Előfizetés

A tökéletes konteó

Hogy létezik az, hogy vagyontalan szegény emberek tömege szavaz a leggazdagabb emberek és gazdasági társaságaik érdekeit felvállaló jobboldali pártokra, eldöntve a választásokat? Hogy létezik az, hogy baloldali pártok vagyontalan szegény emberek szavazataival hatalomra kerülve, ugyanúgy a vagyoni egyenlőtlenség növekedését segítik elő, mintha jobboldali pártok lennének – lásd Clinton, Blair, Schröder, Hollande kormányzását? A vagyontalanok, a tőketulajdon nélküliek tényleg nem látják, hogy mi folyik itt? Ittak? Kábítóztak? Buták? Nyilván egyik sem, másról van szó. Sem a jobboldali pártok, sem a baloldali pártok nem tárják fel valódi céljaikat „szegény” szavazóik előtt, olyan egységeszmét hirdetnek, amely elrejti az igazságot, nem fedi fel a valódi célokat – különben nem kapnának elég szavazatot. A liberális demokrácia jobbközép és balközép pártjai megtalálták azokat a kérdéseket, amelyekre más-más választ adva, valóságosan, őszintén, tiszta erőből egymásnak feszülhetnek: abortusz igen – abortusz nem, melegházasság igen – melegházasság nem, szigorítani kell a fegyverviselést – nem kell szigorítani a fegyverviselést, stb.. Megtalálták azokat a kérdéseket is, amelyekben nagyjából egyetértenek, kényszerhelyzetben koalícióképesek, ilyen volt a közelmúltig még hirdetett multikulti, a liberális demokrácia intézményeinek, szabályainak, értékeinek védelme, a nyitott társadalom, az emberi jogok, a kisebbségek jogainak védelme, a politikailag korrekt beszéd. A jobbközép és a balközép pártok végül megtalálták azt az egységeszmét is, amelyben teljes egyetértésre jutottak: a jólét feltétele a piaci verseny szabadsága. Évtizedek teltek el a 70-es évek olajválságai óta, de a szavazók máig sem jöttek rá, hogy miközben őket az abortusz, a melegházasság, a multikulti, a pluralizmus, az emberi jogok kérdéseivel foglalkoztatták és ugrasztották egymásnak, a neoliberális korszak nem a jólét, hanem a bolygót körbeszáguldó tőke győzelmét hozta. A felül lévők és örököseik, azok gazdasági társaságai már a rajtnál megnyerték a szabad piaci versenyt. Hogy létezik az, hogy az illiberális pártok is – amelyek a liberális demokrácia jobbközép és balközép pártjait egyaránt ellenségként kezelik – vagyontalan szegény emberek szavazataival hatalomra kerülve, a saját nemzeti udvartartásuk mérték nélküli gazdagodásán keresztül a vagyoni egyenlőtlenség növekedését segítik elő – lásd Putyin, Alijev, Erdogan, Orbán kormányzását? A vagyontalanok, a tőketulajdon nélküliek tényleg nem látják, hogy mi folyik itt? Ittak? Kábítóztak? Buták? Nyilván egyik sem, másról van szó. Az illiberális pártok sem tárják fel valódi céljaikat „szegény” szavazóik előtt, olyan egységeszmét hirdetnek, amely elrejti az igazságot, nem fedi fel a valódi célokat – különben nem kapnának elég szavazatot. Az illiberális pártok megtalálták azokat a kérdéseket, amelyekre más választ adnak, mint a liberális demokrácia hagyományos jobbközép és balközép pártjai, hogy tiszta erőből nekik feszülhessenek: unió igen – unió nem, szuverenitás igen – szuverenitás nem, a másik fajtája veszélyes – nem a másik fajtája veszélyes, betelepülő országok – nem betelepülő országok, stb.. Az illiberális pártok helyből elutasítják azokat a kérdéseket, amelyekben a liberális demokrácia hagyományos balközép és jobbközép pártjai nagyjából egyetértenek, így elutasítják a multikultit, a nyitott társadalom eszméjét, a liberális demokrácia intézményeit, értékeit, a kisebbségek jogainak védelmét, a politikailag korrekt beszédet. Végül az illiberális pártok is megtalálták a saját egységeszméjüket, amely lehetőséget teremt a vertikális csoportképzésre: „akár szegény vagy, akár gazdag vagy, akár alul vagy, akár felül