Mit keres a politika a tudományos életben?

Miért foglalkozunk mi, politikusok azzal, mi történik az egyetemekkel, miért „áll bele” az ellenzék, pláne a Jobbik a CEU, az MTA, vagy újabban az SZFE körül zajló eseményekbe? Nem gondoljuk, hogy a fellépésünkkel fölöslegesen belekeverjük a politikát az akadémiai szabadság és az egyetemi autonómia ügyébe és ezzel ártunk neki?

Nos, nem. Az a politikus árt a tudomány szabadságának, aki asszisztál a Fidesz hatalmi manővereihez és hamis Kulturkampf-jához, amit az akadémiai és egyetemi szférában folytatnak. Ellenzéki politikusként akkor asszisztálnánk, ha hallgatnánk, „mert vétkesek közt cinkos aki néma.”

Tehát mit tehetünk? Jómagam a konstruktív, hatékony munka híve vagyok, így számomra hatalmas megtiszteltetés és mind politikusi, mind egyetemi pályafutásom elismerése volt, amikor 2018 júniusában az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (ET PKGy) jelentéstevőjévé választottak az akadémiai szabadság és az egyetemi autonómia témájában. Történészként, germanista nyelvészként, egyetemi oktatóként jól ismerem a kutatási és oktatási tevékenységet sújtó nehézségeket, olyan volt egyetemi vezetőként pedig, aki többek között részt vett a bolognai rendszer akkreditációjának kidolgozásában, tisztában vagyok a felsőoktatás rendszerszintű problémáival hazai és európai szinten is. Nem, nem csak Magyarországon és a hozzánk sajnos egyre közelebb álló autoriter államokban - mint Oroszország vagy Törökország - és nem csak az ezekre jellemző politikai és adminisztratív nyomás hatására sérülhet a tudomány szabadsága: a tudománynak a neoliberális elvek mentén történő piacosítása és ezáltal a túlzott versenykényszer, az egzisztenciális bizonytalanság, az alapkutatások fontosságának elhanyagolása mind a 47 ET-tagállamban komoly problémákat, frusztrációt és gyakran az öncenzúra kényszerét eredményezik, mindez pedig súlyosan visszaveti a tudomány fejlődését és szabadságát. A jelentésem készítése során ezekről a jelenségekről korábbi tapasztalataim mellett a segítségemre lévő brit kutató kollégákkal folytatott egyeztetések során, horvátországi és erdélyi tanulmányútjaim alatt és a 2019 júniusában Strasbourgban megrendezett Global Forum on Academic Freedom rendezvényen is meggyőződhettem, utóbbi eseményen ráadásul rapportőri minőségemben nemzetközi szinten is képviselhettem az ET tapasztalatait és álláspontját az akadémiai szabadság és egyetemi autonómia mellett kiálló deklaráció elfogadása során.1 Jelentéstevői munkámat, melynek végére nyilvánosan elérhető lesz majd a dokumentum, az ET PKGy Állandó Bizottsága előtti vita és a jelentésről való szavazás zárja le hamarosan, pontosabban 2020. október 23-án.

Ezzel a dátummal vissza is térek a nemzetközi porondról a magyarországi aktualitásokra, de még egy érdekességet megjegyeznék: a jelentésem elfogadásának bizottsági szakaszában (az ET Kulturális-, tudományos-, oktatási- és médiabizottságában) sajnos nem meglepő módon a magyar delegációból ott ülő fideszes kolléga néhány autoriter állam képviselőjével együtt a jelentés ellen szavazott - holott nem is Sargentini a vezetéknevem és az ominózus dokumentummal ellentétben a „Brenner-jelentés” nem tartalmaz fölösleges és elfogult ideológiai túlkapásokat, csak az igazságot.

Azt az igazságot, amitől a Fidesz retteg. Azt az igazságot, amit a CEU működésének korlátozása elleni, a Jobbik esetében ideológiai ellentéteink dacára is létrejött közös kiállás, az MTA kutatóhálózatának és vagyona jelentős részének elkobzását övező felháborodás és az SZFE egyetemi polgárságának kitartása képvisel - és amellyel a Fidesz egyszerűen nem tud mit kezdeni. Október 23-nál nincs jobb szimbóluma annak, milyen az, amikor egy bolsevik típusú hatalom a felszínre törő igazsággal már nem tud mit kezdeni.

Tehát miért is állunk bele mi, politikusok egy egyetem autonómiájának ügyébe? A legnagyobb különbség a Fidesz tudás-, tudomány- és értelmiségellenes gőzhengere és az ellenzéki politikusok kiállása között az, hogy mi nem akarjuk megmondani a tudomány művelőinek, mit és hogyan kutassanak vagy oktassanak. Ezen a ponton a Jobbik képviselőjeként már hallom is az elnézően csípős megjegyzéseket, hogy "nem voltunk mi mindig ilyen nyitottak" - és megint csak azt tudom elmondani, amit már számtalanszor: jómagam felelős, konzervatív értelmiségiként pontosan azért léptem politikai pályára a néppárti Jobbik színeiben, mert felháborított az az arrogancia, amivel az egypárti túlhatalmat kiépítő Fidesz elkezdte leigázni az egyetemi világot. Ezúton is jelezném, hogy amit művelnek, az teljes mértékben ellenkezik a polgári, konzervatív eszmével, amely európai alapértékként az Universitas szabadságát, autonómiáját hirdeti a középkor óta és amelyet soha, senki nem csorbíthatott büntetlenül - ezt történészként is mondom.

Ahogy azt is, hogy a 21. század a tudás és az információ százada és ebben a rohamos fejlődésben az a jólét és szabadság, ami az én politikai közösségem Elvi Nyilatkozata2 értelmében minden magyar polgárt megillet, csak és kizárólag szabadon virágzó tudományos élet mellett érhető el. Ez a tudományos nemzetstratégia, nem pedig a tudásunk kiárusítása a fideszes oligarchák zsebének és a fideszes ideológusok értelmetlen és káros kultúrharcának.