Előfizetés

Az élet rohan a halál felé - Szabó Stein Imre az apai és a fiúi gesztusokról

Krausz Viktória
Publikálás dátuma
2020.10.31. 14:30

Fotó: Margó - Posztós János
Úgy ír, ahogy a zeneszerzők jegyzik le a hangokat, képekben lát, mint a filmesek, ezért alkot többféle művészeti ágban. Most jelent meg kisregénye, a Soha – Napló a pokol tornácáról címmel, koncertfilmjével pedig nemrég nyert Arany Oroszlán-díjat a Velencei TV Fesztiválon. „A saját spájzomból bátran lopkodhatok” – mondja a komoly tévés múltú Szabó Stein Imre író, fordító, kulturális menedzser, akivel új kötete kapcsán beszélgettünk.
Mi az az új narratíva, ami eddig ön szerint hiányzott a holokauszt irodalmi feldolgozásaiból, de az ön könyvében megjelenik?  Szerintem nem tisztességes az áldozatokkal emberi mivoltuktól megfosztva, pusztán a halál közeli véghelyzetben mutatni őket – legyen az könyv, film vagy bármilyen művészeti alkotás. A kisregényemben az élet rohan a halál felé, nem a halál stációin futunk végig. Az utolsó előtti pillanatban játszódik: amikor a regény és apai nagyapám szülőhelyén, Dunaszerdahelyen még viszonylagos békében élt együtt minden nemzetiség. Ezek az emberek el sem tudták képzelni, hogy a halál vár rájuk, hiába volt a sok jel. Olyan az emberi psziché, hogy a közelítő vész tényszerűségét nem fogadja el. A ’30-as évek végén, az utolsó népszámlálás során a felvidéki zsidók többsége magyarnak vallotta magát, töretlenül bíztak abban, hogy az állam megvédi őket, ez fokozza a tragédiát. Szerintem, ha ezt a sokszínű világot az élet felől mutatjuk meg, az jobban közelít a valós drámához, mint a lágerben ábrázolt áldozatok. A „tipikus” narratívák zavarnak, mert tévesek, hiszen árnyaltabb a kép. Tény, hogy a Horthy-hadsereg tisztikarában szép számmal voltak zsidó származásúak, és a tisztikar egy kisebb része gyűlölte a németeket. Persze kár, hogy nem a többség, hiszen akkor máshogy alakult volna minden… Ezt ugyanúgy nem lehet eltagadni, ahogyan a több mint félmillió ártatlan zsidó áldozatot sem. Nem csak áldozatok és bűnösök voltak, ennél bonyolultabb, polarizáltabb a valóság. Voltak és vannak hidak. A felelősséget is szélesebb körben értelmezi a könyv; tény az is, hogy a vidéki zsidók kevesebbet sejtettek a közelgő vészről, mint a fővárosiak. Mennyiben családtörténet, illetve fikció a Soha?  Fő szempontom volt, hogy minél kevesebb legyen benne a „családi vonás”, kegyeleti szempontok miatt is. A családom története eltér a szokványostól, ihlető forrás volt, de ez szépirodalmi mű. Nehezebb ilyet írni, mint ha csak fikciót vagy csak a családod sorsát örökíted meg. A főhős, Stein Albert figurája hasonlít a nagyapámra, aki azt a kettősséget élte át, hogy zsidóként nyugalmazott katonatiszt és földbirtokos volt, erős magyarságtudattal, ugyanakkor megtorolta az antiszemitizmus minden formáját. Különleges, kemény férfi volt, nem könnyű ember. Ez egy részben belőle származtatott főhős naplója. Távol áll tőlem a realista regény mindent tudó író figurája, hitelesebbnek, személyesebbnek tűnt a napló műfaja. Stein Albert hedonista, életigenlő, cinikus, önző férfi, de a történések, a család és az áldozatok megmentésének rárótt feladata olyan súly, ami „fejlődésre” kényszeríti. Tizenévvel ezelőtt megírta a történet egy részét novellába sűrítve. Mementónak szánta felmenőinek, gyerekeinek? Miért várt ennyit a „folytatással”?  