Forma-1;Portugália;Lewis Hamilton;

2020-10-25 16:00:00

Hamilton nyert, mától ő minden idők legeredményesebb F1-es pilótája

Pályafutása 92. futamgyőzelmét szerezte Portugáliában, ezzel lehagyta Michael Schumachert.

A 35 éves versenyzőnek ez volt az idei nyolcadik, és pályafutása 92. futamgyőzelme, mellyel átadta a múltnak a legendás hétszeres vb-győztes német Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját. Hamilton mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas lett a második, míg Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája a harmadik. A brit címvédő előnye öt futammal a zárás előtt 77 pontra nőtt az összetettben Botasszal szemben.

A rajtot Hamilton jól kapta el, meg is tartotta az első helyet, közben Verstappen és Bottas csatázott nagyot a második pozícióért, az eső pedig a pálya egy részén szemerkélni kezdett. Ez megkavarta egy kicsit a mezőnyt, Carlos Sainz (McLaren) az élre keveredett, Hamilton visszacsúszott harmadiknak, Bottas második volt. Az ötödik és a hatodik körben Bottas és Hamilton is megelőzte Sainzt, aztán Verstappen is lehagyta a spanyolt.

A 20. kör elején Hamilton a célegyenesben könnyedén megelőzte Bottast, és átvette a vezetést, a harmadik helyen változatlanul Verstappen száguldott.

A kerékcserék sorát a Red Bull holland versenyzője kezdte meg az élmenők közül, ő a 24. körben járt a boxban, Hamilton pedig a vezető pozícióból csak a 41. körben kapott friss abroncsokat. Bottas egy körrel később követte csapattársát, és Hamilton mögött tért vissza a pályára.

Tíz körrel a leintés előtt Hamilton több mint 15 másodperccel vezetett Bottas előtt, a sikerét pedig semmi nem veszélyeztette, ráadásul a plusz egy vb-pontot érő leggyorsabb kört is megfutotta a hajrában. 

Végeredmény, Portugál Nagydíj, Portimao (66 kör, 306,826 km, a pontszerzők): 

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:29:56.828 óra

2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 25.592 másodperc hátrány

3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 34.508 mp h.

4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:05.312 perc h.

5. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1 kör h.

6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1 kör h.

7. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1 kör h.

8. Esteban Ocon (francia, Renault) 1 kör h.

9. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1 kör h.

10. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1 kör h.

leggyorsabb kör: Hamilton, 1:18.750 perc (63. kör)

pole pozíció: Bottas

A vb-pontversenyek állása 12 futam után (még 5 van hátra): 

 versenyzők:

1. Hamilton 256 pont

2. Bottas 179

3. Verstappen 162

4. Ricciardo 80

5. Leclerc 75

6. Pérez 74

7. Lando Norris (brit, McLaren) 65

8. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 64

9. Gasly 63

10. Sainz 59

11. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 57

12. Ocon 40

13. Vettel 18

14. Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri) 14

15. Nico Hülkenberg (német, Racing Point) 10

16. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 3

17. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 2

18. Romain Grosjean (francia, Haas) 2

19. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1

csapatok:

1. Mercedes 435 pont

2. Red Bull 226

3. Racing Point 126

4. McLaren 124

5. Renault 120

6. Ferrari 93

7. Alpha Tauri 77

8. Alfa Romeo 5

9. Haas 3

A monacói Charles Leclerc negyedik lett, ami kiváló teljesítmény a változatlanul gyengélkedő Ferrarival, a francia Pierre Gasly pedig – szintén nagyszerű versenyzéssel – ötödikként vitte célba az Alpha Taurit.

A vb egy hét múlva Imolában, az Emilia Romagna Nagydíjával folytatódik.