Winnetou;Karl May;Gojko Mitic;

Karl May, Winnetou és Gojko Mitić

Valamiért kialakult nálunk az a tévhit, hogy a nemrégiben 80. születésnapját ünneplő Gojko Mitić főszereplésével az 1960-70-es években forgatott NDK indiános filmek, vagy legalábbis némelyikük, Karl May könyveiből készültek volna, és a sármos jugoszláv (szerb) származású, évtizedek óta Németországban élő tornatanár ezekben Winnetou szerepét is eljátszotta volna. Ami már csak azért sem lehetséges, mert az NDK-ban a 80-as évek elejéig Karl May indexen volt, lévén a nácik egyik kedvenc írója; Hitler „cowboy mentorának” nevezték, s a Führer, aki fiatalon szeretett némelyik May-hős ruhájába bújni és kancellársága első éveiben újraolvasta összes művét, meg nem erősített elbeszélések szerint arra biztatta a Szovjetunióban harcoló tábornokait, használják az író műveit taktikai kézikönyvként.

Karl May persze nem volt, nem is lehetett náci, hiszen 1842 és 1912 között élt. Egy zsidó fiatalembernek, aki művei hatására meg szeretett volna keresztelkedni, azt tanácsolta, előbb tanulmányozza saját vallását, amit szentnek és magasztosnak nevezett, és csak alapos ismeretek alapján döntsön. Nem volt dogmatikus keresztény sem, és bár gáncs nélküli főszereplői szinte kivétel nélkül német származásúak, indiánjai között legalább akkora súllyal szerepelnek nem alsóbbrendű bennszülöttként ábrázolt, idealizált hősök. (Igaz, az afroamerikaiakat már kevésbé hízelgőn ábrázolja.) May élete utolsó évtizedében filozofálni kezdett, allegorikus szövegeket írt, pacifista eszméket vallott. Műveit mára több mint 30 nyelvre lefordították, 200 milliónál több példány fogyott belőlük, a fele német nyelven: ő a legolvasottabb német író. Rajongói közé tartozott Heinrich Mann, Hermann Hesse, Albert Schweitzer, és Albert Einstein is, akinek fiatalságát – saját bevallása szerint – végigkísérte, és még felnőttként is vigasztalóként fordult műveihez a „kétségbeesés óráiban”.

A népszerűség alapja, hogy May újraformálta egy nemzet önmagáról alkotott képét. „A legbriliánsabb példáját képviseli az irodalom elemi formájának, nevezetesen a vágy-teljesítő irodalomnak” – jegyezte meg róla Hesse. May Amerikába csak 1908-ban hajózott át, de a Vadnyugatra nem jutott el, New Yorkot és a néhány száz kilométerrel odébb észak-nyugatra, az Erie-tó partján fekvő Buffalót látta mindössze. Az angolszász országokban nem volt népszerű, így amikor az amerikai katonák a második világháború után Németországba érkeztek, meglepetve tapasztalták az ott dívó cowboy- és indiánkultuszt, ami az ő regényei nyomán alakult ki, és aminek a világa persze távol állt a valóságtól. Nálunk is, és a kelet-európai országokban többször, többféle fordításban, gyerekek számára készült átdolgozásban jelentek meg May indiános és más témájú művei – 73 regényt írt –, az utóbb időben már eredeti formájukban is. Az tehát, hogy a német filmipar a múlt század második felében szakmányban gyártotta az indiános filmeket mind Keleten, mind Nyugaton, és egyáltalán, a világnak csak ezen a térségében, Közép- és Kelet-Európában tapasztalható magas szintű indiánkultusz Karl Maynak köszönhető.

A Winnetou-filmek – egy híján egy tucat – legalábbis kezdetben, (nyugat)német-francia-olasz-jugoszláv koprodukcióban készültek, és ezekben a valaha élt legnemesebb szívű, fiktív indiánt, Winnetout egy francia színész, Pierre Brice játszotta, a vasöklű Old Shatterhand pedig az amerikai Lex Barker alakításában vált emlékezetessé. Gojko Mitić itt még csak statisztaként szerepelt. A szintén Jugoszláviában forgató DEFA, az NDK filmvállata 1965-ben fedezte fel a németül jól beszélő Mitićet, akit meghívtak A Nagymedve fiai főszerepére. Amely műalkotás bizony az 1901-ben született Liselotte Welskopf-Henrich nevű német írónő regényén alapult, aki egyrészt az ógörögöknek volt Kelet-Németországban akadémiai szintű szakértője, másrészt ifjúsági íróként működött. Mitić második filmjének, a Vadölőnek sem sok köze volt Karl Mayhoz: az egy valódi klasszikuson, James Fenimore Cooper – May egyik mintaképe – hasonló című regényén alapul, és a szerb színész szintén egy mitikus, regénybeli indián hős, Csingacsguk – akinek fia Unkasz, a későbbi utolsó mohikán – szerepét kapta benne. Megjegyzendő, hogy May nem tudott népszerű lenni indiános műveivel angolszász nyelvterületen, az sokban írható Cooper számlájára, aki ráadásul irodalmilag jóval jelentősebb alkotó, emberábrázolása kifinomult, történelmileg hiteles. Az utolsó mohikán az angol nyelvű irodalom egyik legolvasottabb regénye. És persze nem volt köze Karl Mayhoz Gojko Mitić többi híres filmjének sem (Apacsok, Osceola, Ulzana, Vértestvérek). Mitić azonban, miképp egykor Pierre Brice, a kilencvenes évek eleje óta gyakran lépett fel, sőt lép még fel manapság is indiános fesztiválokon szabadtéri játékokon mint Winnetou.