Miután tízévesen a sok nyelven beszélő, Szobotka rokonságból való, szegedi születésű nagyanyámat megláttam imádkozni egy héber imakönyvből, apám kénytelen volt beavatni… Addig ez nem volt nálunk téma. Aztán fokozatosan éreztem, hogy ezzel dolgom van. Izraelben írtam egy avantgarde kisregényt, egy ideig a bölcsészkaron Komoróczy Géza hebraisztika tanszékének óráira is jártam. A zsidóság természetes és személyes üggyé vált. Az apámmal való diskurzusokat követően fiúi gesztusnak szántam a novellát. Aztán a zenével kapcsolatos filmrendezés, egyéb kommunikációs munkák, illetve az Erzsébet-kori drámák, Shakespeare, Marlowe, Kyd fordításai térítettek el ilyen sok időre a kisregénytől. Sűrű a szöveg, prózatestbe zárt líra, természetes áradás, időnként többszörös metaforával írt mondatok, belső rímek. Az eredeti matéria bonyolultsága van benne, nem előre kigondolt, kiszámolt mondatok. Alkotóként gejzírszerű figura vagyok, a tudatosság csak később jön. Mennyire volt nehéz „kívülállónak” maradni az ősei tragédiájáról is szóló szöveg írása közben?  Segítettek ebben a Shakespeare-fordításaim: azokat nem lehet szövegként fordítani, költői feladat, mert tele jambikus pentameterrel, párrímekkel. Akkor a William nevű embernek a legközelebbi barátja vagyok, személyes a viszonyunk, ugyanakkor mindezt távolságtartóan kell kezelni. Ugyanez a kettősség volt a regény írásánál is. De hangsúlyozom, ez nem dokumentarista mű, hanem szépirodalom, amely a költői igazság szintjén teremti újra világát. Mit ad át a gyerekeinek a családi múltból?  A 16 éves fiammal szeretnék ilyenekről többet beszélgetni, ha jó pedagógus lennék, meg tudnám benne teremteni erre az igényt. Egyébként, ami kell a témából, azt elveszi az asztalról. Épp olvassa a könyvemet, fel is zaklatja. Remélem, kérdez is majd róla. Említette a társadalomban meglévő hidakat. Néhány hete könyveket darált le, tépett szét egy politikus. Nem éppen romba dőlnek ezek az „átkelők”?  Elválasztanám az esetlen, dadaista, politikai marketinget a zsidó honfitársaink tömeges pusztulásába torkolló nemzetkatasztrófától, amelyről a könyvem szól. Ez mindig egy nagyon nehéz ország volt. Mindig volt a társadalomnak egy része, amelyik fogékony volt a kirekesztő, bűnbakkereső eszmékre, de nem volt és nincs ez másként Európa egyéb országaiban sem. Van, ami nem megbocsátható és nem felejthető, de ami klassz és jó ebben az országban, azt mondjuk ki, arra ne vetődjön piszok. Többször elmehettem volna, de jó, hogy itt maradtam. Ez a hazám, de tudomásul kell venni, hogy ennek az az ára, hogy küzdeni kell bizonyos dolgok ellen. És az is igaz, hogy honfitársaink többsége tisztességes ember. Magyarország tragikus sorsú, ez súlyos sorsközösség, és nem rendezhetjük be az életünket úgy, hogy élethosszig parázson táncolunk. 

