gázár;rezsicsökkentés;

2020-10-27 06:11:23

Sumák summák

A gáz Európában Magyarországon a legolcsóbb - dörgölte legutóbb szlovén kollégája orra alá Orbán Viktor. A földgáz ára 28 hónapja Budapesten a legolcsóbb – visszhangozza szavait a „független” közműhivatal.

A Fidesz mindig ezt dobja be a ceterum censeóra adott ultima rációt felülíró Fedák Sárit ütő Lola-T-ként arra a felvetésre, hogy mégis miért kerül a lakosságnak 2014 óta 101 forintba a hazai tőzsdén jóval olcsóbban, esetenként 19 forintért adott gáz.

Izgalmas a parti. A játékosok folyamatosan blöffölnek, a fizetőnézőket évtizedek óta átverik. 2013 előtt azzal áltattak bennünket, hogy hiába, emelni kell. 2013-2014-ben már azt adták be, hogy a közműmultik „luxusprofitjának” letörésével csökkentik a rezsit. Ugyanezen elvek alapján viszont azóta legalábbis további harmadával kellene kevesebbet fizetnünk. A gázt olykor 19 forintért vásárló és 101 forintért adó energiaipar ma még inkább fürdik a luxusprofitban. A Fidesz-agitprop erre váltig azt szajkózza, hogy igenis megvédik a rezsicsökkentést az anno tizenötször emelő szociktól. Bár az ország fele ezzel a válasszal láthatólag megelégszik, érdemes tudni, hogy időközben az ágazat Orbán és barátai vadászterületévé vált. És onnan nézve ugyebár máris nehezebb elengedni azt a kis forintocskát.

A nyilatkozatok csúsztatásai, az adatok "szokásos" kozmetikázása ellenére mégis fontos a kérdés: miért hatszor drágább mondjuk a svéd gáz, mint a magyar?

A témát még kevesen kötik össze a tagországok klímavállalásait értékelő, elfogulatlan uniós listán minap elért - megosztott - utolsó helyezésünkkel. 27 tagállamból, saját adottságainkhoz képest mi szánunk a legkevesebbet a felmelegedés elleni harcra. A NER-propaganda szerint persze ilyenkor 23-24 sorosista zombiállammal hadakozik 3-4 igazhitű, köztük Orbán. Utóbbiakban jobbára az a közös, hogy maguktól egy fillért se szánnak a környezetvédelemre; szóval ha valaki akar itt valamit, fizesse is meg.

Ezért magasabb Nyugaton a rezsi. Mert ők komolyan gondolják az átállást. Megkérdezték az embereket: akartok kevesebb szenet, gázt, atomot, jobb levegőt, több zöldet, önellátást? Mert az pénzbe kerül. Meg az is, ha a környezetrombolás elleni küzdelmet néhány tag a többiek zsarolására használja fel. Rendben, megkapják, amit akarnak – legyint a nyugati polgár, amikor kiperkálja a tetemes csekket.

Persze Orbánék is költhetnék luxusprofitjukat az átállásra. Elvégre a tőlünk megvont százmilliárdok tényleg főképp „eszközökre” folynak el. Csak épp ezeket az eszközöket többnyire az állam, meg Mészáros Lőrinc, meg a MET, meg a hamarosan negyedrészt államivá váló magyar E.ON birtokolja. Az Orbán-kabinet környezetellenes megnyilatkozásai és a költések kuszasága ismeretében pedig félő, hogy e szereplők pénzünket talán nem csak zöld átállásra költik.

Bár tényleg fura lenne, ha egy hazugságban fogant, minden ízében hazug gépezet egy eleme hirtelen az igazságot szolgálná. Hisz önmagában egy ilyen pontból ki lehetne fordítani Orbánék egész, szívós munkával felépített rendszerét.