költségvetés;Karácsony Gergely;Fővárosi Közgyűlés;

2020-10-26 06:57:08

„Nincs igény” az oltópontokra, pedig a Fővárosi Önkormányzat szeretné őket

Budapest még nem kapott írásbeli javaslatot arról, hogy a kormány hogyan és milyen fővárosi projekteket szándékozik átvenni, így tárgyalni sincs miről.

Bécsi mintára mozgó oltópontokat alakított volna ki a fővárosi önkormányzat annak érdekében, hogy az influenzaoltásokat a munkahelyeken (már ahol erre adottak a feltételek), illetve a házi orvosi rendelők mellett Covid-fertőzésnek kevésbé kitett helyen is beadathassák a budapestiek. A Nemzeti Népegészségügyi Központ azonban azzal utasította vissza a kérésüket, hogy erre nincs igény, de ha lenne is, nincs rá lehetőség, oltóanyagot pedig biztosan nem tudnak biztosítani – mondta el a Fővárosi Közgyűlés előtti tájékoztatóján Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. 

A jövő héten az előzetes tervek szerint mintegy 30 napirendet tárgyalnak majd. A legfontosabbak közé tartozik a költségvetés átrendezésére vonatkozó javaslat. A szolidaritási hozzájárulás 12 milliárd forintos többletfizetési kötelezettsége mellett 57 milliárd forintot kell előteremteni, amely többek között az iparűzési adóbevétel 20 százalékos csökkenéséből, a közösségi közlekedés 17 milliárdos működési támogatásából, a cégek decemberi feltöltési kötelezettségének eltörléséből, az állatkert tavaszi kényszerzárásából fakadó bevételkiesés pótlását szolgáló 500 millióból és a fővárosi cégek által fizetett osztalék 1,2 milliárdos csökkenéséből adódik össze.

A költségvetési lyukat elsősorban az idei évre tervezett beruházások egy részének törlésével, a tartalékkeretet feloldásával, a működési költségek további 1,1 milliárdos lefaragásával, egy 10 milliárd forintos EIB hitel átstrukturálásával, valamint 13 milliárd forint értékpapír eladásával teremtik elő. 

A Népszava kérdésére válaszolva Kiss Ambrus elmondta, hogy a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának előző ülésén szóban elhangzott projektátvállalásra vonatkozó javaslatról egyelőre nem tárgyalt a városvezetés, mivel még nem kaptak semmiféle részleteket tartalmazó előterjesztést arról, hogy ezt mégis miképpen gondolja a kormány. Az sem egészen érthető, hogy az államnak hirtelen miért vált fontossá a Hermina garázs megépítése, holott korábban éppen Fürjes Balázs Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár ajánlotta fel, hogy az erre adott állami támogatást a biodóm befejezésére is felhasználhatja a főváros. Most úgy tűnik, ez a pénz is ugrott.

Az viszont bizonyos, hogy a kormány nem ad engedélyt a 70 milliárd forintos fejlesztési hitel felvételére a fővárosnak – holott Tarlós István főpolgármestersége idején ezt nem tartották ördögtől valónak –, így a beruházások befejezése kérdésessé válik a fokozott kormányzati elvonások, a járvány és a válság okozta forráshiány miatt.