Július közepén a Történelemtanárok Egylete honlapja közzétette az új ötödikes tankönyvről írt kritikámat (https://tte.hu/kis-magyar-mitologia/). Október közepén egy TV vita keretében szélesebb körben is ismertté vált, és ez kiváltotta a Magyar Nemzet és más lapok dühét.
Nem meglepő, hogy aki szakmai alapon kritizálni mer, azt a kormánysajtó szennyvízzel önti le; ám mélységesen szomorú, hogy ez a helyzet 2020-ban. Vannak, akik azt hiszik, érvek helyett gyűlölettel és mocskolódással kell az emberekre hatni. Megtisztelő persze (pusztán ebből a szempontból) Bartók Béla társaságába kerülni, akit lehazaárulóztak annak idején, mert román és szlovák népzenét gyűjtött.
Vannak azonban olyanok, s közéjük tartozom én is, akik úgy gondolják, az emberi társadalom célja az, hogy minél több ember élhessen minél jobban, méltósággal, szépen.
“Az emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon.”
Az emberek nem születnek egyenlőnek, és bizonyos egyenlőtlenségeket sosem lehet kiküszöbölni; de egy jól működő társadalom minél inkább egyenlősíteni próbálja az esélyeket, segíti a hátrányos helyzetűeket, felzárkóztat, akit lehet, támogat, ahol kell. Minden állampolgárnak a lehető legjobb esélyt biztosítja, és a társadalmi békét, megértést, szabad vélemény-nyilvánítást azzal segíti elő, hogy a természetesen létező, ember-létünkből fakadó sokféleséget toleráló álláspontot képvisel. Abban, hogy egy társadalom így tudjon működni, nagyon fontos az oktatás szerepe.
Rosszul működő társadalmak egy kicsiny elit számára próbálják mind a hatalmat, mind az anyagi javakat monopolizálni, s ezen elit javára megfosztják a nép jelentős részét a normális életlehetőségektől. Manapság éppen az olyan országokban a leghangosabb a nacionalizmus, melyek így működnek. Az a politikai vezetőréteg, mely épp saját népét – országa lakosságát – fosztja meg a szép, értelmes, emberhez méltó élettől, szítja az acsarkodó és kirekesztő “hazafiságot”. Hogy mégis legalább az ország lakosságának egy részét maguk mellé állítsák, hiszen szavazatukra szükségük van, a nemzetre hivatkoznak. Azt nem mondhatják, hogy “szavazz rám azért, hogy én jólétben élhessek és te mélyszegénységben.”
A nacionalizmus egy darabig be tudja tölteni azt a szerepet, hogy elhitesse, a nép érdekében történik minden. A gyűlöletkeltő nacionalizmus egyszerre mozgósítja az ember legalantasabb érzéseit és legalapvetőbb vágyait. Gyűlöletet ébreszteni könnyű; a gyűlölködéssel kialakított közös ellenségkép közösségi érzést csihol, s az akolmeleg biztonságérzetét. Egyben az ember mély valahová tartozás iránti vágyát is mozgósítja.
Az oktatást is ennek szolgálatába lehet állítani: meg lehet próbálni talpnyaló, beidomított, agymosott, engedelmes alattvalókat nevelni, felelős állampolgárok helyett. Meg lehet próbálni elhitetni, hogy mi vagyunk a legjobbak, és hogy aki nem ezt mondja, áruló.
Csakhogy ez az út még soha jóra nem vezetett. Jóra nem, de sokszor vezetett ez a fajta működési mód államilag jóváhagyott gyilkossághoz és háborúhoz. A nacionalisták furcsa amnéziában szenvednek: azt hiszik, saját felsőbbrendűségi érzésüket mások szó nélkül elfogadják. Most már több évszázadnyi tapasztalat van arra, hogy természetesen ennek az ellenkezője történik a valóságban. A környező országok, vagy a gyűlölet célpontjába állított más népek hasonlóan válaszolnak.
Egy percre tegyük félre az erkölcsi megfontolásokat (szabad-e gyűlölködésre és háborúra uszítani; én azt gondolom, nem), és nézzük a puszta racionalitást: ki gondolja, hogy Magyarország számára megnyerhető egy ilyen háború? Persze, feltételezhetik – ahogy már feltételezték magyar politikusok a múltban –, hogy egy erős hatalom oldalán megnyerhető. Csak azzal nem számolnak, hogy semmilyen erős hatalom nem fog akarni elidegeníteni sok tízmillió embert akár (optimistán számolva) 15 millió kedvéért. Még Hitler sem tette; nem véletlenül nem adott “mindent vissza”. Akkor minek táplálni a hitet, hogy ez lehetséges?
