Nem csodálkozhatunk azon, hogy az elmúlt években Nagy-Britanniában gyakran emlegették nosztalgiával a brit belpolitika egykori legendás személyiségeit, Winston Churchillt, Margaret Thatchert, vagy éppen Tony Blairt. Egyikük sem volt tökéletes, de mind úgy látták: Nagy-Britannia akkor lehet erős, ha összefog szövetségeseivel és nem keresztbe tesz nekik.
A Brexittel kapcsolatos 2016-os népszavazás után megváltozott a helyzet. Jött Boris Johnson, aki teljesen irracionális lépések sorát teszi és mintha csak most kezdené el kapiskálni, hogy elhibázott politikájáért, egy esetleges hard Brexitért milyen súlyos árat kell fizetnie Nagy-Britanniának. Abban, hogy Johnson a tavalyi parlamenti választás óta erős parlamenti többségre támaszkodhat, hatalmas szerepe volt a Munkáspárt előző vezetőjének, Jeremy Corbynnak. Úgy vélte, a Labournak akkor van jövője, ha visszahoz egy régi, a marxizmussal kacérkodó ideológiát. Vagyis a jobboldali populizmusra baloldali populizmussal válaszol. A fiatalok egy ideig rocksztárként ünnepelték, a józanabbak azonban figyelmeztettek arra: a globalizáció modern világában egy ilyen politika kudarcra van ítélve. Nekik lett igazuk. A Labour tavaly hagyományos bástyáit is elvesztette, a Munkáspárt 85 év óta a legrosszabb eredményt érte el a választáson.
Corbyn történelmi bűne volt az is, hogy nem foglalkozott a pártjában jelentkező antiszemita tendenciákkal, szőnyeg alá söpörte a problémát. Most egy jelentés feltárta az ezzel kapcsolatos súlyos mulasztásait, ami miatt kizárták a pártból.
A választási kudarc után pártvezetővé választott Keir Starmer úgy tűnik, képes arra, hogy felélessze hamvaiból a Labourt: a pártelnököt már jóval hitelesebbnek tartják Johnsonnál. Szüksége is lenne nemcsak Nagy-Britanniának, hanem Európának is arra, hogy a Downing Street 10-be végre hiteles politikus költözzön.