Előfizetés

Több mint 11 ezer új fertőzöttet találtak egy nap alatt Csehországban

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2020.10.17. 12:13

Fotó: MICHAL CIZEK / AFP
A kórházakban jelenleg rekordszámú, 3120 személyt kezelnek, közülük 551 állapotát súlyosnak minősítik az orvosok.
Csehországban a járvány kezdete óta első ízben a tízezret is átlépte az új igazolt koronavírus-fertőzések száma. A laboratóriumi vizsgálatok pénteken 11 105 új fertőzést mutattak ki, ami az eddigi legmagasabb napi esetszám. Az egészségügyi minisztérium honlapján szombaton megjelent kimutatások szerint a márciusban kezdődött járványnak eddig 1283 halottja van Csehországban. A kórházakban jelenleg rekordszámú, 3120 személyt kezelnek, közülük 551 állapotát súlyosnak minősítik az orvosok. A nemzetközi összehasonlításokból kitűnik, hogy a napi igazolt esetek száma októberben Csehországban sokkal magasabb, mint a jóval nagyobb lélekszámú szomszédos Németországban. Szeptember végéhez hasonlítva a halálesetek száma megduplázódott, a kórházban kezelteké pedig megháromszorozódott. Hasonló módon emelkedik a súlyos esetek száma is. Roman Prymula egészségügyi miniszter szerint a járványügyi adatok még tíz napig – két hétig növekedni fognak. 
A fertőzöttek mintegy négy százaléka kerül kórházba, a súlyos esetek aránya köztük mintegy 20 százalékos.

Vladimír Cerny, az intenzív kórházi kezelések országos koordinátora pénteken azt mondta, hogy a legközelebbi hetek súlyos terhelésnek teszik ki a kórházakat, különösen a személyzetet, de a rendszer összeomlása nem fenyeget. Prymula kijelentette: a kórházak intenzív kezelésre alkalmas ágykapacitásait sikerült megduplázni, de egy tábori kórházra Prágában feltétlenül szükség van. Intézkedéseket hoztak, hogy hasonló tábori kórház épülhessen szükség esetén Brünnben a nemzetközi vásár egyik pavilonjában és néhány más nagyvárosban is. Csehországban október eleje óta szükségállapot van érvényben. Zárva vannak az iskolák, a vendéglők, a klubok és szüneteltetik a kulturális, valamint sportrendezvények megtartását is. Széleskörűen kötelező az arcmaszkok viselete. – Újabb óvintézkedésekre a következő héten nem kell számítani – mondta az egészségügyi tárca vezetője pénteki sajtótájékoztatóján. Milos Zeman államfő pénteken este rendkívüli televíziós beszédben fordult az ország lakosságához és felszólított mindenkit az óvintézkedések következetes betartására. Csehország lakossága 10,6 millió. A karanténköteles személyeknek a cseh hatóságok lehetővé teszik, hogy ezt az időt ne az otthonukban, hanem egy kiválasztott szállodában tölthessék el teljes elszigeteltségben, hogy ne veszélyeztessék családtagjaikat. A szállodai elkülönítés lehetőségének igénybevétele önkéntes lesz. 

Az osztrák külügyminiszter is koronavírusos

MTI
Publikálás dátuma
2020.10.17. 10:58

Fotó: STEPHANIE LECOCQ / AFP
A tájékoztatás szerint a tárcavezető "feltehetően" az EU-tagállamok külügyminisztereinek hétfői luxemburgi találkozóján kaphatta el a fertőzést.
Megfertőződött a koronavírussal Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter - közölte szombaton Bécsben a külügyi szóvivő. A tájékoztatás szerint a tárcavezető "feltehetően" az EU-tagállamok külügyminisztereinek hétfői luxemburgi találkozóján kaphatta el a fertőzést. Pénteken Sophie Wilmes belga külügyminiszter közölte, hogy önkéntes karanténba vonul, mert koronavírus-fertőzésre utaló tünetei vannak. Az osztrák külügyminiszternek nincsenek tünetei. Schallenberg szerdán részt vett az osztrák kormány ülésén, ahol mindenki a szájat és az orrot eltakaró maszkot viselt. Ennek ellenére elővigyázatosságból szombaton az összes kormánytagon elvégzik a koronavírus-tesztet - közölte a bécsi külügyi szóvivő. Letesztelik továbbá a külügyminisztérium és az osztrák parlament mindazon munkatársait, akikkel a miniszter a héten közvetlen kapcsolatba került. Schallenberg összes jövő heti programját lemondták, így a hétfőre tervezett londoni utat, a keddi koppenhágai hivatali látogatást, valamint a görög és a ciprusi hivatali partnereivel csütörtökre és péntekre tervezett találkozót. 

