulturnacionalistának nevezi magát és ezt a szellemet már jó ideje meg is honosította a Nemzetiben. Most pedig ki akarja űzni az „elitizmust” a 115 éves iskolából, az oktatást pedig a nemzet, haza, kereszténység hármasára kívánja építeni.
De a kulturkampf nem csupán Magyarországon vált ki ellenállást. Az Európai Bíróság a napokban kimondta, hogy a közösségi jogot sérti a Lex CEU, amely miatt kénytelen volt Bécsben költözni a Közép-Európai Egyetem.
Az SZFE fiataljai közben meghirdették, hogy október 23-án onnan indul tiltakozó felvonulásuk, ahol 64 éve a forradalom kezdődött. Az ifjúság akkor az egypárti diktatúra ellen vonult az utcára, másfél héttel később szovjet páncélosok verték le a felkelést.
A CEU egyik amerikai tanársegédje cáfolja Kovács Zoltánnak azt az állítását, hogy a felsőoktatási törvényt pár éve nem a Közép-Európai Egyetem miatt módosították, és hogy a húzásnak semmilyen politikai mozgatórugója nem volt. Simon Rippon, aki az alapdiplomáját és a PhD-jét is a Harvardon kapta, kiábrándultan olvasta néhány napja a lapban a kormányszóvivő levelét, miszerint az összes érintett hazai felsőoktatási intézmény eleget tett a változtatásnak, csak éppen a Soros György által alapított iskola nem.
Mint a válasz rámutat, az Európai Bíróság alig másfél hete megállapította, hogy a felelősség a magyar kormányt terheli. Hiszen az nem írta alá a megállapodást, amelyet a CEU a new yorki Bard College-dzsal kötött, és amely rendezte volna jogi helyzetét.
De ne legyen tévedés: a hatalom képviselője mindent bevet, hogy összekuszálja a képet, a lényeg azonban az: a CEU elleni támadás része Orbán Viktor demokrácia-ellenes hadjáratának a tudomány és oktatás, a sajtó és a civil társadalom függetlensége ellen.
A visegrádi négyek tavasszal mintaszerűen vették a Covid-19 jelentette akadályt, de azután eljött az ősz. A 2. hullám azzal fenyeget, hogy töréspróbának teszi ki az egészségügyi ellátó rendszert, úgy hogy most már pánik van. Babis miniszterelnök katasztrofális számokat emleget, miután Csehországban különösen kritikus a helyzet, de nem sokkal jobbak az állapotok a másik három országban sem. Úgy hogy a kórházak hamarosan eljuthatnak teljesítőképességük határára, pedig alapvetően elmaradnak a nyugati társintézmények színvonalától.
Hogy az újonnan elrendelt intézkedések meghozzák-e a sikert a cseheknél, az kiderül 10 napon belül. Ha nem, akkor jön az újabb zárlat. Csak az a kérdés, milyen áron. És hogy már mekkora károk keletkeztek eddig is. A következő hetek ezt is megmutatják a V4-eknél, amelyek eltérnek az európai trendtől, mivel őket az elején jóformán alig érintette a járvány, de most annál keményebben beütött. A két szakasz között sehol sem volt ekkora eltérés.
Ranglistavezetők az egész világon az új megbetegedések számát tekintve, de ami még rosszabb: esetükben a görbe exponenciálisan emelkedik, és egyre több a halott is. A tényleges adatok attól függnek, hány tesztet végeznek el, és e tekintetben Európán belül Magyarország és Lengyelország a sereghajtók közé tartozik. A dolog úgy áll, hogy minél több a beteg, annál több vizsgálatra van szükség. Ugyanezt indokolja az is, hogy egyre több a pozitív eset. Ez pedig arra utal, hogy sokkal többen kapják meg a kórokozót, mint amennyien a hivatalos statisztikákban szerepelnek.
