templom;Bécs;iszlamista támadás;

2020-10-30 20:23:00

Muszlim fiatalok randalíroztak egy bécsi templomban

50-en berohantak, majd "Allah Akbart"-t kiabálva törtek-zúztak.

Osztrák sajtóbeszámolók szerint egy muszlim fiatalokból (a helyi sajtó "déli kinézetű"-nek nevezi őket - a szerk.) álló csoport verődött össze Bécs egyik terén péntek délután. A Kronen Zeitung szerint pirotechnikai eszközök voltak náluk, és az "Allah Akbar" kifejezést is kiabálták.

A rendőrség gyorsan intézkedett, és feloszlatták a tömeget. Majd pár órával később - egyes beszámolók 20, mások 50 főt említenek, akik ehhez a csoporthoz tartoztak - betörtek egy templomba (nyitóképünkön), ahol randalíroztak és felborogatták a padokat, de a gyóntatószéket sem kímélték. A helyettes lelkész azonnal értesítette a rendőrséget, de mire  a hatóságok kiértek, addigra már senkit sem találtak a helyszínen. Az osztrák belügyminisztérium fokozott ellenőrzést rendelt el a környéken. 

A hatóságok azt feltételezik, hogy randalírozó csoport több tagja azonos azzal, akik a rendőrség által feloszlatott csoportosulásban részt vettek. A történteket a hírek szerint rögzítette egy biztonsági kamera. A tárcavezető közlése szerint a történtek összefüggésben vannak a Franciaországban tapasztalható erőszakhullámmal. Egyúttal jelezte, jobban védik a francia intézményeket. 

Az osztrák közszolgálati média közlése szerint idén Ausztriában ez már a második eset, amikor déli származású fiatalok randalíroznak a városban.