Előfizetés

Antidiplomácia

Amerikából követve az eseményeket még most is a hideg ráz Szijjártó Péter külügyminiszter teátrális túlreagálásától Joe Biden Magyarországgal kapcsolatos rögtönzött kiszólására, mely egy televíziós választási fórumon hangzott el. A demokrata elnökjelölt hazánkat – urambocsá! – egy lapon említette olyan tekintélyelvűnek nevezett országokkal, mint Belarusz és Lengyelország. Amire a magyar külügyminiszter Budapestről egy videóüzenetben szólította fel Bident, hogy inkább a saját korruptságára vonatkozó kérdéseket válaszolja meg Ukrajnával kapcsolatban. A külügyminiszter ezzel árulkodóan magára (illetve a fennálló magyar politikai rendszerre) vette a tekintélyuralmi minősítésre való utalást, azt a látszatot keltve, mintha találat érte volna a magyar kormányt. Sajnos nem ez volt a magyar diplomácia első anti-diplomatikus túlreagálása Amerikával kapcsolatban. 2016 nyarán szörnyülködve néztem Bill Clintonra, a volt amerikai elnökre zúdított budapesti össztüzet egy jelentéktelen kampányrendezvényen odavetett megjegyzése miatt Magyarország és Lengyelország politikai tekintélyelvűségéről. Orbán Viktor és Szijjártó Péter azt a Clintont támadta vehemensen, akinek erős támogatása nélkül hazánkat nem vették volna be a NATO-ba 1999-ben. Terjedelmes videóüzenete megtervezésekor mérlegelte-e a külügyminiszter, hogy milyen fogadtatásban lesz része Washingtonban január 20. után, ha a bideni külügyi stáb költözik be a State Departmentbe? Ahol – közelről láttam ezt – az elmúlt évtizedben rendre mélyen rangja alatt fogadták őt az amerikai kormány és a kongresszus képviselői. Mire számít ezután? Tisztában volt-e Szijjártó Péter azzal, hogy most ugyanazt a hibát követte el – súlyos beavatkozás az amerikai belügyekbe, ráadásul az elnökválasztás véghajrájában –, amelyet oly hangosan és kitartóan sérelmezett Magyarországgal kapcsolatban az Obama/Biden-kormány idején? A magyar külpolitika az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb, nem kikényszerített hibáját követte el most. Véleményem szerint a legfontosabb szövetségesünkkel fenntartott stratégiai kapcsolat meggondolatlan kockáztatása súlyosan árthat Magyarország nemzeti érdekének. Ezért komolyan megfontolandónak tartanám a külügyminiszter lemondását vagy leváltását, ha Joe Biden lesz Amerika következő elnöke. Szijjártó Péter borítékolhatóan kijátszotta magát a valószínűnek tűnő bideni Washingtonból. A szerző a Világbank volt vezető közgazdásza 

Szankciók

Az Európai Bizottság a minap mutatta be az új emberi jogi szankciós rendszerről szóló tervét, amely már másfél hete kirohanásra késztette Szijjártó Pétert. A hisztérikus válaszadásért felelős miniszter kifogásolta, hogy az eddig megkövetelt egyhangúságot minősített többségre cserélné a brüsszeli testület bizonyos külpolitikai kérdésekben, köztük a büntetőintézkedések esetében. A tárcavezető ugyanebben a puffogásában a nyugat-balkáni integráció lassúsága miatt kritizálta az EU-t, vagyis lényegében saját magával keveredett vitába. A döntéshozatal átalakításának terve részben éppen abból a felismerésből fakad, hogy az EU ugyan nem mindenható a külpolitikában, de a malmai mégis kifejezetten lassan őrölnek. Ha szankciókról van szó, akkor egy-egy tagállam hetekre vagy hónapokra megakaszthatja a folyamatot, de rosszabb esetben akár örökre is. Hiába volt például augusztusban elvi egyetértés az uniós országok között a belarusz rezsim megbüntetéséről, Ciprus október elejéig feltartotta a konkrét intézkedéseket, így követelve az illegális török próbafúrások elleni fellépést. A kínos epizód ismét rávilágított arra, hogy az EU külpolitikája csak annyira tud erős lenni, amilyen a leggyengébb láncszeme. Szijjártó persze kizárólag a neki baráti országok felvételét sürgeti, a gyors és határozott uniós külpolitikában nem érdekelt, legkevésbé a szankciókat illetően. A világjárásért is felelős minisztert a közelmúltban a törvényen kívüli kivégzésekre bátorító fülöp-szigeteki kormány, a Hasogdzsi-gyilkosságért és a nők jogfosztásáért felelős szaúdi rezsim vagy éppen az ellenzéket teljesen betiltó Vietnám kommunista vezetése látta vendégül. Kínos lenne, ha az üzletelésen alapuló magyar külpolitikának az tenne keresztbe, hogy az EU tagállami vétók nélkül léphetne fel az elnyomottak érdekében és szankcionálhatná az emberi jogok megsértőit. 

