női kézilabda Bajnokok Ligája;

2020-10-18 18:07:20

Női kézi – Egy ide, egy oda a románok ellen

A címvédő Győr házigazdaként verte a Valceát, míg az FTC pazar első félidő után veszített Bukarestben.

Új hét, új rekord – lassan megszokott, hogy a Győr hét naponként írja át a korábbi csúcsot, és ezúttal is így tett: a zöldek a BL-ben rekordot jelentő 42 mérkőzésből álló veretlenségi sorozatnál tartanak, vagyis 2018 januárja óta nem kaptak ki, riválisaiknak legfeljebb döntetlenre futotta ellenük.

Pedig a román vizitálók kezdtek jobban, a győriek csak egyenlítésre voltak jók, de nagyon nyikorgott a gépezet, így a 19. percben már négy találattal vezetett a pontosabban támadó, hátul kevesebbet hibázó Valcea. Aztán lassan visszaállt a világ rendje, Silje Solberg védéseire alapozva Estelle Nze Minko irányításával felzárkózott az ETO, ám korábbi két játékosa (a szintén BL-győztes Mireya González és Asma Elghaoui) góljaival a szünetig két találatot megtartott előnyéből a román együttes (15-17).

A fordulás után négy perccel vezetett először a Győr, amely rendkívül lendületesen kezdte a második félidőt: hat és fél perc alatt nyolcszor volt eredményes, hármasával-négyesével szerezték góljaikat a házigazdák, ennek köszönhetően az 51. percben már tíz volt a különbség. A győriek ellentétes félidők után fölényes győzelmet arattak: Győri Audi ETO KC-SCM Ramnicu Valcea (román) 38-31. A leggólerősebb játékos Nze Minko volt tíz góllal, Lukács Viktória, illetve a túloldalon Mireya González nyolcszor talált be.

Az előző héten a dán bajnok Ejsberg otthonában bravúrgyőzelmet elővezető Ferencváros ezen a héten is Covid-sújtotta csapat maradt: annyi változott, hogy a keret nyolc játékosa helyett most „csak” hét hiányzott a román CSM Bucuresti elleni idegenbeli meccsen. Ahogy egy hete, most is olyan ifikkel állt ki a Ferencváros, akik között akadt olyan, akinek még NB I-es meccse sem volt…

Ami azért nem jó előjel a CSM ellen: világklasszisok sora játszik ott, két beállójukkal, a 191 centis Crina Pinteával és a szintén őserőt képviselő Dragana Cvijiccsel az élen. A balátlövő Cristina Neagu pedig külön kaszt még a nemzetközi elitben is. Szuperklasszis. Mondjuk október 3-i hétvégén rosszul lett, és pozitív koronavírustesztet produkált, ehhez képest orvosi csodát idézően két hét alatt felépült, a héten újrakezdte az edzéseket, és játszott is vasárnap. Mifelénk még csak most szabadulhatott volna a házi karanténból, és ha tünetmentes, akkor is 4-6 hét múlva térhetett volna vissza…

Csakhogy az FTC álomszerűen kezdett, Alicia Stolle és Szucsánszky Zita révén 4-1-re meglépett. Nagyon taktikusan játszva lassította a román csapat tempóját, a komótos támadásvezetés azonban majdnem mindig góllal végződött (a románoknak Neagut a 6. percben be kellett cserélniük). A szünetre ugyan kettővel ellépett a CSM (12-10), de semmi nem volt veszve.

A román színekben játszó Dembele és Lazovic a folytatásban megsorozta a Ferencvárost, de Janurik a kapuban újabb három ziccert fogott, a 17 éves Ballai Borbála meglőtte élete első BL-gólját. Ám mindez hiába volt: CSM Bucuresti–FTC-Rail Cargo Hungaria 25-19. A zöldek minden erejüket és tehetségüket beleadták, ami egyelőre ennyire volt elég, de az előző heti megállapításunk most is érvényes: nagyon szép jövő előtt állnak.