Az egyik ország vezetője kritikusan fogalmaz az iszlámról és kiáll a Mohamed-karikatúrák mellett, míg egy másik átnevelő táborokba zárja és abortuszra kényszeríti a muszlim közösség tagjait, miközben lerombolja mecseteiket, temetőiket és kulturális örökségük teljes megsemmisítésére törekszik. Vajon melyik viselkedésén botránkozott meg több muszlim ország vezetője, élükön a bojkottra biztató Recep Tayyip Erdogan török elnökkel?
Természetesen csak Franciaországén, mert az ujgurokat és más kisebbségeket sanyargató Kínával nem mernek újat húzni. Az ok egyszerű: a tiltakozó államokat javarészt laza kereskedelmi viszony köti a franciákhoz, míg a kínaiak gazdaságilag megkerülhetetlenek. Kiválóan illusztrálja a két ország jelentősége közötti különbségét, hogy a felháborodás hevében a pakisztáni parlament egyhangú döntéssel indítványozta az ország párizsi nagykövetének visszahívását, ám kiderült, hogy a poszt már három hónapja betöltetlen, mivel az érintett diplomatát átvezényelték - éppen Pekingbe.
Franciaország tehát ideális boxzsák, és van is igény a műbalhéra: kell a cirkusz, ha már a világjárvány következtében egyre nehezebb biztosítani a kenyeret. Jobb a népet Emmanuel Macron ellen feltüzelni, nehogy saját vezetőiket szidják. Mindez a francia elnöknek sem okoz fejfájást, elvégre a világiasság védelmezőjeként tündökölhet, az esetleges bojkott pedig úgyis csak átmeneti.
A műbalhénak azért vannak károsultjai is: az integrálódott, vagy integrálódni kívánó francia muszlimok. Lehetséges, hogy Macron egy-egy megjegyzése rontott társadalmi megítélésükön, ám ennél jóval többet ártott, hogy Erdogan és társai újra muníciót szolgáltattak a civilizációs konfliktust vizionáló európai szélsőjobbnak.
A valóságban azonban nem a keresztény és az iszlám világ feszül egymásnak, hanem a konfliktusokat gerjesztő populisták, akik a hitbuzgó emberek megvezetéséből kovácsolnak politikai tőkét maguknak. Az olajat ezúttal egyes muszlim vezetők öntötték a tűzre, de a petróleumot Európa radikális politikusai sem szokták sajnálni.