Németország;koronavírus;

2020-10-22 11:54:54

Egy nap alatt több mint tízezer új koronavírus-fertőzöttet találtak Németországban

Minden eddiginél több, 11 287 lelet volt pozitív.

Átlépte a tízezres határt az új típusú koronavírussal (SARS-Cov-2) igazoltan fertőzöttek napi száma Németországban a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) csütörtöki adatai szerint.

Az utóbbi 24 órában

Angela Merkel kancellár szeptember végén arról beszélt, hogy számításai szerint karácsonyra 19 200-ra emelkedhet a napi új fertőződések száma, ha nem törik meg a megelőző időszakban kibontakozott trendeket.

Ute Teichert, a közegészségügyben dolgozó orvosok érdekképviseletének (BVÖGD) vezetője a Berliner Morgenpost című lapnak az új adatokról azt nyilatkozta: 

Az új esetekkel együtt a járvány kezdete óta 392 049 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót Németországban.

A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt harminccal nőtt, 9905-re.

Ugyanakkor a tesztek száma is folyamatosan emelkedik. Az RKI kimutatása szerint

Viszont a pozitív leletek aránya is emelkedik, ami azt jelzi, hogy az esetszám növekedése nemcsak a tesztelés kiterjesztésének, hanem a vírus gyorsabb terjedésének is tulajdonítható. Az előző héten a 3,63 százalék volt a pozitív leletek aránya, míg a járvány eddigi legcsendesebb szakaszában, nyáron rendre 1 százalék alatt volt ez az arány.

A vírus úgynevezett reprodukciós rátájának (R) hétnapos mozgóátlaga némileg csökkent, 1,23-ról 1,17-re mérséklődött. Ez azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan további 117 embernek adja át a kórokozót.