A Sohához egy háromrészes trailer is készült

„Májusban nem volt könyvfesztivál, aztán elmaradt a könyvhét, csak a Margó fesztivál maradt talpon. Ebben a helyzetben nagy eséllyel megtörténhet a legrosszabb: nem tudnak elegen egy új kötet megjelenéséről. Minimál eszközökkel dolgoztunk a Géczy Dávid által rendezett kisfilmeken, de sikerült a könyv atmoszférájából megmutatni valamit, hála – többek között – a remek színésznek, Trill Zsoltnak” – részletezi Szabó Stein Imre.

Egy időben a tévé kulturális fenegyerekének nevezték – nem alaptalanul. Interjúalanyaival bulizni járt, Emir Kusturicával szinte összeverekedett, Nick Cave lehányta a stábot forgatás közben, a Hofi Géza-anyag után letiltották az MTV-nél. Aztán inkább a magas kultúra és a komolyzene felé vette az irányt.  Mázli és tudatosság is, hogy nem hülyültem bele és nem vesztettem el az agyam a tévés műfajban. Korán szétválasztottam az írói létemtől. Nem akartam a sanyarú, közép-európai írósorsot, független akartam lenni. Az már a ’80-’90-es években világos volt, hogy a magyar egy pici piac, ösztöndíjak, szűk körben való állandó mozgás kell az életben maradáshoz. A saját függetlenségemet biztosítottam a Stúdió című műsor szerkesztő-műsorvezetőjeként. Rengeteget tanultam, szinte szabad kezem volt, Menzeltől Andrzej Wajdán át Bob Geldofig igazi sztárokkal interjúztam. Én voltam a meredek kérdéseket feltevő, bőrkabátos csávó, nem riadtunk meg semmilyen helyzetben, merész riportokat készítettünk. Volt, hogy négy kamera vette az égő ballonkabátos Herskó János tanár urat, aki simán végigmondta a szövegét a véletlenül lángra lobbanó kabátjában. Honnan ered a komolyzene iránti vonzalma?  Zenei általánosba jártam, a szüleim vittek időnként koncertekre, aztán az Iván lendül nevű írókból álló zenekar dobosa voltam, de ennyi. Amikor a Zeneakadémiára kerültem és az intézmény újranyitásakor a teljes nemzetközi rebrandingjéért feleltem, próbáltam világossá tenni, hogy én a zenét szerzőkkel érzek rokonságot. Nem marketingesként, inkább „zenehívő” alkotóként intéztem a komoly nemzetközi megjelenéseket. A MÜPA-ban, aztán a Zeneakadémián a Bartók Világversennyel és a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny felépítésével erős nemzetközi kapcsolatra tettem szert, sok rangos díjat is nyertünk imidzsfilmjeinkkel. Lett egy „hitelkeretem”. Aminek köszönhetően a Mezzo tévécsatorna felkérte, rendezzen koncertfilmet a Concerto Budapest és a Kremerata Baltica közös, 2019. decemberi MÜPA-s fellépéséből, amelyért nemrég komoly díjat nyertek Velencében.  Nagyon hiszek a Concerto Budapestben, középkori szenvedéllyel játszanak, nagy lelkesedéssel dolgozunk együtt évek óta. Csináltunk már nagy BBC-s happeninget, illetve kitaláltam nekik a Született muzsikusok című sorozatot. Több mint kétszázezren nézték meg májusban a neten azt a kétórás filmet, amit a Mezzo Tv főműsoridejében vetítenek, s egy hónapja a Velencei Tv Fesztivál Arany Oroszlán-díját kapta meg. A nagy kihívás az, hogy megnyerjük a fiatalokat. A konzervatív alapokon szerveződő klasszikus zenei koncerteket nem vad gesztusokkal, hanem finoman, de vagányan kell nekik tálalni. El kell hitetni velük, hogy nem zenetörténésznek kell lenni ahhoz, hogy beüljünk egy koncertre és élvezzük azt. Az sem akadály, ha gyerekkorban nem járt ilyen eseményeken. Ha a nyitottság és a kíváncsiság megvan, akkor bárki hamar megérzi, mekkora erő van a zenében. Azonnali katarzist tud adni, szemben mondjuk az irodalommal, ami a gallér alá bújik, és csak idővel hat rád.

Szabó Stein Imre

író, műfordító, műsorvezető, kommunikációs stratéga, tanácsadó és kulturális menedzser. Több tévécsatornánál dolgozott vezető pozícióban, majd a MÜPA és a Zeneakadémia nemzetközi elismertségéért felelt, imidzsfilmjeivel komoly díjakat nyert. Legutóbbi kötetei: Főbűnösök (Hét szerző antológiája, 2006), Benn a pokol (Shakespeare-, Kyd-, Marlowe-fordítások, 2010), Soha – Napló a pokol tornácáról (2020).

