tüntetés;Mohamed-karikatúrák;Emmanuel Macron;

2020-10-31 18:37:00

Macron elmagyarázta, hogy értette a Mohamed-karikatúrákról szóló gondolatait

A francia elnök megérti, hogy a muzulmánokat sokkolják a Mohamed-karikatúrák, de szerinte ez nem igazolhatja az erőszakot. Emmanuel Macron az Al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak adott interjújában beszélt erről.

„Értem, hogy sokkolóak lehetnek a karikatúrák, de nem tudom elfogadni, hogy igazolják az erőszakot. A mi hivatásunk, hogy megvédjük a szabadságunkat és a jogainkat” – fogalmazott Macron a szombat délután sugárzott csaknem egyórás interjúból előzetesen közzétett részletben.

Francia kormányzati források szerint az Al-Dzsazírának adott hosszú interjúban az elnök nyugodtan és békésen mutatja be a világlátását. Az a célja, hogy bebizonyítsa: „az iszlám szeparatizmusról mondott szavait kiforgatták, a karikatúrákról szóló gondolatait pedig karikaturisztikusan eltorzították”.

Először szólalt meg a kérdésben Macron, amióta franciaellenes felhívások jelentek meg a muzulmán világban, s számos helyen radikálisok tüntetéseken szólítottak fel a francia termékek bojkottjára azért, mert két héttel ezelőtt kiállt a szólásszabadság és a Mohamed-karikatúrák közlésének joga mellett, valamint jelezte, hogy megvédi országa értékeit és a vallás szabadságát a radikális iszlamista törekvésekkel szemben. A francia elnök ezt annak a történelemtanárnak a búcsúztatásán mondta, akit azért ölt meg egy csecsen iszlamista, mert megmutatta a karikatúrákat a szólásszabadságról tartott óráján.

Macron inkább tisztázni szeretné a hazugságokat, mint hagyni terjedni azokat, és elmagyarázza a francia köztársasági modell alapjait – jelezték a francia források. 

Pénteken több tízezren tüntettek ismét Bangladesben és Pakisztánban azt követően, hogy az előző napi három áldozatot követelő nizzai merényletre válaszul Emmanuel Macron megerősíttette, hogy megvédi országa értékeit és a vallás szabadságát. Más közel-keleti országban is voltak kisebb megmozdulások, egyebek mellett az észak-afrikai országokban és Maliban.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter a nizzai terrortámadás másnapján elővigyázatosságra intett minden külföldön tartózkodó franciát, mert a „francia állampolgárok és érdekek mindenhol veszélyben vannak külföldön”.