A No Reply igazán kedves a számomra, a legelső szám volt a Beatles for Sale című albumon, olyanok következtek utána, mint a Baby's in Black, a Rock and Roll Music, a Mr. Moonlight. Ezt hallgattam baráti körben reggeltől végkimerülésig 1964-ben.
Habár csak óvatosan azzal a végkimerüléssel! Mert itt van az újabb lemez, amelyen egyetlen refrén hallható, pontosabban hallhatatatlan: nincs válasz. Érdeklődhet bárki, vajon mi okból lehet futballmeccsekre menni Magyarországon, amikor a provinciális NB I alagsorától himalájai magasságokban lévő topligákban is üres lelátók előtt játszanak, ám magyarázat 0, azaz nulla, az illetékesek úgy tesznek, mintha ez a dilemma nem is létezne minálunk. Pedig egy vasárnap esti tévéműsorban 93:7 volt a nagyjából tízezer szavazó aránya azok javára, akik azonnal bezárnák a szurkolók elől a sporttelepeket.
Nem sokan maradnának kinn.
A hivatalos adatok szerint a legutóbbi fordulóban a Fehérvár–FTC találkozó 7267 szurkolót vonzott. A további öt mérkőzés meg 6555-öt együttvéve. Azaz összesen 13 822, meccsenként 2303 mindenre elszánt drukker kedvéért nyitnak ki a pályák. Már, ha annyi az annyi. Mert a Kisvárda–FTC meccsről 3122 nézőt jelentettek, aztán kiderült, hogy a labdarúgás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei temploma csak 2850 férőhelyes. Röhejes. Akárcsak az, ami június 13-án, a felcsúti csapat debreceni vendégjátéka után látott napvilágot: „Bemondták a nézőszámot, és röhögni kezdett a lelátó.” A jelenlévőkkel azt közölték: 2850 szurkoló gyűlt egybe az arénában. (Ezzel a 2850-nel, úgy tetszik, csak baj van.) A kilátogatók körülnéztek, és azt mondogatták: nyilván a Nagyerdő fáit is az érdeklődők közé számították.
Hogy Felcsúton mi történt, azt nem tudom, de az idén márciusban a 444.hu tudósítója egytől egyig megszámlálta a Mezőkövesd elleni Magyar Kupa-negyeddöntő közönségét, amelyet hivatalosan 742-ben állapítottak meg. Ugye, a 742-vel sem lehet különösebben dicsekedni, nagyjából a Transzgénikus technológiák az orvosbiológiai kutatásban című előadás vált ki hasonló tömegbunyót, ám az internetes portál kiderítette, hogy 235-öten lézengtek a községi katedrálisban. Ennél csak az volt szebb, amikor a Kisvárda felcsúti döntetlenje (1-1) után szó szerint ezt olvastam a Telex előtti, eredeti Indexen: „A mérkőzésről beszámoló MTI 400 főre saccolta a Pancho Aréna nézőszámát, a Nemzeti Sport pedig 589 nézőt vizionált. Azért csak vizionált, mert a Városok, stadionok, kocsmák nevű Facebook-oldal egyik olvasója ott volt a helyszínen, és lefotózta az iszonyatos állapotú gyepen zajló mérkőzésen az összes lelátót. Az egyik kommentelő konkrétan megszámolta az embereket, ennek alapján összesen 61 darab ember lehetett kíváncsi a magyar futball ünnepére.”
De legyünk jóhiszeműek, ne vonjunk ki semmit sem a kilencedik fordulót a helyszínen megtekintők 13 822-es létszámából. Miheztartás végett e látogatottságot érdemes a hanyatló Európa környezetébe helyezni: a német harmadosztályú Eintracht Braunschweignek 13 600 volt az átlag nézőszáma az előző évadban. Hogy megéri-e ily kevés érdeklődőért oly sokat kockáztatni, az fölösleges felvetés, hiszen józanul csak nemmel lehet felelni. Elvégre egyetlen ember halála, sőt egészsége is értelmetlen rizikó. Akkor mi lehet e döntés mögött? Kívülről nézve senki nem tudja. Immár Szlávik János infektológus főorvos is zavarba ejtően mellébeszél, a kabinet és köre pedig mélyebben hallgat, mint Heltai halhatatlan hőse, a hároméves némaságot fogadó Agárdi Péter magyar vitéz. A verses színpadi remekmű persze kedves a szívünknek, ellentétben a szörnyű járvánnyal, a darabban még a bakó is azt mondja: „Ha nem muszáj, légynek se ártok. / Köztünk marad... a vérontást utálom. /A pallosom karomnak idegen, / a csöndet szeretem, meg a virágot, / galambok közt, virágos szigeten / békés családi kör az álmom.”
Setét Lajost nehéz egybevetni a sötét Coviddal. A kompetencia bajnokai ezzel együtt ránk néznek a kamerákon, hozzánk szólnak a mikrofonon keresztül, s miközben egyetlen nap alatt 69 honfitársunk távozik közülünk, mintha azt szavalnák ártatlan tekintettel, valahonnan egy másik planétáról minden bolygó magyarnak: „Az élet szép. Tenéked magyarázzam?”
