Előfizetés

Orosházi általános iskolában fertőtlenít a honvédség

MTI
Publikálás dátuma
2020.10.24. 11:10

Fotó: Rosta Tibor / MTI
Az orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola fertőtlenítését végzi a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrede szombaton délelőtt. Az intézményben a héten egy felsős tanulónál igazolták a koronavírust.
Kállai Ernő, a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred hídépítő zászlóaljának parancsnoka elmondta, hogy magas alkoholtartalmú szerrel végzi két raj, összesen hat katona az áramtalanított iskola fertőtlenítését. A körülbelül 3 és fél órás munka során a falakat, minden belső felületet, elektronikai eszközt le tudnak fertőtleníti. Az alezredes közölte: a szer hatása a következő igazolt fertőzésig kitart.  Elmondta, közel 60 intézmény fertőtlenítése zajlik, ebből ezredük öt helyszínen dolgozik. Pénteken egy kiskunfélegyházi iskolában fertőtlenítettek, a jövő hét elején folytatják a munkát két szegedi és egy hódmezővásárhelyi intézményben. Orosz László iskolaigazgató az MTI-nek elmondta, a fertőzött tanuló osztályában csütörtökön és pénteken rendkívüli szünetet rendeltek el. Az intézményben a tanév kezdete óta több diáknál és kilenc pedagógusnál mutatták ki a fertőzést, emiatt a felső tagozaton volt már néhány napos digitális munkarend, egy alsós osztálynál pedig rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el - közölte. Hozzátette, a felső tagozatos tanulónál a tünetek jelentkezése után a háziorvosa rendelte el a tesztet. A honvédség segítségét az intézmény fertőtlenítésében a fenntartó Békéscsabai Tankerülettel egyeztetve kérték - mondta.

Négy településen már egészségtelen a levegő

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.10.24. 09:49

Fotó: Béres Márton / Népszava
Ezeken a helyeken a légzőszervi betegségben szenvedők számára szükség lehet egyéni védekezésre is, orvosi javaslat alapján a gyógyszerek adagjának növelésére.
Négy településen már egészségtelen a levegőminőség a kisméretű aeroszol részecskék (PM2,5) magas tömegkoncentrációja miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombaton az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint Kazincbarcikán, Putnokon, Sajószentpéteren és Várpalotán számít egészségtelennek a levegő. Szintén a kisméretű szálló por miatt további kilenc település levegőjét kifogásoltnak minősítették a levegőhigiénés index alapján. Ezek: Budapest, Vác, Esztergom, Sopron, Győr, Székesfehérvár, Szeged, Miskolc és Nyíregyháza. Az NNK kiemelte: az egészségtelen minősítést kapott településeken nem javasolt hosszabb ideig a szabadban tartózkodni az érzékeny lakosságcsoport számára. Ezeken a helyeken a légzőszervi betegségben szenvedők számára szükség lehet egyéni védekezésre (például inhalátor használata) is, orvosi javaslat alapján a gyógyszerek adagjának növelésére. Megjegyezték ugyanakkor, hogy kedvezőtlen kültéri levegőminőség esetén se feledkezzenek meg a belső légterek, az otthonok rendszeres, gyors szellőztetéséről. 

Még nincs szmoghelyzet Budapesten

A Főpolgármesteri Hivatal közleményében azt írta: a jelenlegi budapesti levegőminőségi helyzet még nem jelent szmoghelyzetet. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a budapesti szmogriadó - forgalomkorlátozással is járó - riasztási fokozatában a főpolgármester elrendeli azon gépjárművek Budapest közigazgatási területén való használatának korlátozását vagy közlekedésének tilalmát, amelyek nem tartoznak a Budapest Főváros szmogriadótervéről szóló 2008-as önkormányzati rendeletben meghatározott kivételek közé. A kivételként meghatározott környezetvédelmi osztályok újabb felülvizsgálata legkésőbb 2022. első negyedévében esedékes - tették hozzá. Ismét felhívták a figyelmet arra, hogy az aeroszolrészecskék baktériumokat, vírusokat, gombákat, valamint további káros anyagokat kötnek magukhoz, és elősegítik ezek bejutását a szervezetbe. Azt kérik, hogy a megnövekedett koncentráció esetében - a jelenlegi járványügyi helyzettől függetlenül is az őszi, téli időszakban - elsősorban a veszélyeztetett népességcsoportokba tartozók (gyermek, időskorú, beteg) kerüljék az esti és hajnali szellőztetést. Inkább a kora délutáni, 12-15 óra körüli időszakban szellőztessenek, és a szabadban tartózkodást is lehetőség szerint erre az időszakra tervezzék. A főváros tájékoztatása szerint az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján szombaton továbbra is magasan alakul a légszennyező anyagok koncentrációja, és vasárnap is előreláthatólag - csupán átmeneti javulás mellett - magas marad. Hétfőn napközben a megélénkülő déli szél hatására ugyan még tisztul a levegő, de a folytatásban romló tendencia várható - jelezték.

Meghalt 38 beteg, 1820 fővel emelkedett a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.10.24. 09:34
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
2245 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 205-en vannak lélegeztetőgépen.
1820 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 56 098 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 38 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1390 főre emelkedett, 16 007 -en pedig már meggyógyultak - közölték szombat reggel a kormányzati tájékoztatási oldalon.  Az aktív fertőzöttek száma 38 701 fő. Az aktív fertőzöttek 29 %-a, az elhunytak 37%-a, a gyógyultak 29%-a budapesti. 2245 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 205-en vannak lélegeztetőgépen.  Hatósági házi karanténban 27 859-en vannak, a mintavételek száma 961 441. Az oldal térképe alapján eddig Budapesten (16 472) és Pest megyében (6998) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Győr-Moson-Sopron (3511), Borsod-Abaúj-Zemplén (3275), Szabolcs-Szatmár-Bereg (2851), Hajdú-Bihar megye (2767) és Csongrád-Csanád megye (2456). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (580).  
A kormány csütörtökön közzétett rendelete alapján, kötelező a maszkviselés a szabadtéri rendezvényeken és a sportrendezvényeken is. A sportrendezvények helyszínén és a szabadtéren megtartott gyűlésen maszkot kell viselniük a résztvevőknek. A sportrendezvényeken nem kell maszkot viselniük a sportolóknak, az edzőknek, a mérkőzésvezetőnek, a versenybírónak és a segítőinek. A gyűlésen felszólaló maszk nélkül mondhatja el felszólalását. Azt, aki a sportrendezvény vagy a gyűlés szervezőjének felszólítása ellenére sem visel maszkot, a rendezvény szervezője köteles felszólítani a helyszín elhagyására. Emellett továbbra is kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárlóközpontok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is. 23 óra után a vendéglátóhelyeket és szórakozóhelyeket be kell zárni.  Azt kérik, hogy a közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát.  A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben. Ha egy szociális intézményben vagy bárhol más közösségben gócpont alakul ki, akkor a járványügyi bevetési egység megteszi a szükséges intézkedéseket - teszik hozzá.