Farizeusi szavak

Áhítatos arckifejezés, kézben tartott feszület, kenetes szavak. Ismerős? Igen, Magyarország leghíresebb rénszarvasvadászáról beszélek, aki nemrégiben a KDNP Önkormányzati Tanácsának ülését követő sajtótájékoztatón oktatta ki Brüsszelt kereszténydemokráciából. Semjén Zsolt nyilvánvalóan az Európai Bizottságnak az Orbán-kabinetet elmarasztaló jelentésére reagált, amikor sületlenségeket hordott össze a szóban forgó győri esemény alkalmával. Megtudhattuk tőle többek között azt, hogy „az EU bűnben él, de nem bűnben fogant”. A miniszterelnök-helyettes kifejtette továbbá azon meggyőződését, hogy a magyar kormánypártok küldetése az Uniót visszaterelni „az alapító atyák örökségéhez, a keresztény civilizációhoz, a nemzetek szuverenitásához és a család örökségéhez”. Semjén jól tudja, hogy az Európai Szén-és Acélközösséget, illetve később a gazdasági közösséget kereszténydemokrata politikusok hozták létre: a Benelux-államok vezetői mellett a francia Robert Schuman, a német Konrad Adenauer és az olasz Alcide De Gasperi. 1950. május 9-én hozták nyilvánosságra a Schuman-nyilatkozatot, mely a két világháború tapasztalataiból kiindulva egy nemzetek feletti demokratikus intézmény elveit fektette le, vagyis az európai béke és együttműködés érdekében igenis bizonyos keretek közé szorította a Semjén által Győrben emlegetett nemzeti szuverenitást. De már egy esztendővel korábban, az Európa Tanács létrehozásakor hitet tett ugyanez a Robert Schuman az emberi jogok és alapvető szabadságok elvei mellett. Nyilvánvaló, hogy az EU alapító atyái a kereszténydemokráciával összeegyeztethetetlennek tartották a sajtószabadság felszámolását, az állami korrupciót, a demokratikus fékek és ellensúlyok kiiktatását, a háborús övezetekből menekülők kriminalizálását. Vagyis mindazt, amit nemcsak független civil szervezetek, hanem európai intézmények is az Orbán-kormány számlájára írnak napjainkban. Érdemes összevetni Semjén zagyvaságait azzal, amit Recep Tayyip Erdogan mondott ugyancsak az Európai Unióról nemrégiben. Brüsszel tudniillik tagállamainak pártjára állt egy nemzetközi tengerjogi vitában Ankarával szemben, mire a sértett török autokrata sietett kijelenteni, hogy az EU „hatástalan, vízió nélküli, sekélyes szervezetté vált”. Erdogan ugyanúgy az európai értékközösségben látja piszkos kis játszmáinak akadályát, akárcsak idehaza Orbán Viktor. Egyikük időről időre menekültáradattal próbálja zsarolni Brüsszelt, a másik imposztor a hétéves költségvetés elfogadásának vétóját helyezi kilátásba, ha köreit zavarják holmi jogállamisági feltételrendszerrel. Új elem az utóbbi történetben, hogy a rendszere kiéheztetésétől rettegő Orbán a jelek szerint megbízta hivatásos farizeusait: gyártsanak ideológiát az uniós vezetők ellen folytatott „szabadságharcához”. E megélhetési keresztények persze már régen szögre akasztották lelkiismeretüket. Mégis ajánlom figyelmükbe, amit Jézus Krisztus mondott a farizeusokról: „Így ti is kívülről ugyan igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal.” (Mt 23,28) A szerző publicista