szigorítás;leállás;koronavírus;

2020-10-08 20:09:33

Durvul a járványhelyzet: Csehország jó része leáll két hétre

Akit karanténra köteleznek, egy kiválasztott szállodában is elszigetelődhet két hétre, hogy még a családtagjait se veszélyeztesse.

Jövő hétfőtől további szigorításokat vezetnek be a közéletben, a kultúrában, a sportban és az oktatásban az egyre súlyosabb koronavírus-járvány miatt – jelentette be Roman Prymula egészségügyi miniszter a cseh kormány csütörtöki rendkívüli ülése után Prágában.

Csehországban két hétre egyebek mellett leáll a kulturális és a sportélet, bezárnak a színházak, mozik, de az állatkertek, szabadidőközpontok és a fürdők is. Szüneteltetik a hivatásos labdarúgó és jégkorong-bajnokságot, illetve más országos bajnokságokat is, kivéve az előre tervezett nemzetközi mérkőzéseket.

A vendéglőknek már péntektől kezdve legkésőbb este nyolckor be kell zárniuk. Egy asztalnál legfeljebb négy ember ülhet, a bevásárlóközpontok éttermeiben pedig csak ketten. Az általános iskolák felső tagozataiban mindig csak az osztály tanulóinak fele lehet jelen, a másik fele távoktatásban vesz részt.

A maszkviselési előírások szigorú betartása mellett, zárt termekben legfeljebb tízen, a szabadban legfeljebb húszan gyűlhetnek össze. A hivatali ügyfélszolgálatok heti két napon tarthatnak nyitva.

A karanténköteles személyek számára a cseh hatóságok lehetővé teszik, hogy ezt az időt ne az otthonukban, hanem egy kiválasztott szállodában tölthessék el teljes elszigeteltségben, hogy ne veszélyeztessék családtagjaikat. A szállodai elkülönítés lehetőségének igénybevétele önkéntes lesz.

Csehországban jelenleg több mint 1700 koronavírusos embert kezelnek kórházban, meghaladta a 350-et a lélegeztetőgépre szorulók száma, és csütörtök délutánig csaknem 850-en haltak meg a járvány tavaszi kezdete óta.

Andrej Babis kormányfő és Roman Prymula csütörtökön ellenzéki pártok vezetőivel egyeztettek a további teendőkről. A helyzet rendkívül súlyos, ezért a politikai versenyt félretéve közös erővel próbálják megállítani a vírus terjedését.