Egyébiránt a statisztikák azt igazolják, hogy ez a tényező már tavasszal is érvényesült, vagyis részben ez indokolta, hogy a görbe jóval laposabb volt, mint nyugaton. De emellett segített az is, hogy az országok viszonylag gyorsan reagáltak. Utána viszont sokkal lazábbra vették az enyhítéseket, mint sok más állam. És akkor sem voltak kellőképpen határozottak, amikor a múlt hónapban kiderült: újra nyakukon a baj.
A Blair-kormány volt Európa-ügyi minisztere úgy látja, hogy Európában véget ér a nacionalista szélsőjobb menetelése, pedig sokan még a szakértők közül is úgy gondolták, hogy a mozgalom megállíthatatlan. Denis MacShain szerint ez utóbbi vélekedés három ok miatt bizonyult tévesnek: beütött a Brexit, továbbá Trump és a vírus.
Mindenesetre a bécsi tartományi választásokon nem egészen egy hete 21 százalékot vesztett a szélsőséges Szabadságpárt. Hasonló kudarc érte a múlt hónapban Salvinit, akinek pártját tönkreverték még Toszkánában, pedig a politikus azt állította, hogy ott a Liga győzni fog. Zuhan a népszerűsége az AfD-nek és Le Pen pártjának is. A svájciaknál 60 % népszavazáson utasította el, hogy korlátozzák az uniós polgárok beutazását.
Pedig már hányan hányan ájuldoztak, hogy a nacionalista, populista identitáspolitika meghódítja a földrészt. Az elemzőknek elegük volt a középszerű politikai fő áramlatból és inkább az egzotikus szerveződéseket favorizálták. Mint pl. Orbán Viktort, aki meghirdette az illiberális demokráciát.
Ám úgy tűnik, hogy a folyamat elakadt. Európa elbűvölten figyeli, milyen káoszt okoz a kilépés a briteknél. A bevándorlás-ellenes nacionalistákra azért is rájár a rúd, mert beálltak az amerikai elnök mögé. Bohócszerű demagógiája miatt azonban a politikus világszerte közröhej tárgya. Ha Biden nyer, eltűnik a színről a jobboldali populizmus egyik gyámja, és ily módon még kevésbé lesz vonzó a migránsellenes nacionalizmus.
A járvány miatt az EU villámgyorsan sutba vágta ortodox gazdaságpolitikáját és elszánta magát az eddigi legnagyobb kölcsönfelvételre, illetve a bajba került államok nagyvonalú megsegítésére. Ugyanakkor hogy a jobboldal jobboldal lyukra futott, az kevés vigaszt jelent a szociáldemokrácia számára, mert annak ugyan van jövője Európában, mert nem fogja visszaszerezni korábbi uralkodó pozícióit.
A 21. századi demokráciákat koalíciók irányítják, viszont a jelek szerint már múlté a vélekedés, hogy Trump, Salvini és Le Pen mondja meg a frankót a világban.
A lap szokatlanul hosszú vezércikkben szólítja a fel az amerikaiakat, hogy vessenek véget az ország válságának, és alig két hét múlva szavazzák ki a hatalomból Trumpot, még a republikánusok hívei is, már ha meg akarják védeni az Egyesült Államokat és azt szeretnék, ha az fennmaradna. Merthogy az elnök kampánya a 2. világháború óta a legnagyobb fenyegetést jelenti a demokrácia számára.
Az elemzés sorra veszi, hogy a politikus az eltelt négy évben hol, mikor okozott hatalmas károkat az amerikai érdekeknek, odahaza, illetve a világban. Így visszaélt a hatalmával, ugyanakkor megkérdőjelezte ellenfeleinek legitimitását. Lerombolja azokat a normákat, amelyek nemzedékek óta összetartják a népet. A közérdeket saját üzleti hasznának és politikai törekvéseinek rendelte alá. Lélegzetelállító módon tesz az amerikaiak életére és szabadságára. Egyszerűen méltatlan a hivatalára.
De november 3. fordulópont lehet. A választás az ország jövőjéről szól, arról, hogy merre akarnak menni a polgárok. Trump azonban már előre frontális támadást intézett e demokratikus aktus ellen, amikor visszautasította a hatalom békés átadását. Hiszen kinyilvánította, hogy egyetlen eredmény törvényes: ha ő kerekedik felül. Ám egyszerűen alkalmatlan az ország vezetésére. Nem volt még egy ilyen rossz elnök az USA újkori történetében.