Nyitott mondat - Vörös István versei

Vörös István
Publikálás dátuma
2020.10.31. 14:01

Fotó: Népszava
"a szabadságot elveszi, / hogy egy rabtól, azt élvezi!"
A megátalkodottak Hogyan vagyunk eszközei a hatalomnak: öntudatlanul vagy épp öntudatosan? Megalkuvás és lázadás úgy kavarognak, a fej a falnak, a fal a fejnek rohan. Hogyan vagyunk eszközei a hatalomnak, pedig lázadónak hisszük magunkat sokan? Átvernek minket és átverjük a hatalmat – az senkitől meg se kérdezi, hogyan, nem néz, nem faggat, nem ért, önfeledten hallgat, pedig lázadónak hisszük magunkat sokan, ezzel teremtjük meg őneki az alkalmat, hogy ostobaságát világ-elvvé tegye, aki fölháborodik és némi zajt csap, a kínos hallgatás lesz épp a végzete. Ezzel teremtjük meg őneki az alkalmat, hogy magát erőn felül komolyan vegye, bár az egész csak egyszeri tréfának indult. Megcsap rettegő uraink lélegzete, mindegyik komoly már, és ahhoz elég feldúlt, hogy magát erőn felül komolyan vegye. Egynek sincsen olyan erkölcstelen parancsa, hogy jól be lehessen takarózni vele. A takarót a hatalom néha kiosztja, bár nem tudod, hol lesz az alkalmas helye. Egynek sincsen olyan erkölcstelen parancsa, s az erénycsőszséghez se marad gusztusa közülünk senkinek, hogy ne csapjon át minden olyasmibe, mit nem is akartunk soha. Soha, soha, mert ennél lázadóbb szó nincsen, az erénycsőszséghez se marad gusztusa, megátalkodik a legegyszerűbb hitben. Ami történt, az mindenki hibája volt, ami nem történt meg, az nem múlik el innen, sokáig meghatározza majd ezt a kort, s megátalkodik a legegyszerűbb hitben.    Új címletek Tegyük Hofi Géza arcképét a tizenháromezer-forintosra! Azt hiszem, az ilyen öröklét őt a túlvilágon is dühbe hozza! De honnan tudnám, mi van egy halottal? Hogy dühöng-e az öröklét miatt. Az utókor csak gúnyolva magasztal, az ő nemléte egyből vádirat, nem megbékélés gyilkos hatalmakkal, de biztatás a gyilkosságról leszokásra, mi az önfeledt hülyeséget aláássa. Érdemtelent nem szívesen magasztal senki. De ha itt az infláció, Karinthy kerül a kilencvenötezresre, az égen legfeljebb csak kifli-hold, nincs, aki az éjszakát kifényezze.  A hiéna A baj rázuhan a világra, mint az árnyék a hiénára, mi épp sunyin lopakodik, hogy megtámadjon valakit, a zsákmányát átvegye tőle. Vad, s bűzösen foltos a bőre, a szabadságot elveszi, hogy egy rabtól, azt élvezi! Hogy élvezi, az maga rablás, de erre persze nem utal más: ahogy jajong gnú és gepárd! A hiéna nem éli át a bajt, de élvezi hatalmát, s abban megrögzötten kitart.

Debreczeny György: nehéz begombolni

Debreczeny György
Publikálás dátuma
2020.10.31. 13:22

Fotó: Dokk - Irodalmi Kikötő
"Most annyira furcsák az angyalok".
                                                                                     Vörös István-motívumok                                                                                                    felhasználásával az erdő a filozófusban bolyong és most annyira furcsa az egész börtönőrök fekete angyalok feltalálják a réges-régit mert senki úgyse kéri az elszáguldó vonatokat nem egyszerű megérteni megkoptak már az oszlopos vitézek bár magadat te is kímélted nehéz a sors hülye kabátját begombolni az urak és a hölgyek között széles pusztaság röhögj zokogva hangosan ha rémálom keres meg éjjel ez már évszázadokon át bevált bolyongj a filozófus erdejében és most annyira furcsák az angyalok a fekete börtönőrök és ez az egész feltálaljuk azt amit kérnek így szól a réges-régi ének a megértés elszáguld a vonatok vakvágányon vesztegelnek megloptak már az oszlopos vitézek bár magadat sose kímélted a sors nehéz hülye kabátja begombolt köhögj röhögj és zokogj hangosan ha rémálomként megkeres az éjjel már évszázadokon át bevált a széles szeles pusztaság az urak és a hölgyek között