Fékezett újralengyelesítés: a PiS-t nyugtalanítja, hogy nincs monopóliuma az információs piacon

Miklós Gábor írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2020.10.17. 08:30

Fotó: Artur Widak / AFP / NurPhoto
Vissza kell szerezni a lengyel médiát – adta ki a jelszót a jobboldali-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) Párt vezére még a tavasszal. Most állami olajcéggel vásároltatnák fel maguknak a vidéki sajtót.
Jaroslaw Kaczynskit régóta nyugtalanította, hogy képtelen maga alá gyűrni a teljes tömegtájékoztatási spektrumot Lengyelországban. A korábban független közszolgálati rádiót és televíziót még az első győztes választás, azaz 2015 után sikerült pártszolgálattá változtatni, de ez neki nem elég. Az augusztusi elnökválasztás idején is kiderült, hogy a független lapok és a magántévé képesek megrendíteni a PiS kommunikációs monopóliumát. „Németek befolyásolják a lengyelek választását!” – harsogott a jobboldali propaganda. A Fakt című legnagyobb bulvárlap, az Onet hírportál és a Newsweek Polska liberális hetilap valóban az Axel Springer-Ringier médiakonglomerátum tulajdona, ahogy a német Passau Verlag leányvállalata, a Polska Press birtokolja gyakorlatilag a teljes Varsón kívüli sajtót. A két vezető országos lap a balliberális Gazeta Wyborcza és a konzervatívabb Rzeczpospolita is ellenzéki. Nagyon fájdalmas a jobboldal számára, hogy nincs befolyásuk az amerikai tulajdonú TVN tévé-hálózatra. Pawel Nowacki független médiaelemző pár hete írt a PiS terveinek nehézségeiről a Wirtualnemedia.pl szakportálon. Azt feltételezte, hogy az Orlen nevű, állami tulajdonban lévő szénhidrogénnel foglalkozó lengyel óriásvállalat esetleg megvásárolhatná a vidéki lapok és helyi internetes portálok sokaságát kiadó Polska Presst. A szakértő most a Népszava kérdésére azt felelte, a PiS-t nyugtalanítja, hogy nincs monopóliuma az információs piacon, ahol nem csak az ellenzéki Gazeta Wyborcza, de a tekintélyes regionális lapok is független elemzéseket közölnek. Azt szeretnék, hogy a regionális és helyi média, mindenekelőtt az internetes portálok csak jót és szépet írjanak a kormányról. Pár napja Piotr Glinski miniszterelnök-helyettes jelentette be, hogy több variációjuk is van a média „visszalengyelesítésére”. Nowacki szerint azonban a kormány megriadt, mert Georgette Mosbacher amerikai nagykövet kijelentette: súlyosan hathat Varsó megítélésre, ha csorbítják a sajtószabadságot. Ha ez bekövetkezik – intett a nagykövet asszony, az nem csak az amerikai beruházásokat, de a katonai jelenlétet is negatívan befolyásolná. Ez a védőernyő nem csak a Discovery tulajdonában lévő TVN tévére, de az Axel Springer-Ringier médiára is érvényes, hiszen már az is egy amerikai – ráadásul Trump-barát – pénzügyi csoport kezében van. Így maradt koncnak a Polska Press. Az Orlen ugyan állami cég, de magánvállalatként lép fel, s így nem számítana államosításnak, ha egy leányvállalata megszerezné a regionális sajtót. Nowacki, aki hosszú ideig dolgozott a Polska Press-nél, elképzelhetőnek tartja, hogy a passaui tulajdonosok jó pénzért eladnák a céget, hiszen már sokszorosan megkeresték az eredeti árát, a profitot pedig ingatlanokba fektették Lengyelországban. Az átvétel – amely elsősorban az internetre koncentrálna – szerinte nem megy egyik napról a másikra. Csábító lehet a kormánypárt számára, hogy a konszernnek hat nyomdája is van, s rengeteg helyi és ingyenes újságot is kiadnak, amelyek szinte minden vidéki háztartáshoz hozzáférést adnak. Nowacki szerint a kormánynak legkésőbb 2021 elejéig át kell nyomnia a zsákmányszerzést, mert azután már közeleg a következő szejm-választás. A szakértő azonban kételkedik benne, hogy a jobboldalnak lenne olyan tartalékban várakozó újságíró gárdája, amely át tudná venni ezeknek a médiumoknak tartalommal való megtöltését. A lengyel kormánypropaganda az információs monopóliumokat is támadja, a nagy cégek, mint a Gazeta Wyborczát kiadó Agora szétszabdalását is követeli. Pawel Nowacki szerint a sok kistulajdonos birtokában lévő Agora megszerzése aligha sikerülne. A liberális lapot akkor tudnák megszorongatni, ha megszerzik a PP azon nyomdáit, ahol most az újság vidéki mutációi készülnek. Az Orlen-ügyletnek van a szakértő szerint a PiS számára egy hátulütője: a most független lapokat megszerezheti, de azok egy választás után automatikusan az ellentábor kezébe hullanának.

Pawel Nowacki

A lódzi egyetem elvégzése után több lapnál dolgozott újságíróként, szerkesztőként. Internetes oldalakot hozott létre, tartalomfejlesztési vezető volt a Polska Pressnél, főszerkesztőhelyettes a Polska Gazeta Prawna c lapnál. Három éve önálló médiatanácsadó.