Az elmúlt 4 év azt igazolja, hogy nem tudja megoldani a legsúlyosabb gondokat, mert ő maga a nemzet legnyomasztóbb problémája. Rasszista demagóg, aki egyre jobban megosztja Amerikát. Az elszigetelődést pártfogolja, miközben a világban mind erősebb a kölcsönös függőségek rendszere. Showman, aki a mellét döngeti olyan dolgok miatt, amelyeket sohasem tett, illetve olyasmiket ígér, amit azután nem tesz meg. Csak rombol.
Vezetői alkalmatlanságát különösen fájdalmas módon illusztrálta a járvány. Nem az emberéleteket igyekezett menteni, a fertőzést PR-feladatnak tekintette. Uralma alatt a nép csak még jobban széttöredezett, paranoiásabb és hitványabb lett. Szembefordította egymással az amerikaiakat, elárasztotta a közbeszédet hazugságokkal, hamis információkkal és propagandával.
Aláásta a kormányzatba vetett hitet. Feltétlen hűséget követel a közalkalmazottaktól, és közben nincs tekintettel a közéletre. Nekiment a jogállamnak, hatalmát saját befolyásának fenntartására és a politikai ellenfelek megbüntetésére használta. Visszautasította a többi hatalmi ág felügyeletét. Bírósági ítéleteket vett semmibe, visszatérően arra utasította beosztottjait, hogy azok ne jelenjenek meg a Kongresszus előtt, vagy ne adjanak ki dokumentumokat.
Egyszerűen nem lehet hinni neki, többed íziglen megszegte esküjét, hogy megőrzi és megvédi az Alkotmányt.
Alighanem világrekordnak számít a jóvátételi ügyek jelenkori történetében, hogy a Herzog-örökösök immár 75 éve követelik vissza jussukat. Idáig 15 per indult, a dúsgazdag magyar műgyűjtő, aki megszállottan és igen jó érzékkel vásárolta a klasszikus alkotásokat, 10 El Grecot mondhatott magáénak, de volt neki Goyája, Velázqueze, Courbeté-ja, Van Dyckja, Corot-ja, Renoir-ja, Monet-ja és Gauguin-je is. Ezek jó részének azonban nyoma veszett a háború végi zűrzavarban. A család feltételezi, hogy sok közülük orosz, lengyel, francia kézre került.
Ezért az utóbbi időben azt tűzték ki célul, hogy visszakapják azokat a festményeket, három El Grecot, egy Courbet-t és egy Corot-t, amelyek jelenleg három magyarországi múzeumban, valamint a Műegyetemen vannak. Értéküket több mint 100 millió dollárra becsülik. Ám a tárgyalás csak lassan araszol a washingtoni szövetségi bíróságon.
Peresztegi Eszter, aki 20 éve képviseli a felpereseket, azt mondja, hogy már a 3., sőt a 4. generáció harcol a jogaiért, a jogtalanul elvett műalkotásokért. Ezzel szemben Magyarország amerikai ügyvédje azt állítja, hogy a műkincsek törvényes vásárlás, örökség, illetve a tulajdonjog szabályos alkalmazása folytán jutottak a magyar állam tulajdonába. Az mindenesetre tény, hogy amikor a szövetségesek 1945 után visszaadták a vagyon egy részét, akkor azt feltételezték, hogy azok visszakerülnek a családhoz. Ehelyett azonban több múzeumban kötöttek ki, bár az örökösök szerint egy ideig ott volt alattuk a felirat: a Herzog-gyűjtemény darabja.
Mindkét fél úgy látja, hogy a per még évekig elhúzódhat az Egyesült Államokban. David de Csepel, Herzcog dédunokája, aki a pertársaság vezetője, úgy nyilatkozott, hogy ő 54 éves és nem szeretné, ha a következő nemzedéknek is még ezzel a kérdéssel kellene foglalkoznia.