vagy, magyar vagy, keresztény vagy, testvérek vagyunk, az Isten is velünk van, közös az ellenségünk”. Bárki átláthatja: az illiberális egységeszméhez társított ellenségkép az az innováció, aminek húzása van, amely végtelenül tódítható, mindig megújítható, sőt az ellenségnek sem kell igazinak lennie. Nemcsak magyarságunkban és kereszténységünkben vagyunk testvérek, hanem a közös ellenségtől való idegenkedésben (averzív testvériségben) is. Szinte elvárható ezek után az illiberális pártok állítása, miszerint a jólétet biztosító piaci verseny nem egyszerűen a liberális demokrácia jobbközép és balközép pártjainak egységeszméje, hanem az őket mozgató háttérhatalom, a globalogazdi, a világSZDSZ fedőeszméje. Tagadják (mosolyogva), hogy a zsidó világösszeesküvésről beszélnének, a fél ország mégis érti (visszamosolyogva), hiszen az emberek jobb agyféltekéjében, az érzelmi központokban lakó hiedelmek is az összefogó kultúra részei maradtak attól, hogy évszázados diskurzusban értékek is kicsiszolódtak a hiedelmekből. (Csak a magyar ellenzék vezetői szólítják meg az embereket a bal agyfelükben lakozó értékeken keresztül, ebből a Fidesz vezetői tudják, hogy nincs veszélyben a hatalmuk.) Az igazságot elrejtő egységeszméket legyőzték a konteók. Jó lett volna, ha nem a konteók, hanem az igazságot feltáró egységeszmék győznek, de hol vagyunk attól! Mi az igazság: a kapitalizmus addig működik, amíg a kis létszámú tőketulajdonosok gazdagodhatnak, mert a nagy létszámú tőketulajdon nélküliek beérik emberi jogokkal. Ennél többet nem tudunk mondani, hiszen jogrendszerünk a tőketulajdon védelmén alapul. Amit még vizsgálni tudunk, az a győztes konteók evolúciója.  A régi típusú konteó: a Marx nevű utópista szerző nem menthető ki azzal ’A zsidókérdéshez’ című írásából, hogy csak metaforikus formában kötötte a zsidókhoz a kufárkodást, az önzést. Kötötte az rendesen. Mondjuk ki, zsidó létére Marxra is jellemző volt a kornak megfelelő szellemi színvonalú antiszemitizmus. A vezető konteónak az antiszemitizmus volt a lényege, elég hosszú ideig. Az új típusú konteó: Marx azonban nem csak a zsidók, hanem a hozzájuk nagy tempóban felzárkózó keresztények kufárkodását, önzését is elítélte, a maga vonalán haladva, ti. nem egy népnek, hanem a kapitalizmusnak, a tőke működésének lényegeként megnevezve a kufárkodást, az önzést. A vezető konteónak (ahogy a Soros plakátoknak is) az antiszemitizmus ma már nem a lényege, hanem csak a marketingje, az a szerepe, hogy aktiválja az emberek hiedelmeit. Pl.: az önző, kufár globális tőkeközpont - az IMF, a FED, a bankok, a multik, a hazaáruló liberális politikusok közreműködésével, a nemzetek határait sokoldalú nemzetközi szerződésekkel átjárhatóvá téve a tőke számára - zsákmányt akar. Az önmaga létét is tagadó tőkeközpont magát globalizációnak álcázza, mintha egy folyamat lenne az előnyeivel és a hátrányaival együtt, pedig konkrét ülésezés egy New York-i felhőkarcoló 84. emeletén, és valójában igazi madzagon rángat, igazi függésben tart, igazi politikusokat, megyei szintre lebontva, online szed védelmi pénzt. Az új típusú konteó lényege: akik a 84. emeleten üléseznek, azok nemcsak rossz (főleg neológ) zsidók, hanem romlott keresztények is, meg mindenféle vallástalanok is, tehát antiszemitizmusról már szó sincs, amiről szó van, az a nettó összeesküvés, aki pedig ezt leleplezi, a zsidó népet (de azért inkább az ortodox zsidókat) is védi a mindenféle kufároktól. Hogyan szól a még ennél is fejlettebb magyar, nem antiszemita, tökéletes konteó ? Semmi zsákmányt a mindenféle-fajta nemzetközi önző kufároknak, akik az ellenzéket és a civileket pénzelik! Legyen inkább az önző, de magyar kufároké, haszonlesőké a zsákmány!  És lőn. A szerző közgazdász

