Brüsszel;Vidnyászky Attila;SZFE;

2020-10-23 12:58:00

Vidnyánszky is részt vesz a brüsszeli vitában

Az Európai Parlamentnek sikerül egy asztalhoz ültetnie a szemben álló feleket.

Mint a Népszava elsőként beszámolt róla, az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága október 27-ikén délelőtt vitát tart a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen kialakult helyzetről. Az eszmecserére meghívták az intézmény új és régi vezetőségének egy-egy tagját, valamint a kormány és a hallgatói önkormányzat képviselőit, akik valamennyien elfogadták az invitálást.

Információink szerint a szakbizottsági ülésen fel fog szólalni Vidnyánszky Attila, az SZFE kuratóriumának elnöke, György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, Upor László, az egyetem egykori tanára és utolsó rektora, valamint Milovits Hanna, a hallgatói önkormányzat elnökhelyettese. A meghívottak videokapcsolaton keresztül csatlakoznak a tanácskozáshoz, mivel a járvány kirobbanása óta vendégek csak rendkívüli esetekben kereshetik fel személyesen az EP-t.

Parlamenti forrásaink hangsúlyozták: a szervezők fontosnak tartják, hogy a tanácskozáson mindkét fél képviselői elmondhassák a véleményüket. Az egyórásra tervezett vitában először a meghívottak kapnak szót, majd az EP politikai csoportjainak a képviselői. Az SZFE körüli fejlemények napirendre tűzését Romeo Franz német zöldpárti EP-képviselő kezdeményezte a kulturális bizottság szeptember végi ülésén.