demográfia;Kövér László;

2020-10-28 08:06:00

„Megfellebbezhetetlen igazság, hogy a világ azoké, akik teleszülik” - mondja Kövér László

A házelnök szerint gyilkos hazugság, amit a liberálisok harminc éve erőltetnek a közoktatás értéksemlegességéről.

Terjedelmes interjút adott a kormánypárti Mediaworks csoport-alá tartozó Szabolcs-Szatmár Bereg megyei hírportálnak, a szon.hu-nak Kövér László. Interjúnak csak nagy jóindulattal nevezhetjük, mivel többek között a következő kérdésekkel izzasztotta meg beszélgetőpartnere a fideszes politikust: 

Így Kövér László zavartalanul fejthette ki, hogy a nyugati országokban jelenleg Európa felszámolása zajlik, amiben a magyar kormány nem kíván résztvenni. A demográfiai kérdésekről szólva kijelentette, akik nem akarnak gyereket vállalni, azok az önfelszámolás útjára lépnek. 

A házelnök hangsúlyozta, a kormánynak célja, hogy megfordítsák a magyar nemzetet a demográfiai lejtőn, ehhez pedig állami eszközökkel bontják el a vágyott gyermekek megszületése előtt álló anyagi gátakat. Szerinte a magyar kormány családtámogatási rendszere egyedülálló a világon, amelyre a GDP 5%-át fordítják. Ez szerinte rövidtávon is hoz eredményeket. (Kövér László nem beszélt róla és a kérdező is "elfelejtette" megemlíteni, hogy évek óta nem emelkedett a családi pótlék mértéke - a szerk.)

A fiatalabb generációkról szólva elmondta, nekik összezavarodik az értékrendjük, mivel egymást sem értik meg feltétlenül. 

Ezért csak az elődök örökségét kell továbbvinni, mert csak úgy lehet továbbélni. Szerinte aki a közösségi hovatartozását megtagadja, az valójában saját magát, őseit, egyben a jövőjét tagadja meg.  Az európai politika pedig "hozzákezdett az európai civilizáció, kultúra felszámolásához. Nekünk itt, Közép-Európában talán maradt még annyi tartalékunk, hogy ennek ellen tudjunk állni."

A teljes interjút ide kattintva olvasható el.