A másik 1956

Az alábbiakban nem lesz szó október huszonharmadikáról, Sztálin ledöntéséről, lyukas zászlóról, Nagy Imréről, Corvin közről, Molotov-koktélról. Ama nevezetes esztendő másik forradalmáról mesélek, arról, amelyikre rá se hederített a világ, mert nem hidegháborús logikát követett. Pedig példátlan sikert aratott, méghozzá vérontás nélkül – egy kis arab országban. Tunézia éppen csak felszabadult a francia gyarmati uralom alól, amikor fél évvel a függetlenség kikiáltása után, 1956. augusztus 13-án kihirdették a jogegyenlőségi törvényt. A nagyszabású reformprogram célja a nők emancipációja volt. Habib Bourguiba (1903–2000) elnök nem ajándéknak szánta: lefojtott erőket akart felszabadítani a modernizáció, így áttételesen születő rendszere hasznára. „Többé nem vagytok rabszolgák! Ugyanolyan jogaitok vannak, mint a férfiaknak.” Ezzel az elképesztő üzenettel járták a vidéket a nőszövetség lelkes önkéntesei. Az új törvény biztosította, hogy a lányok iskolába járhassanak, egyúttal megtiltotta a többnejűséget és a kényszerházasságot. A nők politikai jogokat is kaptak, szavazhattak, köztisztségeket viselhettek. Gondoskodtak róla, hogy a hír eljusson az észak-afrikai ország legeldugottabb zugaiba is. Elengedhetetlen volt az élő szó, mert a célcsoport nem tudott írni-olvasni. Több hónapos, bentlakásos tanfolyamokon beszéltek a változásokról kiválasztott fiatal nőknek. Tabukat döntve szexualitásról, fogamzásgátlásról, terhességmegszakításról magyaráztak nekik. Aki már szült legalább négy gyereket, az államköltségre, a férje hozzájárulása nélkül (!) kérhetett abortuszt. Ám a lényeg az volt, hogy öntudatra ébresztették a nőket. Megértették velük, hogy vannak jogaik, emberi méltóságuk sérthetetlen, maguk dönthetnek a sorsukról. Hogy többé nem parancsol nekik az apjuk, se a férjük; vagy ha mégis, nem az államhatalom jóváhagyásával és támogatásával. A maradi hagyományok és szigorú vallási előírások patriarchális világában ez, túlzás nélkül, forradalom volt. A mediterrán partvidéken, Tuniszban, a kikötővárosokban ismerték az európai viszonyokat, beszéltek franciául, ittak bort: ott egyszerűbb volt a feladat. A szárazföld belseje felé, a vallási központ Kairouanban meg a falvakban hevesebben tiltakozott a kiváltságait veszítő férfinép. A Szahara peremén volt a legnehezebb dolguk a haladás szószólóinak, ahol a félnomád berber, tuareg őslakosok törzsi szokásai archaikusabbak voltak, mint Mohamed próféta tanítása. Náluk jegygyűrű helyett arctetoválással jelölték meg a lányokat, amikor gyerekfejjel férjhez adták őket. Tunézia olyan példát mutatott, amit azóta sem sokan követtek az arab–muszlim világban. Nem ment simán, máról holnapra, de Bourguiba elnök végül keresztülvitte az akaratát. Úgy tartotta, népe éretlen a nyugati típusú demokráciára, ezért felülről, kemény kézzel modernizált. Nem tűrt ellentmondást. Üldözte a radikális iszlamistákat, szekuláris rendszerének esküdt ellenségeit. Élethossziglani államfővé választatta magát. Ne szépítsük, diktátor volt. De felvilágosult. 

Itt a B-terv

Hétfőn 132 „bátor” – szervilis és korrupt – alak megszavazta, hogy néhány újonnan létrehozott NER-alapítvány és a már működő Mathias Corvinus Collegium (MCC) alapítvány több tízmilliárd forintos ingatlanvagyonhoz jusson. Az MCC még 1996-ban alakult, zászlajára a tehetséggondozást tűzte, jelenleg is több száz magyar gyerek és egyetemista oktatását egyengeti – mert hát az állam saját bevallása szerint erre képtelen. Az elmúlt hónapokban a szervezet több száz milliárd forintnyi állami vagyont szerzett, például csak úgy  nekiadták  a Mol Nyrt. és a Richter Nyrt. állami készben levő részvényeinek közel felét, a cégek 10-10 százalékát. A hétfői szavazással öt vidéki városban összesen 13 ingatlant kapott az MCC úgymond oktatási célokra – például a révfülöpi vitorlás kikötőt, amely eddig stratégiai nemzeti tulajdon volt. A kollégium az elmúlt hónapokban a szemünk láttára átalakult át vagyonkezelő alapítvánnyá, ráadásul úgy, hogy NER-káderek – például Orbán Balázs miniszterelnökségi államtitkár – vezetik azt. Lehet, hogy lesz tehetséggondozás is a jövőben, de az most csak fedőtevékenység. Az MCC a 132 képviselőnek köszönhetően NER-kifizetőhellyé változott. Az állami vagyon a szemünk láttára alakul át magánvagyonná, a törvényesség látszatának persze száz százalékig megfelelve. A kuratóriumi elnök Orbán Balázs a parlamenti vitában mint előterjesztő el is ismerte, hogy az MCC és többi újonnan létrejövő, „polgári”, „nemzeti”, „kulturális”, jelzőket magára aggató alapítvány állami vagyonnal való kitömésének egyetlen célja, hogy ezen „civil” szervezetek függetlenek legyenek a jelenlegi és jövőbeni kormányoktól. Ez már a „B”-terv. Mi lesz, ha bukunk 2022-ben? Nehogy már a Lőrinc kezelte vagyonból fizessük a embereket, a kampányt és a védőügyvédeket! Így gondolkozik egy maffiafőnök.