A remény orgyilkosai

Senki sem számított erre. A testőrök se, holott nekik kellett volna. Így történhetett meg az elképzelhetetlen: a merénylő akadálytalanul a világ egyik legszigorúbban védett államférfijához lépett, és félautomata pisztolyával háromszor hátba lőtte. Ha arab lett volna, nyilván a közelébe sem férkőzhet. De Izrael miniszterelnökét nem palesztin terrorista, hanem egy zsidó fanatikus ölte meg Tel-Aviv belvárosában, holnap lesz 25 éve.

Senki sem számított rá, pedig a gyilkosság korántsem volt előzmény nélküli. Véresszájú politikusok és rabbik akkor már jó ideje uszítottak Jichák Rabin (1922–95) Nobel-díjas kormányfő ellen, akinek – miután évtizedeken át katonaként harcolt hazája megmaradásáért – volt bátorsága új lapot nyitni, és a béke reményében megállapodni a Palesztin Felszabadítási Szervezettel.

Ellenségei árulónak kiáltották ki ezért, karikatúrákon arab kendővel a fején, vagy SS-egyenruhában ábrázolták. Azt hirdették róla, hogy „ródéf”: ez a talmudi törvényben olyan embert jelent, akit önvédelemből meg szabad ölni. Utóbb erre hivatkozott a tettes, Jigal Amir joghallgató (1970-) is. Nem sokkal a végzetes lövések előtt a Rabin nyakára szánt hurokkal, neki készített koporsóval tüntettek ellene.

A gyalázatos menet élén az ellenzéki Likud fiatal, feltörekvő vezére haladt. Benjamin Netanjahu olyasféle lózungokkal heccelte híveit, hogy a kormány megtagadta a hagyományos zsidó értékeket, amikor megszállt területeket engedett át a palesztinoknak, és beleegyezett, hogy a gyűlölt Arafat vezetésével autonóm hatóságot hozzanak létre Ciszjordániában és Gázában.

Utólag persze minden felelősséget igyekezett lerázni magáról a populista Bibi, mint akinek az égvilágon semmi köze az orgyilkossághoz. Ettől még jól jött neki a méltán tekintélyes államférfi erőszakos halála. Az adott lökést a karrierjének. Azóta két részletben összesen 14 éven át volt miniszterelnök, és még mindig az, minden botránya dacára. Az ország történetének legtovább hivatalban lévő kormányfője lett. Manapság huszonéves fia becsmérli Rabin emlékét.

Amir, aki meghúzta a ravaszt, életfogytiglani szabadságvesztését tölti – és közben a szélsőjobboldal bálványa. Beleszeretett egy négygyermekes ultraortodox családanya, a szovjet születésű, magát filozófusnak nevező Larissza Trembovler, majd az asszony elvált, hogy feleségül mehessen hozzá. A börtönbéli „házastársi látogatáson” fogant fiúgyermekük körülmetélési szertartását dafke a merénylet évfordulóján rendezték. A gyilkos sohasem tanúsított megbánást.

Izrael negyedszázad alatt sem heverte ki Jichák Rabin elvesztését. Talán akkor ért véget a hőskora. Az országalapítók legendás szolidaritása mára történelem; hatalmi gőg, korrupció, hazug propaganda, alpári mocskolódás, eszelős összeesküvés-elméletek váltották fel. Mélyül a szakadék a bigott nacionalisták, rasszisták és a mérsékeltek, világiak között. A palesztinokkal pedig esély sincs kölcsönös kompromisszumokon alapuló békére, amiért az életét áldozta a hátba támadott Rabin. Mintha vele veszett volna a remény.