“Igen lényeges a nemzetek közötti baráti kapcsolatok kifejeződésének előmozdítása.”
Szabad arra oktatni, hogy az élet felkészülés a háborúra? Semelyik anya nem azért szül, hogy a gyerekéből ágyútöltelék legyen. A világ művészetének egyik szívbemarkoló ábrázolási formája az eredetileg a középkorban kifejlesztett Pietà, Szűz Mária (zsidó volt, gyűlölködő urak, zsidó) a halott Jézussal az ölében. A szó jelentésében benne van az együttérzés – az anya fájdalma gyermeke vesztén az, ami a néző együttérzését kiváltja.
Az teszi naggyá a magyart, ha lázálomban és gyűlöletben él? Még ha elkerüli is a háborút, gyűlöletben, gyűlölködve élni nem jó és nem méltó az emberhez. Nem véletlen, hogy Széchenyi István a tudás és technika eszközeivel akarta népét felemelni. Aki nem hajlandó gondolkozni, az lemond az ember-lét alapjáról.
“A nevelésnek az emberi személyiség teljes kibontakoztatására, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartásának megerősítésére kell irányulnia. A nevelésnek elő kell segítenie a nemzetek, valamint az összes faji és vallási csoportok közötti megértést, türelmet és barátságot, valamint az Egyesült Nemzetek által a béke fenntartásának érdekében kifejtett tevékenység kifejlődését.”
Milyen “nemzetet” szeretnek a gyűlölködők? A magyarokat? Kivéve persze azokat a magyarokat, akik romák, zsidók, homoszexuálisak, baloldaliak, liberálisok, másként gondolkodók és így tovább. Mellékesen talán nem felesleges felidézni, hogy a “liberális” szó politikai hovatartozásként azokat jelenti, akik szerint a szabadság, törvény előtti egyenlőség és a kormányzottak hozzájárulása szükséges része a politikai rendszernek. A szó gyökere a latin “szabad” (liber), és a középkorban artes liberales-nak hívták az oktatási rendszer alapját.
Lehet azt képzelni, hogy gyűlölködéssel és kizárással meg lehet valósítani a tökéletes magyar nemzetet. Csakhogy még soha, sehol, senkinek nem sikerült ilyesmi, és nem véletlenül. Lehet kirekeszteni, elüldözni, sőt tömegesen meggyilkolni, de az elüldözők, kirekesztők és gyilkosok ettől nem lesznek boldogabbak, és homogén nemzetet sem sikerül létrehozniuk. A félelem, elnyomás és gyűlöletbeszéd még egyetlen nemzetet, egyetlen országot sem tett naggyá.
“Ó, mécsünk nem világitott: / házunk gyujtotta fel / a gyűlölet pokla lett a hely, / hol élni, halni kell.”
Ezt Babits Mihály írta (s nem érdemes keresgélni, gyűlölködő urak, nem volt zsidó, homoszexuális, roma, vagy nemzetáruló).
Úgy gondolom, a következő generációt nem gőgös felsőbbrendűségre, s egyben alázatos alattvaló-létre kellene nevelni, hanem arra, hogy kritikusan gondolkozni tudjon. Hogy értse a múltat, s felelősen alakítani tudja a jövőt.
“És a hazafiság – ne lenne / Méltóbb erény mindannyinál: / Azt mondanám: nagyobb volt benne / Az ember a hazafinál.”
Ezt pedig Arany János írta (s mint fent, most sem érdemes keresgélni, hogy miért nem volt magyar).
Észérvekkel vitatkozni érdemes, mert attól mindannyian gyarapodunk; akit érdekel, miért nagyon problematikus az új történelemtankönyv, olvassa el az eredeti cikkemet. Akit érdekel a magyar középkor, olvasson a sok kiváló tudós könyveiből, akik ezzel foglalkoztak. “Minden személynek joga van … a tudomány haladásában és az abból származó jótéteményekben való részvételhez.”
A gyűlölködőknek pedig ajánlom, olvassák el Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát; abból származnak a szövegembe közbeiktatott idézetek.