vonat;ügyészség;tábla;sínek;

2020-10-27 10:06:18

Nem tetszett a sínek közé helyezett tábla, ezért a vonat elé tette, hogy valaki megmagyarázza neki, miért helyezték ki oda

A szokatlan kíváncsiság akár három év börtönnel is járhat.

Vannak, akik nem a hagyományos úton szeretnék érdeklődésüket kielégíteni, ha valami nem tetszik nekik. Alighanem utóbbiak táborába tartozik az a hajléktalanként élő férfi, aki 2019 októberében egy Győr melletti település vasútállomásán a vágányok közül kivette a helyéről a „Vigyázat áthaladó vonat” jelzőtáblát, és a táblát a sínekre fektette, az érkező tehervonat elé. Szerencsére a vonatvezető időben észrevette az akadályt és meg tudott állni. Amikor azonban kiszállt, hogy elvegye onnan a táblát, addigra a férfi felkapaszkodott az egyik vagonra és csak akkor mászott le onnan, amikor a vezető erre megkérte.

Rendőrségi kihallgatása során elmondta, 

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt a 27 éves férfi ellen a közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt, amelyért akár három év börtönt is kaphat.