MÁV;Volánbusz;BKK;

2020-10-24 19:36:10

Óraátállítás - Ezekre a változásokra készüljön a tömegközlekedésben

A BKK, a MÁV és a Volán is tájékoztatási, jegyvásárlási nehézségekre, járatváltozásokra hívja fel a figyelmet.

A legtöbb éjszakai járata hajnalban 2 és 3 óra között a nyári és a téli időszámítás szerint is elindul, más járatok menetrendjét pedig a BKK egyedileg szabályozta – tette közzé honlapján a fővárosi társaság. 

Emlékeztettek, hogy 2020. október 24-ről 25-re, szombatról vasárnapra virradó éjszaka 3 óráról 2 órára kell visszaállítani az órákat, ezzel életbe lép a téli időszámítás. Kiemelték: 

Az óraállítás miatt vasárnap kora hajnalban a közterületi FUTÁR kijelzők nem működnek majd. A FUTÁR-mobilalkalmazásban pedig duplán jelenhetnek meg azok a járatok, amelyek épp az átállás időszakában indulnának, ezért ebben a rövid időszakban érdemes figyelni az adott jármű pozícióját is.  

A Mávinform a hajnali óraigazítással kapcsolatban azt közölte:

Amint arról a Népszava beszámolt, a vasúti közlekedésben az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonatot érint, a menetrendet azonban emiatt nem kellett módosítani. 

A Volánbusz honlapján pedig csupán két, Érd és Budapest Kelenföld pályaudvar között 2 óra és 3 óra között induló járat módosulását tüntették fel.